Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti „esemény”

„katasztrofális" történelmi tapasztalat között, mely utóbbiról kijelenti: „lerombolja a történelmi tudat arra való képességét, hogy az eseményeket értelmes és jelentéssel bíró narratívába tudja foglalni". Ami arra késztet végül bennünket, hogy a 20. század tapasztalataira visszatekintve feltegyük azt a nem kifejezetten szaktudományos, inkább antropológiai kérdést: milyen valójában az emberi természet?31

A kollektív katasztrófák történeteként vizionált 20. század ilyenformán kisiklik az ehhez a múlthoz is a historizálás feltett szándékával közelítő történész markából, könnyűszerrel engedvén át magát a kollektív emlékezet kénye-kedvének. Ez a perspektíva, elismerem, riasztóan hat azokra a történészekre, akik rendre megfeledkeznek, helyesebben elfelejtkeznek a 20. századi múlt traumatizáltságáról. Nemigen járhatnak el persze más módon, mivel nincsenek meg a kívánatos eszközeik a traumatikus történelmi tapasztalat racionális kezelésére. A történész, hivatásának szabályait követve, mindenkor az egyszer már befejezett múlt fogalmát alkalmazza munkája során. Ezt érvényesíti akkor is, amikor a 20. századot kutatja és beszéli el. Szilárd meggyőződése, hogy ezen újabb múlt jelentését is a többi múlt történetírói megismerésére és megjelenítésére kitalált, korábban már ezerszer kipróbált fogalmak és módszerek helyes, szakszerű alkalmazása által derítheti ki csupán. Holott ez esetben láthatatlan, a kollektív emlékezet emelte falakba ütközik, amely azonban ritkán tudatosított kihívást jelent számára.

Ebben áll a holokauszt egyedisége, ide vezethető vissza az eseménysor összehasonlíthatósága (historizálhatósága) körüli szüntelen polémia lényege. A holokauszt kifejezésével jelölni szokott genocídium egyediségét hirdetve, mítoszként, transzcendens eseményként tekintünk a múlt e szomorú fejezetére. A holokauszt mitizálásának legfőbb jelenbeli funkciója - mint történt és történik Izrael állam esetében - a konkrét intézményi legitimáció; más körülmények között (például az Egyesült Államokban) a holokauszt kultusza az egyéni és csoportidentitások megalapozásában tölt be nagy szerepet.32

Ha ellenben történelemként fogadjuk el a holokausztot, akkor normalizálni és domesztikálni kívánjuk; holott a benne testet öltő múlt olyan paradoxonok és apóriák hosszú sorát veti fel sürgősen megválaszolandó kérdés gyanánt, melyekre a magyarázó modellek invenciózussága (intencionalizmus, funkcionalizmus, posztfunkcionalizmus) ellenére sincs igazán kielégítő tudományos válasz. így arra sincs remény, hogy a múlt e darabjának emlékezetben tartását a tudomány monopolizálhassa ahelyett, hogy átengedné a kollektív (másként a társadalmi)33 emlékezet hatalmának.

31 Jöm Rüsen: Trauma és gyász a történelmi gondolkodásban. Magyar Lettre Internationale, 54, 2004, Ősz. 14.

32 Peter Novick: The Holocaust and Collective Memory. The American Experience. Bloomsbury, London, 2000.

33 A kifejezést Burke használja: Peter Burke: A történelem mint társadalmi emlékezet. Regio, 2001/1. 3-21.

12