Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka

névadójának, Kádárnak az elbocsátása jelentette, és amelyet az első szabad választás aktusával létrehozott népképviseleti országgyűlés összeillése zárt le. Ez volt az a „billenőpont", amely befejezte az átalakulási folyamatot, s egyúttal megkezdte a honi történelem új fejezetét: a mindinkább a saját politikai és gazdasági alapzatán fejlődő magyar demokrácia történetét. A rendszerváltás korának megnyújtása csak önkényes lehet, hiszen nincs a kezünk ügyében biztonságos kritérium annak eldöntésére, mikor is fejeződött be az átmenet. Célszerűbb hát, ha a magyar demokrácia születéséről, kiépüléséről és konszolidációjáról beszélünk, mintsem hogy időtlenítsük a rendszerváltás korszakát. Az átalakulás folyamatában természetesen voltak „határkő események"; megfogalmazódtak alternatívák, szerveződtek - jóllehet bizonyos határok között - politikai erőcsoportok.

Kádár távozása a főtitkári tisztségből, amely a gorbacsovi vezetés hallgatólagos támogatásával zajlott le, többszörösen is jelképes volt. Egy fénykép láttán akkoriban az egész ország felütötte a fejét: egy megtört öregember sivár magányában, feleségét támogatva ballagott lefelé valami lépcsőn. Körötte a szokásostól eltérően nem tolongott senki. Ez volt a főtitkárt leváltó pártkonferencia záróképe. Mindenki érezte, hogy valami új kezdődik, de senki nem tudta pontosan: mi közeleg. Ezután gyorsuló ütemben sorjáztak a „határkő események": az újratemetés megrendülése, a nagy demonstrációk (a Duna-gát, az erdélyi falurombolás ellen és március 15-re emlékezve). Pártok alakulnak „engedély nélkül", összeül a kerekasztal, lezajlik a négyigenes népszavazás, kikiáltják a III. Köztársaságot, majd elkövetkezik az első szabad választás. Ezeknek a fejleményeknek a kritikus pontján billen át az ország az egyik politikai rendszerből egy gyökeresen másfajta rendszerbe; a fordulat tartalma ezekben a változásokban érlelődött meg.

Kádár távozása, amit a demokratikus ellenzék már huzamosabb ideje követelt, kiélezte a „merre tovább?" dilemmáit. Egyúttal felszította az állampárton belüli megosztottságot, és nyomatékossá tette az újratájékozódási kényszereket. És persze tömegesen mozgásba hozta az újrahelyezkedési késztetéseket is. Már nem volt elegendő csupán általánosságban hangoztatni, hogy a gazdasági mechanizmus átalakítása megköveteli a politikai struktúrák egyidejű reformját is. Ez pedig elkerülhetetlenül elvezetett a politikai pluralizmus eszméjéhez, anélkül azonban, hogy ennek gyakorlati kivitelezési módjai világos alakot öltöttek volna. Ennek az alternatívának egy lehetséges - bár kellően végig nem gondolt - változata volt a szocialista modellváltás képzete (vagyis az „emberarcú", demokratikus, humanista, nemzeti gyökerű szocializmus - a jelzők bőven buzogtak).

Ez a remény leginkább az Új Márciusi Front létrejöttében és elgondolásaiban tükröződött, de ihlető erőként működött az állampárton belül szerveződő reformkörök mozgalmában is. Ám az a feltevés, hogy megteremthető és megőrizhető az európai posztszovjet régióban egy gyökeresen újjáépítkező szocialista alternatíva, szükségképpen illúziónak bizonyult. Úgy vélekedett ugyanis, hogy a szocializmus elvont eszméje a leváltott rendszer kompromittálódása ellenére is mély gyökereket eresztett, és széles körű népi támogatásra számíthat. Ennek mértékét azonban csak az első szabad választás eredményei alapján lehetett megbecsülni. Nos, az MSZP hozzávetőleg ugyanannyi szavazatot szerzett, mint a Kommunista Párt 1945-ben; feleannyit, mint annak idején a két munkáspárt együttesen. A szocialista modellváltás alternatívája hallgatólagosan abból indult ki, hogy a nemzetközi helyzet politikai-ideológiai megosztottsága és konfrontációja - jóllehet enyhültebb alakban - tartósan fennmarad. A szovjet újgyarmati birodalom szuverén államok baráti szövetségévé alakul; az unió pedig megőrzi hegemón szerepét. Mint utóbb kiderült, ennek az elgondolásnak minden eleme hibás feltevéseken nyugodott, és ezért illuzórikusnak bizonyult.

Ennek látszólag ellentmondott a szocialisták nagyarányú győzelme a második szabad választáson (1994). Mintha visszamenőlegesen igazolta volna egy kevéssé körvona195