Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)
az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság, de meg hogy az évvel az éveket folytatom, barátaimnak leveleket írok, ha szentségelve is a „levelezés" miatt, de nekik annyi mindent akarnék még elmondani, mikről olvastam, mi van velem... és ugyanazt érzem akkor is, ott is, amit itt: a profizmus mégis a dinamika, Newton törvénye csak vágy ... és az áttűnés meg a mozdulatlan helyben maradás egy és ugyanaz, vagy épp ugyanaz a semmi. Ahogy az emberi élet keletkezésére (az életére) nincs válasz máig se, az elmúlt század (jelenlegi lecsengéseivel) sem tudta megmondani, mi kellene. Kiknek? Nekünk? Hiszen más a kínai, a budzsunzsáki, a veceglor indián, a kraukül eszkimó, az orosz, a luxemburgi... és ez lenne globál és „század"? Visszaélés a nyelvvel (mely az irodalomnak nem kizárólagos eszköze - olykor „sajnos"), ha SZÁZADOZNI és LÁZADOZNI összecseng a fülünkben. Mondok inkább dolgokat: az idő és a tér fogalma csak külsőleg-gyógyszer (szer): ha idő és tér nem ér össze nálam, külön lapra tartozik, mint - írtam - Kondor Bélánál van az az „üreslapozás", a század sem ér össze a valódi világtérrel, világon túli, még nem világi térrel, melyben a művész élhet. Következésképpen: a századra mondható lekicsinylőleg (mit kéne lekicsinyelnem??), hogy válaszvonal, csak kicsit elnyújtott tésztaként, a múlt közt, ami már nem kell okvetlenül, meg a jövő közt, melyet még nem akarhatunk, nem bírunk birtokolni jól stb. De nem. Az időben, mely a század, csak erőszakáldozatként éltem. Az idő lassan megöl, elmúlik felettem. De vajon...? Van-e idő? Az idő nem ráfogás-e csupán? Nem a klasszikus műveltség lassan elkopó, elhanyagolható eleme? Persze, az ügymeneti idő (vonatok, fizikai folyamatok stb. ideje) kikezdhetetlen tény. De az emberélet érdemi részében, kezdem hinni, nincs „idő", nincs század sem ily értelemben. (Rilke: totál kontrám tehát Önnek!) Nem a század, nem az idők „mögött" áll valami mozdulatlanul. Még csak időben sem, még csak térben sem, így létezünk érdemi részünkkel. De a biologikumban sem. (Nem véletlenül nem lettem gazdasági ember vagy kéjenc; ki sem fejlődött a lehetőség. Nem véletlenül nem volt elemem a politika. A szamárlétra. Nem véletlenül alkalmatlan az agyam a nyelvtanulásra, a pozitivizmus lexikonismereteire.) A század kontrája a művész, a század kontárja (pfuj, olcsó nyelvi vicc) az átlagember. Természetes, hogy gyenge pillanatban kontrának hiszem magam. A halál azonban a kontárok közé fog hajítani, ám ez már időben s térben is tud(a)tomon kívül van. Még belül vagyok. Ikszüón kerekén (De a verébkék számolatlan haltak meg, halnak!) Vagy ilyesmi. Vörösmartynál. De hiába, hogy azóta már a második századot számoljuk, azokra az emberekre, akik kieresztették a reményt és kirepültek a honi (ah!) talajból, például e film lengyeléire Londonban, bizonyos számban (e szegény csacska reménykedőkre) további kirepülés vár Ikszüón (Ukszión) kerekéről. Mert a momentán gazd. váls., melyet a század alapozott meg mégis, a vál175
