Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Sutarski, Konrad - Szenyán Erzsébet: Katyń

Buzek lengyel miniszterelnök által történt megnyitásra és a nekropoliszok megszentelésére pedig 2000 júniusában, júliusában, illetve szeptemberében került sor.

Az alapvető architektonikus elképzelés mindhárom megszentelt helyszín esetében hasonló módon indul: föld alatti lélekharanggal, „amely rendes körülmények között toronyból szólítja messze hangzó kongatással a hívőket imához" vagy ugyanolyan hangosan „jelzi a vészt" - itt azonban mintegy „bebörtönözve", a föld alá „temetve", tompán hallatszik a hangja.

A nürnbergi per óta a szovjet hatóságok a kátyúi erdőben végrehajtott mészárlást emberiség elleni bűntettnek nyilvánították, és véleményüket nem változtatták meg még 1990. április 13-a után sem, amikor is elismerték bűnösségüket. Ez az álláspont Borisz Jelcin elnöksége alatt is változatlan maradt. Jelentősen romlott viszont a helyzet az után, hogy Putyin vette át az elnöki tisztet. Lezárták a katyni bűntett ügyében folyó orosz nyomozást, és Oroszország katonai főügyésze két ízben - 2004-ben és 2006-ban - is kijelentette, hogy Katyn nem emberiség elleni bűntett volt. A katyni családok ezért most a Strasbourgi Nemzetközi Bírósághoz fordulnak.

Az amerikai Allen Paul, a Katyn című, kiváló elemző mű szerzője (USA, 1991, lengyel kiadás: Warszawa, 2003) a következőket írja:

„Annak ellenére, hogy a viszonyok javításának útjában óriási akadályok tornyosultak, a Szovjetunió szétesése és Lengyelország nyugati integrációja több mint kétszáz év óta először teremtette meg a lengyelek és az oroszok pozíciójának egyensúlyát. A lengyelek nem ok nélkül (csupán) attól tartanak, hogy ismét újjászületik az orosz imperializmus Putyin elnöksége alatt, aki arra használta fel az ország jelentős energiakészleteit, hogy veszélyeztesse legközelebbi szomszédait, Nyugat-Európát, de még az Egyesült Államokat is."

*

1989-ben kezdtem - krakkói barátaim segítségével - azzal foglalkozni, hogy Budapestre hozzuk az ősi lengyel királyi városban, Krakkóban összeállított, Kátyúról szóló fotókiállítást. A megnyitóra Magyarország fővárosában, a Budai Várban található Történeti Múzeumban került sor 1990 áprilisában - méghozzá, a véletlenek egybeesése folytán -, alig három nappal azt követően, hogy a szovjet rádió közzétette a TASZSZ jelentését, miszerint a Szovjetunió a felelős a katyni bűntényért. A kiállítást később még Szombathelyen és Pécsett is bemutattuk. 1994- ben viszont a Duna TV megbízásából dokumentumfilmet készítettem Kátyúról. A stábbal Lengyelországban, Oroszországban és Ukrajnában forgattunk. Voltunk többek között a Harkov és Pjatyihatki falu között fekvő erdőben, ott lépdeltünk, ahol névtelen tömegsírok, ezer és ezer ember maradványai rejtőznek a buja fű alatt, ahol az én apám is nyugszik. Egy pjatyihatki ukrán ember volt a vezetőnk, aki fiatal suhancként belopózott - más fiatalokkal együtt - az erdőbe, hogy lengyel katonagombokat gyűjtsenek, meg szétporladt tiszti sapkák sasos jelvényeit, amelyeket a föld kidobott magából a felszínre. Egyszer csak megkérdeztem tőle, nem taposunk-e véletlenül azokon a sírokon, azokon a hullákon, mert itt, Harkov környékén nincsenek a talajban olyan egyenetlenségek, bemélyedések, mint a kátyúi kiserdőben.- Igen, azokon taposunk.

87