Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Füzi László: Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században
Fűzi László Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században Kiindulópontok Az emberiség történetét az egyre gyorsuló fejlődés, vele párhuzamosan pedig a mindenkori világok szétesése jellemzi. Ez a kettős folyamat évezredeken keresztül érvényesült máig, s feltehetően a mindenkori jelenen keresztül hatolóan a jövőben is érvényesülni fog. Maga a folyamat feltehetően akkor kezdődött el, amikor a neolit közösségek a termelő gazdálkodás kialakításával és kényszerével, hiszen az egyre növekvő létszámú családok fenntartása ezt követelte meg, megszakították a természet és az ember mából nézve harmonikusnak gondolt kapcsolatát, akkor, amikor ahogy Sümegi Pál írja, megkezdődött a Föld antropogén átalakításának időszaka: „Ez a folyamat a Föld különböző területein eltérő időben következett be, gondoljunk csak a Vadnyugat 19. századi vagy a kevésbé ismert szibériai Vadkelet 19. és 20. századi meghódítására. A mezolit közösségek felmorzsolása ma is tart, mivel a mezolit közösségek ma is léteznek, bár elképesztő társadalmi nyomás alatt élnek, ebbe beleértve a fizikai megsemmisítésüket is." Az egyes korszakok, akár századok önképét a történelemben elfoglalt helyükről ebben a folyamatban kell elhelyeznünk. Sümegi Pál idézett utalása mellett - „a mezolit közösségek felmorzsolása ma is tart, mivel a mezolit közösségek ma is léteznek, bár elképesztő társadalmi nyomás alatt élnek, ebbe beleértve a fizikai megsemmisítésüket is" - a huszadik századi történelemmel kapcsolatban emiatt kell megjegyeznünk, hogy ennek a századnak még mindig a hagyományos földművelő gazdálkodás felbomlása az egyik legfőbb jellemzője. Ebből a belátásból kiindulva a hagyományos paraszti gazdálkodás és gondolkodás vizsgálatakor, ezt a „vizsgálatot" az 1950-es évek elején a Heves megyei Átány községben végezték el, Fél Edit és Hofer Tamás számos fontos megállapítást tett. Egyrészt: a megkérdezettek, a hagyományos, de mostanra már pejoratív mellékzöngét is magában hordozó kifejezéssel élve írták, hogy a parasztok a maguk munkáját keménynek, az erő megfeszítésével tettnek gondolták, tudatában voltak annak, hogy minden más, általuk megtapasztalt munkával szemben az ő munkájuk élethossziglan tart, nincsen benne szünet, ráadásul munkájuk eredménye az „Isten tenyerében" van, azaz sok benne a bizonytalanság. Másrészt viszont büszkék is voltak a paraszti voltukra: „»Mi vagyunk a föld népe«, mondták, és úgy hitték, ők végzik az első és leg16
