Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)
Régebben is hittem ezt, persze. Nem érlelődés jegye, hogy most ez hitelesebb a számomra. Az „Egyetlen" szó általam favorizált jelentése ez: egyetlen módja van. Ez már közhely ma. De a „Több-kevesebb" lett volna (ismétlem): igazibb tágasságot tár. Mi volt hát ez az én századosdim? Ah, magyar nyelv! Kinek is én: „írásbeliségedé vagyok!" Mennyi mindent mondasz és hallgatsz (Petőfi nyomán). A század százat is jelent, gyűjtőként, de töredékrészt is ennyit. Összesség vagy és rész, század, és én nem századosod, hadnagyod se vagyok (mint volt harcokban anno apám)? én egy tizedesed alig, civiled ráadásul. Ha a professzionalizmust magasra csavartad, maximalizáltad, hát profid voltam. Ha szerencsém úgy adja - szerencsétlenség lett volna -, lehettem volna gyakorló kéjenced. Ha Franco tábornok besorol katonának... ah, máig az erőszakelintézés mindenre, mint „elintézhetés", lettem volna... mint J. A. mondja. Valamivel többre kellettem, mint forma szerint Kafka, de nem tudtam a társasági kedvenc (és közben titkos magányos) életét élni, mint Rilke. Nem lettem angol (és bankár), mint Eliot. Másképp voltam profi, mint - mondjuk - Weöres Sándor vagy Orbán Ottó. Lehettem volna sok minden, és akkor semmi se lettem volna. Század, profiszellemed vezetett, hogy nyolcéves korom óta csak és csak író szerettem volna lenni. Ma eldönthetetlen tény (szép kis tény, akkor), szeretnék-e még író lenni. Főleg, ha az ihlet akarja. Csoda és megaláztatás az ihlet, ó, századom. A tudósokkal is így van ez? A távolugrókkal? Hát a csapatjátékosok? Nem is kérdezem: hát a korporációk elnökei, vezérigazgatói mi mindent érezhetnek? Mert érezhetnek ők is jól, sőt a művészet iránt. Vagy a nagy galeristák, a profi festők szervezeti, ügynemzeti szuperprofijai. De nem! A rakodósdival, a szeretetet adva és kérve megsimított medvékkel, azzal, hogy egy sérült madárnak élek (és nem mondok olyat, hogy az emberiség állatok elleni bűneit próbálom jóvátenni!), már profizmuson túli profizmus, a szabadság gyötrelme, ritka levegős rettegés, és... Vissza század-amatőrbe, TD! A megvalósítatlanság is amatőrség: így olvasom „századok újságjait" tovább. (STANDARD, DIE ZEIT, DE WELT, DIE PRESSE, FRANKFURTER ALLGEMEINE... és a tegnapi, tegnapelőtti nagy karácsonyos zaba után ma egy pár jó kis frankfurter lesz, élek standardjaimnak, Rilkénél a „die Zeiteden mosolygok, nem a világ - Welt -, a sajtó meg a sajtó, az élet pedig általános, allgemein és közönséges, gemein, a csontok Gebein etc. - jön megint a fordítói munka. Egy napi elitszöveg-fordítással, látom, a felét alig keresem, mint Magali T., festőmodell párizsi panaszaival, hogy 12 euró az ily modellek órabére, pedig az örökkévalónak marad meg szép v. „szép" testük nyoma, és a hálapénzt letiltották, ah, újság, ah, szegény modellek. Satöbbi.) Amatőrül olvasok már, Amerika centrálglobalizáló szerepéről, ezt a repterek példáján ismerteti a cikkíró, és megértem, miért nem vagyok képes többé reptéri talajra lépni. De egykor 173
