Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Gerold László: Testvérem, Joáb

s ezt ismétli meg a szerző kissé bővebben a Gionról írt nekrológban: „Díjnyertes könyve mielőtt még megjelent volna, vitákba, de semmiképpen sem elsőrangúan »irodalmi«, sokkal inkább eszmei és politikai vitákba keveredett, mert szokatlan szókimondásával, tabutémák érintésével, nem utolsósorban időszerűségével próbára tette az akkori eszmepolitikai ellenőrök tűrőképességét. Pedig akkor »hatvannyolcat« írtunk, és a diákmozgalmakban, az újbalos eszmékben mintha az elérhető szabadság halvány reménye sejlett volna fel, a kimozdulás esélye a szorongató parancsok és szabályok bűvköréből" (BANYAI, 2003). Míg Bányai egykori emlékeit, sőt saját aktív részvételét felidézve fogalmaz, addig, jellemzően, egy későbbi generációhoz tartozó tanulmányíró, a Joáb-ügyet a regény „keletkezésének történelmi kontextusa"-ként tartja fontosnak felemlíteni, amely a mű „értelmezésének történetét is determinálta" (BENCE, 2007).

A bírálóbizottság egységes véleményének eredménye Gion regényének első helyen történő kiemelése. Szinte megegyezik a három zsűritagnak a regényre vonatkozó nyilatkozata. Bori Imre szerint a Testvérem, Joáb a pályázati művek között a legharmonikusabb, melynek szerzője „leginkább regényírói eszközök segítségével állította elénk a világnak egy a teljességet idéző képét, a korszerűséget nem csak formanyelvével és szemléletének jellegével, hanem hétköznapi értelemben vett aktualitásával és angazsáltságával is képviselve" (BORI, 1969). Utasi Csaba számára a kiemelt öt regény, melyeket regényírásunkban ő korszakhatárnak lát, erénye, hogy „a mai létproblémákból ragadtak meg valamit", kivált az elsődíjas mű, amely „a legteljesebb mértékben tiszta próza, szépírói alkat műve, és emellett szerencsésen aktuális is, meg jó arányérzékkel készült" (UTASI, 1969). A zsűrit követően nyilatkozó Gion így foglalta össze, mit tart fontosnak regényével kapcsolatban: „...megírása előtt már többször is hangsúlyoztam, hogy szeretnék időálló irodalmi alkotásban feldolgozva látni egy nagyon is aktuális, szinte újsághírszerűen aktuális és jelentős eseményt. Erre a lapra játszottam, összekapcsolva egy elvontabban megfogalmazott jelenséggel, tudniillik mindig foglalkoztatott a lelkiismeret-furdalás nélküli emberi és erkölcsi lezüllés problematikája, amelyet irodalmi alkotások zömében mindig meghasonlás követ, főként a főhős személyét illetően. Állítom, hogy különösen napjainkban ez egy olyan jelenség, amit már szinte természetesnek lehet venni, s azt hiszem, írni is kell róla" (GION, 1969). A regényidő és a megírás ideje az író szándéka szerint teljes mértékben megegyeznek, fedik egymást. Hogy ehhez háttérül szolgálhattak az éppen zajló nemzetközi események, a 68-as diákmozgalom és Csehszlovákia megszállása (ez utóbbinak előszelét Gion személyesen megtapasztalhatta, amikor július derekán egy hétig a csehszlovákiai magyar értelmiségiek Nyári Ifjúsági Találkozóján vett részt, amiről az Új Symposion 41. számában riportban számolt be), amit ő jó érzékkel háttéreseményként beépített a regényébe, mert úgy érezte, hogy ezek felgyorsítják az erkölcsi züllés ábrázolandó folyamatát. Arra nyilván nem gondolt, nem is gondolhatott, hogy többek között majd éppen ezek a vonatkozások idézik elő a cenzúrázás szándékát, lesznek a Joáb-ügy kiváltói. Majd két évtized távlatából visszaemlékezve a nem kevés bajt hozó regényre gondolva már az írói öntudat magasságából így látta a Testvérem, Joáb szerepét saját pályája alakulásában: „Ha komolyan akarom művelni az íróságot, és ha komolyan akarom venni magamat, ajánlatos ahhoz a világhoz fordulni, amit nemcsak könyvekből és festmények reprodukciójából ismerek (...) azt hiszem, igazam volt. Mert ennek a világnak a magva adva volt, megformálódott még a régen átvirrasztott szenttamási éjszakákon, és azóta is mágnesként magára ragasztotta az újabb eseményeket. Otthon vagyok benne (...), talán tudok írni róla, sőt, esetleg alakíthatom is szerény írói eszközökkel és tekintéllyel." A Joáb-történetben „még csak a peremét" kaparászta meg, de hogy „botrány keveredett belőle", az meggyőzte, hogy jó irányba fordult. Ezt támasztották alá Gion további szenttamási művei, az Ezen az oldalon és az interjú adásakor még trilógiának nevezett Latroknak is játszott, melyekben „már teljességgel bejött Szenttamás, az igazi és az enyém, ami nem mindig ugyanaz, de eléggé összemosódnak és jól megférnek egymással” (FŰZI, 1998).

46