Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)

az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság, de meg hogy az évvel az éveket folytatom, barátaimnak leveleket írok, ha szentségelve is a „levelezés" miatt, de nekik annyi mindent akarnék még elmondani, mikről olvastam, mi van velem... és ugyanazt érzem akkor is, ott is, amit itt: a profizmus mégis a dinamika, Newton törvénye csak vágy ... és az áttűnés meg a mozdulatlan helyben maradás egy és ugyanaz, vagy épp ugyanaz a semmi. Ahogy az emberi élet keletkezésére (az életére) nincs válasz máig se, az elmúlt század (jelenlegi lecsengéseivel) sem tudta megmondani, mi kellene. Kiknek? Nekünk? Hiszen más a kínai, a budzsunzsáki, a veceglor indián, a kraukül eszki­mó, az orosz, a luxemburgi... és ez lenne globál és „század"? Visszaélés a nyelvvel (mely az irodalomnak nem kizárólagos eszköze - olykor „sajnos"), ha SZÁZADOZNI és LÁZADOZNI összecseng a fülünkben. Mondok inkább dolgokat: az idő és a tér fogalma csak külsőleg-gyógyszer (szer): ha idő és tér nem ér össze nálam, külön lapra tartozik, mint - írtam - Kondor Bélánál van az az „üreslapozás", a század sem ér össze a valódi világtérrel, világon túli, még nem világi térrel, melyben a művész élhet. Következésképpen: a századra mondható lekicsinylőleg (mit kéne lekicsinyel­nem??), hogy válaszvonal, csak kicsit elnyújtott tésztaként, a múlt közt, ami már nem kell okvetlenül, meg a jövő közt, melyet még nem akarhatunk, nem bírunk birtokolni jól stb. De nem. Az időben, mely a század, csak erőszakáldozatként éltem. Az idő lassan megöl, elmúlik felettem. De vajon...? Van-e idő? Az idő nem ráfogás-e csupán? Nem a klasszikus műveltség lassan elkopó, elhanyagolható eleme? Persze, az ügymeneti idő (vonatok, fizikai folyamatok stb. ideje) kikezd­hetetlen tény. De az emberélet érdemi részében, kezdem hinni, nincs „idő", nincs század sem ily értelemben. (Rilke: totál kontrám tehát Önnek!) Nem a század, nem az idők „mögött" áll valami mozdulatlanul. Még csak időben sem, még csak térben sem, így létezünk érdemi részünkkel. De a biologikumban sem. (Nem véletlenül nem lettem gazdasági ember vagy kéjenc; ki sem fejlődött a lehetőség. Nem véletlenül nem volt elemem a politika. A szamárlétra. Nem véletlenül alkal­matlan az agyam a nyelvtanulásra, a pozitivizmus lexikonismereteire.) A század kontrája a művész, a század kontárja (pfuj, olcsó nyelvi vicc) az átlagember. Természetes, hogy gyenge pillanatban kontrának hiszem magam. A halál azon­ban a kontárok közé fog hajítani, ám ez már időben s térben is tud(a)tomon kívül van. Még belül vagyok. Ikszüón kerekén (De a verébkék számolatlan haltak meg, halnak!) Vagy ilyesmi. Vörösmartynál. De hiába, hogy azóta már a második századot számoljuk, azokra az emberekre, akik kieresztették a reményt és kirepültek a honi (ah!) talajból, például e film lengyeléire Londonban, bizonyos számban (e szegény csacska reménykedőkre) további kirepülés vár Ikszüón (Ukszión) kere­kéről. Mert a momentán gazd. váls., melyet a század alapozott meg mégis, a vál­175

Next

/
Thumbnails
Contents