Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Bombitz Attila: A Krasznahorkai-általános

Talán ezért sem vehető rossz néven, hogy most éppen ezt és innen, a béke és békétlenség kulturális nyitottságának, dialógusának lehetséges és lehetetlen, szétválaszthatatlan örökérvényűségét hangoztatom tovább. Mert meggyőződésem, hogy például a Háború és háború nemcsak a magyarországi rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb alkotása, de mindmáig egyetlen megfelelő válasz arra a köztes kulturális kihívásra, amellyel a nyelvnek mint művészetnek egyre inkább szembe kell néznie. Az a hihetetlen kreativitás, mely a magyar irodalmi folyóiratok egy mondatos publikációit, magát a dialógusi igényt, a szerzői és kiadói hírmondó levelet, majd a regényt, s a regényen túlmutató, a schaffhauseni Halle für Neue Kunst oldalfalán ma is olvasható egymondatos (utolsó mondatos) emléktáblát, a warandwar című internetes portált, egyáltalán a Háború és háború totális projektjét dokumentáló CD-ROM-ot generálta - és szó szerint megszüntette -, valóságot és fikcionalitást új értelmezéshez kötő, imagináriust ígérő vállalkozás. De vajon Seiobón kívül látott-e valaki e regényen túl? Mert csak a regény, ez a hatalmas, szépséget és megértést, alpáriságot és kudarcot egyaránt fókuszáló történet azt nyomatékosítja, hogy a 20. század posztmodem varázslata valójában romantikus utóérzés, árnyék, mely jótékonyan borítja fátylát a múltra. Korim György esetlensége egy veszendő egzisztencia törekvését, a jóság és az igaz ügyre való felesküdést, ugyanakkor a védtelenséget és menthetetlenséget deklarálja. A regény nyelvének könnyed szépsége, békéje rendelkezik valami nagyon fontos és régi tudással. Szemlélő és szemléletének tárgya között ugyanis minden esetben megteremtődik a harmónia, az olvasó részeltetik abból az egészből, mely már nincs jelen. A Háború és háború érzéki és érzelmi evidenciákra épít, és bámulásra méltó csodaként tünteti fel magát egy jobb, békebeli korokat is megélt olvasóközönség előtt. Mert komolyan kell vennünk, el kell hinnünk a regényből kiolvasható kézirat üzenetét, mely nem más, mint maga a moebius-szalagot felidéző regény, az egykor volt világokat és birodalmakat újraíró, végigbeszélő és befejező, teljes kézirat. A beavatódás, a béke ünnepi pillanata akkor, és csakis akkor nyeri el értelmét, akkor, és csakis akkor teljesedik ki, ha a világ nem úgy áll fenn, mint ahogyan - jelen állapotában is - fennáll.

De be kell vallanom, hogy még nagyobb hatása alatt állok annak az olvasmánynak, mely mintha a bennem, a bennünk élő Korim György levéltáros egy meg nem írt fejezete volna Kelet, helyesebben Japán szépségéről, és megengedem, éppen abban a kéziratban, mely a világ középpontjában, New Yorkban készült az örökké olvasó számára. Korim, a világkultúra örök banális nagykövete a világot búcsúztatva kilép annak rettenetéből, helyébe az időutazó, az alaktalan, az örökre jött Genji herceg unokája lép megriadt szemekkel, tébolyba zuhant tekintettel, megroggyant aggyal, az ezer éve regényes életet élt Genji Monogatári „örököse", aki múlékonyság és maradandóság embertelen szépségét kutatja egy meseszerű történetben, egy mesebeli tájban. Ez a szemet és lelket gyönyörködtető könyvecske, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó lényegében egy várost, egy kolostort, egy Buddha-szobrot mesél el. A kyotói Keihan vasút e könyvek sorában a közös imagináriusnak köszönhetően közvetlenül csatlakoztatható a nanjingi Délnyugati Regionális Buszállomáshoz, Japán Kínához: az ember nélküli japán kertből egyenesen Kína hasadt, távollévő kultúrájának intézményeibe lépünk át. Mert miközben Kínára minduntalan más, vak, rossz szemekkel tekintünk, egy másik, időtállóbb utazásra indul a Rombolás és bánat az Ég alatt újabb formamutatványa, s e formában, e formával a kínai kultúra több ezer éves nyomainak, hagyományainak, örökségeinek biztosít láthatatlan maradandóságot. Ha e második kínai utazás az irodalmi reportázs legnagyobb európai elvárásainak tökéletes megfelelője, akkor kultúrtörténeti stúdiumokkal, művészetlélektani elemzésekkel, recepcióelméleti faggatózásokkal ér föl Seiobónak, a békének magának a materializálódása a Seiobo járt odalent című könyvben. A nyelvművészet e páratlan elhivatottságának ez a legújabb bizonyítéka: egy elbeszélésgyűjtemény vagy éppen egy regény. Benne, a kezdet kezdetén egy kamovadász várakozásáról, mozdulatlanságáról olvashatunk oldalakon át. Ugyanezen

127