Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Gömöri György: Zbigniew Herbert a magyarokról
volt Zbigniew Herbertnek, életükben egyszer találkoztak, vélhetőleg Nyugat-Európában, amikor együtt laktak, Herbert szavaival „a Kereszt és a Rózsa zarándokszállásán".6 Ez a feltevés azonban egy eddig nem publikált szöveg alapján megdől, mert 1979-ben Puskás Károlynak adott interjújában Herbert azt mondja, sohasem találkozott Naggyal.7 Emiatt versének fentebb idézett állítása az „együttlakásról", úgy tűnik, csupán jelképes érdekközösségre utal - az európai kultúra szeretete és a lengyel-magyar történelmi hagyományok kapcsolják össze a két költőt. A másik tény, ami kiderül ugyanebből a Herbert-versből, azért érdekes, mert ahhoz személyes közöm is van. Mint már másutt megírtam, én Zbigniew Herbertet 1958 óta ismertem személyesen, s úgy hiszem, Herbert barátjának tekintett. Hozzám írt leveleit a varsói Twórczoéc című tekintélyes irodalmi folyóiratban már két éve,a lap 2006. áprilisi számában közzétettem - most csak azért hivatkozom rá, mert egyik leveléből kiderül, kitől hallott ő először József Attiláról, akire a Nagy Lászlót gyászoló versben így utal: „abban, hogy maga most olyan mint József Attila / Mickiewicz lord Byron szép szellemárnyak"8. Más szóval, hogy Nagy László valamiféle egyetemes költői eliziumnak lett a lakója halála után. De hogyan került be a képbe József Attila? Úgy, hogy 1959 márciusában Herbert Angliában járt, és Jerzy S. Sito társaságában meglátogatott engem Oxfordban, ahol akkor a St Antony's College kutatódiákja voltam. Április elején Párizsból hozzám intézett leveléből kiderül, hogy nagyon jól érezte magát oxfordi látogatásán, a levél harmadik bekezdésében pedig ezt írja: „Egy ismerős könyvesboltban megrendeltem Attila kötetét (egyelőre) fordításban. Vajon az Ódát már lefordították lengyelre?”9 Ez a két mondat oxfordi beszélgetéseinkre utal, amelyben bizonyára elmondtam neki, hogy először is, József Attila jelentősége világirodalmi, másodszor, hogy Attila egyik legszebb verse éppen az „Óda", amit kérésemre éppen akkoriban próbált lefordítani az én nyersfordításom alapján angolra egy fiatal, tehetséges oxfordi költő. Lehet,hogy akkor Herbert még az „Óda" lefordításának lehetőségét is fontolgatta, de hamarosan letehetett róla, más munkája - az esszéírás! - elfoglalta, mert következő, 1959 júniusában írt hosszú levelében egyetlen sorban sem említi már József Attilát. De ha franciául (vagy később lengyelül a magyar költők Varsóban kiadott nagy antológiájában) olvasott tőle néhány verset, rájöhetett, hogy igazam volt, amikor évekkel korábban ékes szavakkal dicsértem, valósággal felmagasztaltam neki az „Óda" költőjét. Nem szeretném ezt az esszét ünneprontással zárni, de azért megemlíteném, hogy Zbigniew Herbert egyetlen magyarországi látogatása 1979-ben azért nem sikerült úgy, ahogy azt a költő és vendéglátói elképzelték, mert állítólagos dokumentumcsempészés miatt Herbertet a budapesti repülőtéren letartóztatták, és csak többórás kihallgatás után (és tudtommal csak az Európa Kiadó és Aczél György erélyes közbelépésére) bocsátották szabadon. Erről a kínos incidensről, azt hiszem, Gimes Romána tudna többet mondani - s bizonyára mond is majd a „Magyar írók Herbertről" című a Széphalom kiadónál készülő kötetben. Ezért gondoltam azt, hogy Zbigniew Herbert egyetlen magyar kitüntetése, a Bethlen Gábor-díj bizonyos értelemben jóvátétel, a magyar társadalom jóvátétele volt az 1979-ben elszenvedett zaklatásért. De még ez a megrövidült budapesti látogatás sem változtatott Herbert rokonszenvén a magyarok iránt, akiket sohasem azonosított a pártállammal és annak csak nagyon mérsékelten „lengyelbarát" politikájával. 6 „...w hospicium Krzyza i Rózy", uo. 7 Magyar írók Herbertről, Széphalom, Bp., 2009, 68. 8 Zbigniew Herbert, Az ízlés hatalma, Orpheusz Kiadó, 1998, 45. és a könyv hátlapján 9 Twórczosc, 2006/4., 79. 66
