Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Iványosi-Szabó Tibor: XVII. századi népművészeti motívumok Kecskeméten
ümegváll, három főrevaló, kétfuta, egyik selyemaljú, a másik közönséges". A szakácsnők korábbi és a későbbi konvenciói jelzik, hogy nem egyedi esetről van szó. Az igények és kívánságok egyénenként és évenként erőteljesen változtak, így legalább a különféle öltözékek és anyagok nevének felsorolásával tudjuk érzékeltetni, hogy még a gazdatársadalom szegényebb rétegében is milyen figyelemre méltó igények rögzültek sok évtizedre: perpetula szoknya, zobbony, szederjes zobbony, saru, gyolcs, patyolat, muhar mente, zsinoröv, bagaria szoknya, előkötő, szederjes rása kötő, fekete bársony, szoknyának való fajlandis, ingnek való buljavászon, kürdinek való szederjes rása, zöld bársony, fakó kötő, fekete rása kötő, fekete rása kürdi bélésével, fekete bagaria szoknya, muhar vállravaló stb. Csak a felsorolt jelzők is meggyőzhetnek bennünket arról, hogy ezekből az anyagokból valóban színes öltözékek készülhettek. Aligha kétséges, hogy a jobb módú és az igazán gazdag cívisek asszonyai, lányai még nagyobb választékból állíthatták össze ünnepi öltözéküket. Annak érzékeltetésére, hogy milyen igények merültek fel és váltak valóra, csak egyetlen példát említek. 1680- ban az egyik gazdag cívis ládájában lévő portékák leltározásakor rögzítették: „annya ruhája ára tallér 31". Ennek igazi értékét az jelzi, hogy az örökség része volt egy csikó, amelynek az ára 27 tallér, ami egy pásztor vagy béres egész évi keresetével volt egyenlő. Sajnos arra nincs semmiféle utalás, mitől lett ennyire drága ez az öltözék. A szép eszközök és a szép ruházat iránti igény a szegényebb rétegek között is folyamatosan fellelhető. A béresek és a cselédek régtől fogva a legközönségesebb tárgyaikat, szerszámaikat is gazdagon díszítették. Többek között a jármokon a „festett, szerfelett görbe bélfának és hasonló tsifraságú tézslafejnek" a készítésére olyan fokozott figyelmet fordítottak, hogy a magisztrátus rendeletekkel igyekezett ennek korlátot szabni. A hajadonok pedig apró tárgyak készítésével és ajándékozásával jelezték, hogy szívesen látják a velük kacérkodó legény közeledését: „Horpasz Sára jegykendőt és gatya madzagot, cifrát, varratott Sakai Miklósnak." A paraszti közösségekben cifra ködmön és a cifra szűr később általános ünnepi viseletté vált. Azonban a rendi-feudális társadalomban a szolgák, a cselédek ruházatukban sem lehettek hasonlóak gazdáikhoz. Ok azonban ezeket a határokat ismételten igyekeztek átlépni, ezért a hatóság újabb és újabb rendeletekkel és súlyos büntetésekkel próbálta igényeiket visszaszorítani, vagy legalábbis fékezni. 1689-ben „Dékány György uram fejős juhászának Komáromi Szűcs István egy mód nélkül való czifra ködment csinált [a] város és magok [a] czehek tilalma ellen, azért... Komáromi Szűcs büntettetik meg 12 forintra és a fokházban az ködmennek az czifráját fejese le..." Aligha kétséges, hogy hasonlóan díszes felsőruhákat a gazdák már régtől fogva használtak. Az idézetből az is kiderül, hogy nem a vásárban szerezte be a juhász a ködmönt, hanem egy helyi iparos munkája volt az, aki minden bizonnyal társaival együtt sok hasonlót készített már a város gazdáinak. Múzeumaink jelentős számban őriznek a XIX. és a XX. századból való cifraszűröket. Ezek legfőbb díszeit, vagy legalábbis azok számottevő részét eleiktől örökölt minták alapján készíthették. Ha nem áll rendelkezésünkre korábbi évszázadokból legalább néhány meghatározó motívum, nem érzékelhető a változások jellege, és óhatatlanul visszavetítjük ezeket a kikristályosodott formákat az előző korokra. Kecskemét város tanácsának XVII. századi nyilvántartásaiban maradt ránk néhány minta, amelyek a népművészet e területének fejlődését kutató szakemberek számára fontosak lehetnek. A legrégebbi emlékünk az adószedő bíró 1662. évi nyilvántartásában van. Az egyik üresen maradt oldalon találjuk — talán kötetben gyakran fellelhető egyik tolipróba — a kissé elnagyolt, néhány részletében esetlenül rajzolt, javított virágmintákat és indákat, amelyek azonban még ilyen formában is feltétlenül alkalmasak arra, hogy összehasonlítsuk a későbbi évszázadokban készült varratokkal. A következő, ugyancsak tintával készített rajz 1685-ből való. Valószínűleg valamelyik kisbíró, vagy az annak munkáját segítő deák firkanthatta a robotlajstrom egyik üresen 106
