Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Végh Dániel: Mint észrevétlenül az irodalom peremén (Radnóti Miklós Don Quijote-átdolgozása)

„szekundér-természetű alkotás"

Radnóti Don Quijotéjének - mind ez idáig nem leltem korabeli kritikai visszhangjára. Aligha magyarázhatjuk e hiányt pusztán Radnóti helyzetének ellehetetlenülésével és a háborúval, hiszen az alig néhány hónappal korábban megjelentetett Orpheus nyomábant szinte minden jelentős folyóirat recenzeálta, s Radnótinak versei és cikkei jelennek meg 1944 tavaszán, például a Magyar Csillag hasábjain. Arra kell tehát gondolnunk, hogy a Don Quijotét irodalmi körökben - ahogy a Mint észrevétlenül is sugallja - megrendelésre készült fordításnak, vagy Rába György Mándy átírását illető szavaival: „szekundér-természetű alkotás"32-nak ítélték, s ezért maradt észrevétlen.

Amint a bevezetőben céloztunk rá, Don Quz/ofe-átdolgozása azóta is legföljebb bio-bibliográfiai tényként szerepel a legtöbb Radnótiról írott tanulmányban. Ritka kivétel Emery George, aki vaskos könyvének „A fordító-költő mint kenyérkereső" című részében néhány oldalt a Cervantes-átdolgozásnak szentel, s értelmezésére is vállalkozik. Emery George nem tud a mátraházai levelekről, ezért a szöveg keletkezését korábbra teszi, továbbá Cervantes regényének Radnótira gyakorolt hatásából eredezteti az átdolgozást. Feltételezése szerint Radnóti Szerb Antal „Dulcinea" című esszéjének - mely 1936-ban Szegeden a Sziget folyóiratban jelent meg - ismeretében fordult a Don Quijote felé. Ebből kiindulva Emery George az átdolgozást Szerb Cervantes-értelmezésével veti össze (nem fordítva figyelmet arrra, hogy az esszében épp az ifjúság számára készült csonkított átdolgozások ellen érvel Szerb Antal). Olvasatában elsősorban Radnóti kései költészetének lírai énjét és témáit: a valóságtól elszakadó alkotói világot, a járkáló halálraítélt rezignált és anakron álmait (a Szerbnél e költői álomteremtés allegóriájává kibontott Dulcineát ideértve) hozza kapcsolatba az átdolgozással. Figyelemre méltó felvetése szerint Cervantes regényének dialogicitása az eclogák és más versek párbeszédes jellege mellé állítható, amit az is alátámaszthat, hogy Don Quijote, mint ismeretes, halála előtt fontolóra veszi, ne folytassa-e pásztorköltőként kalandjait. Emery George tehát voltaképpen Radnóti saját alkotásaként fogja fel az átdolgozást - s noha a fordítások között tárgyalja, egyáltalán nem veszi górcső alá magát a szöveget, vagy azt, hol tér el a Radnóti szövege által sugallt értelmezés Szerbétől, illetve az eredeti mű kínálta horizontoktól. A könyvről úgy beszél, mintha a Cervantes által írottal egylényegű volna, s annak egyik angol fordításából idéz, amikor Radnóti szövegét elemzi.

Emery George értelmezése Sőtér István Radnóti La Fontaine-fordításairól írott mondataival cseng egybe. Sőtér szerint a - Don Quijotéhez némileg hasonló módon, a gyermekirodalom és magas költészet határmezsgyéjén elhelyezhető, és szintén 1943-ban elkészült - La Fontaine-fordítások némelyike „megíratlan maradt Radnóti versek helyett szól, s az állatmesék ürügyén sokkalta bensőbb fájdalmak, sokkalta mélyebb nyugtalanságok látnak napvilágot, hogysem e művekben az évszázadok óta szunnyadó alkotó s az imént még Apollinaire-t fordító magyar költő találkozását holmi véletlen érdeklődés - amolyan műfordítói kalandvágy - gyümölcsének tekinthes32 Rába György recenzióját lásd: Vigilia, 1944. január, 159.

41