Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Lengyel András: Radnóti identitásszerveződésének kérdéséhez
Pérely Imre grafikus, a korszellemhez igazodva, visszavette régi, német nevét (Hercz), azt a nevet, amelyet korábban éppen ő változtatott Pérelyre (vő. Ferencz 2005. 533-534.). Kérdés: hogyan ítéljük meg ezt? Nyilvánvaló, magát a disszi- milációt, az egy adott közösségből való kiválást nem lehet, nem szabad nehezményezni: minden asszimiláció - a másik oldalról nézve - disszimiláció. Ennek megkérdőjelezése pedig az identitásválasztás jogának tagadása volna. Ám amit Radnóti Pérely esetében nehezményezett, az nem ez az eset. O - megítélésem szerint indokoltan - egy másik jelenséget kifogásolt. Azt, amikor az egyén identitása, kompként, ide-oda közlekedik két „part", két identitás között, konjunktúra szerint. Hol a pozícióból b-ig, majd vissza, b pozícióból a-ig mozog az identitáskomp. (Pérelynél, tudjuk, ráadásul egy harmadik váltás is volt: utóbb, az újabb konjunktúra szerint újra Pérely lett.) Ez viszont már mind szociálpszichológiailag, mind morálisan csakugyan problematikus gyakorlat: az identitás megválasztásának szabadsága ugyanis nem korlátlan, s főleg nem puszta önkény kérdése. Az identitás újjászerveződése mindig előzetesen föltételezett: a „választás" már csak egy lelki s szociokulturális folyamat mentális tapasztalatainak tudatosulása lehet. Ha nem az, hanem önkényes elhatározásból ered, s a „külvilágnak" szól, éppen az önazonosság mentális alapja hiányzik, s pusztán konjunkturális igazodásnak tekinthető. Ezzel pedig az egyén - vélt vagy valóságos érdekeknek engedelmes- kedve - saját énintegritását töri össze. Nem valóságos adottságaihoz igazodik, nem lépésről lépésre változik, rendeződik át önazonossága, hanem erőszakot tesz magán. Méghozzá kétszer: egyszer az „odaúton", s egyszer a „visszaütött". Mindkétszer énidegen módon. S ez mindkét közösség, sőt az egyén szempontjából is fölöttébb problematikus. (Az úgynevezett kettős identitás, a látszólagos - s részleges - hasonlóság ellenére más kérdés: ott ugyanis az egyén mindkét, esetleg konfliktusos, adottságát tudomásul veszi, önmaga előtt is „elismeri".) S itt eljutunk tulajdonképpeni problémánkhoz: Radnóti identitásszerveződésének kérdéséhez. Szembesülve egy kimondatlan, de latensen alighanem kísértő föltevéssel: vajon Radnóti identitásszerveződése nem önmegtévesztésen alapult-e? Vajon nem önmagát csapta-e be, amikor „magyarnak" tudta magát, jóllehet „oly korban" élt, amikor az antiszemitizmus hivatalos magyar kormány- politika volt? 3 A Komlós Aladárhoz írott levél tanúsága szerint Radnóti identitásszerveződésének két alapvető jelentőségű eleme volt: egy hiány, s egy „pozitívum". A hiány, amelynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, a zsidó vallásos nevelés hiánya. Ahogy Komlósnak írta: „Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok [...], de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talaj gyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költősé- gem« meghatározásának." Majd hozzáteszi: „Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim" (Napló, 210.). Nincs ok rá, hogy kételkedjünk e tapasztalatok őszinteségében, így el kell fogadnunk, 17
