Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Fogarassy Miklós: Németh László és Mészöly Miklós levélváltása (Dokumentumközlések, kommentárokkal)

barát.6 De ilyen szempontból is megragadott nagyon a leveled, hogy mennyire hiányzik az önmagunk „lefogalmazása". (A „fiók" csak patetikus utalás - ki ír ilyesmit a fióknak?)

Megpróbálom védeni - mondjuk - a Pécsi Pici komplexumot, amit általánosnak és csakugyan erős faktornak érzek; bár azért nagyon másképp, mint ahogy bizonyos kizárólagosságokra törő lélektani iskolák gondolják. Hogy nálam ilyen erős hangsúlyt kapott, talán azért is történt, mert alkalmasnak látszott arra, hogy annak a neobarbarizmusnak kamaszkori előjátékát próbáljam megvilágítani vele, ami az embertelen háborús bajtársiassághoz vezetett; s azóta is kísért. Persze, szűk spektrum ez egy bizonyos lelki atmoszféráját dokumentálni; de nem szabadulhatok a gondolattól, hogy mégis - ha vigasztalan is - egy jellemző. S mintha egyre inkább az lenne, most amikor a nemeket durván egyenjogúsító „gangland"-ek, "racket"-ek - a „galerik" - világszerte autonóm szabadkőművességekként szerveződnek a társadalmon belül; barbár, indulati, agresszív moráljukkal, amihez jól társul — okként vagy okozatként? — a korán fejlett aszociális attitűd, a felelőtlenség (vagy érthető kompenzációképp a túlfeszített, hamis bajtársiasság - ami persze, ha célt kap, vagy tettekre is képes; láttuk). Amit szerettem volna megmutatni: hogy atlétámat ez köti, többek között; s ettől is rugaszkodik. - Ebben az egész lelki atmoszférában persze nagy érték is van; főképp a hallatlan dinamizmus - amit humanizálni, szocializálni kéne... Szóval, a recept. De amihez egyelőre bátorságot éreztem, inkább csak kórkép-felvétel volt (s ebben a fázisban, az adott előzmények után, az én morális atlétámat se tudtam hitelesen más útra meneszteni, mint a megbocsáthatatlan individualizmus, az ön-üd- vözülés útjára, aminek viszont az az ára, hogy kihajszolja magát a társadalomból, miközben morális premisszákból szépen pusztít is maga körül. — Azt hiszem, típus ez — s talán nem is extrém, sőt elég gyakori - kint is, idebent is. A „jobbak" csődje; a morális ellenzék pokoli buktatója. Persze, hogy az „életnek" van igaza, amelyik „halad" - de korszerű két lábon járóvá formálni, közzé, aki ezt az igazságot sugározza, ma... Férfimunka... végül is ez a mi „párttitkár" problematikánk (ahogy Camusnél az atheista szenté, Rieux doktor alakjában pl.). Hiszen rémlik is lassan egy s más az emberben, hogy merre és hogyan7 - de félek, annak még ennyire se lesz kiadója, mert hogy célba találjunk, ahhoz, úgy érzem, nem csak adott feltételeinket kéne számba venni, hanem kivételes szerepünket, kötelességeinket is tisztázni kéne, mindenekelőtt; s nem csupán anyagi-gazdasági, de főképpen lelki-morális szerveződésünk vonatkozásában. S nem véletlen, ha ez utóbbi izgatja az embert.

Ami a „kis motívumokat" illeti - hát azokat is megpróbálnám védeni, mint „írást" - bár tudatosan nem követek vele senkit; vállalom saját rögeszméimet. A realizmus valahogy így látszik tovább teljesedni számomra. Egy kicsit olcsó (de azért elemzésre méltó) hasonlattal: ahogy a newtoni világkép adekvát formára lelt a kartéziánus ábrázolási módban - ugyanúgy spontán kor- és életérzés nekem (s szeretném hinni, hogy másnak is): a folytonos relativitás-élmény, a bizonytalansági együtthatók szüntelenül figyelmeztető jelenléte; egy világ, amelynek lebontattak a falai, nincs biztos mennyezete, padlója - de mindez úgy, hogy ez az egész gomoly gás (ami mindig volt, csak most különös hangsúlyt kapott) folytonosan belehelyeződik a praktikusan nélkülözhetetlen newtoni szobarendszerbe is, a jelenségek racionálisan is elképzelhető fizikájába. S ennek a kettősségnek a rohama szörnyen erős - a masszív kauzalitásba (s jelenség-ma6 Jellemző a pártállam kultúrpolitikájára, és az író itt említett „fórumillúzióját" is abszurddá teszik a későbbi fejlemények. Amikor a Jelenkor 1963-ban közölte Mészöly Az ablakmosó című drámáját, és a szerző egy függelékesszében értelmezte a darabot, kemény ideológiai hadjárat indult ellene. A színre került művet betiltották, a folyóirat szerkesztőjét, Tüskés Tibort leváltották. Őt hosszabb szilencium sújtotta mint „egzisztencialistát".

7 Mészöly - úgy tűnik - ekkor kezdett foglalkozni azzal a regénnyel, amit Saulus címen ismerünk. Ebből a perspektívából figyelemre méltó a 'pártitkár problematika' említése.

97