Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Egressy Zoltán: A város ilyenkor már részeg
Egressy Zoltán A város ilyenkor már részeg Majdnem éjfél van, amikor felszállók a centrum felé haladó buszra. Kékek, sárgák a fények a parton, pirosak meg zöldek, folyik össze a sok szín a szemem előtt, hunyorgok, világítanak a sötétben, nem tudom pontosan mik, áttörnek az ablaküvegen, bejönnek a fejembe. Egész nap a parton voltam, feküdtem és sétáltam a napsütésben, a forró homokon. Próbáltam vigyázni, nehogy belekössek valakibe. Délután bementem egy kocsmába, egész eddig ott ültem. A poharaim alján jég csillogott, sok pohár, sok jég, ott csillogtál, az arcodat láttam a jégben, azt néztem délután óta. Majdnem éjfél van.- Emberek, mindannyian örülni fogtok - mondta egy lángoló tekintetű dzsekis baszkul, büszkén mutogatott a kocsma tévéjére, nagyokat nyelt, feszülten várt valamit, nem tudom, meccs következett, vagy beszámoló egy robbantásról, amit ő követett el, nem érdekelt annyira, hogy ott maradjak. Fizettem, fájt már a szemem. Meredt mindenki a képernyőre, néha odasandítottak a dzsekisre, egyelőre nem történt semmi, a tévében másról beszéltek. Kijöttem, az emberek akkor még nem örültek. Szomorúan ingattad a fejedet, nem bírtam, inkább abbahagytuk. Nem most gondolom át először az egészet, csak most belém harap megint egy kanyar után hirtelen minden, pörgetem vissza az eseményeket. Az ablakon túl feketedik a Vizcayai-öböl, szénfekete, összemosódik az éggel, ahogy napközben összefolyt a víz képe meg az arcodé, az arcod ott volt a tengeren, benne volt, ringatózott rajta. Nagyon sötét van, félek ilyenkor a víztől, még hallgatni se szeretem a zúgását éjszaka, nemhogy nézni vagy belemenni, most viszont bámulom a buszból, a biztonságból. Nekem még ehhez is erő kell, a rátekintéshez, az ital tesz vakmerővé, én attól felbátorodom, mint az igazi hülyék. Úgy tudok csak berúgni, hogy éber maradok, jár az agyam. Abba kellett hagynunk az egészet, nem bírtuk, aztán mégis újrakezdtük, mert úgy se bírtuk, de nem a boldog arcod van előttem, hanem ahogy ingatod szomorúan a fejedet. Mi mást csinálnék a centrumban, bemegyek mindjárt egy másik kocsmába. Távolodom a helytől, ahol alszom néhány napja, távolít a busz, ma is ott kéne töltenem az éjszakát, majd meglátjuk, így lesz-e. Elfelejtem egy pillanatra, mit akarok, hová megyek, észlelem, hogy elhagytuk a megállót, ahol le szoktam szállni, felpattanok, ki akarok ugrani, aztán magamhoz térek, visszaülök. Maradok. Maradok szépen. Szétzavarodtam, forró volt a nap, fáj a szemem a jégcsillogástól, 105
