Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Ferdinandy György: Az amerikai menekült
Volt egy kiadó ház, leelőlegeztem. Este már fordultam is. Hoztam a feleségemet és a négy gyereket. Shirley nem akart hinni a szemének. Megint egyenesbe jöttünk, mondom, egyetlen nap alatt. Harminc évig éltünk azon a helyen. Lett megint saját házam is, kétemeletes, és lent az alagsorban műhelyem. Tulsa az én második hazám. Felsőmocsolád után! - mondja a Toronyőr, és mint aki jó viccet sütött el, sokáig göcögve nevet. IV. A gyerekek Hogy mi történt ezalatt a harminc év alatt? Semmi különös. Dolgoztunk. És felneveltünk kilenc gyereket. Várjunk csak! Béla ujjait begörbítve elkezdi sorolni a neveket. Belezavarodik, újrakezdi:- Mert hogy én - mondja -, érted? Azokat is örökbe fogadtam, akiknek nem én voltam az apjuk. Akiket az előző házasságukból hoztak a Shirley és a Janette. Amelyik nem viselte az apja nevét, annak odaadtam az én nevemet. Hogy miért? Hát mert azt akartam, hogy családjuk legyen. Hogy soha ne történhessen meg velük az, ami velem. Az vagyok, igen, családszerető, hiába mosolyogsz. De a neveket ma már összekeverem. Shirley mögöttünk hímez, a televízióban valami szappanopera megy. Most felnéz, besegít: így már összeáll a névsor. A kilenc gyerek.- Janette-től - sorolja - Tera, Tonia. Tőlem: Angela, Laura, Melissa, Jonathan, 1972 és 1980 között. Az előző házasságomból Cheryl, Edward és Suzan. Megvan a kilenc. Ebből szegény kis Tonia már nem él, viszont odavettük magunkhoz Jessicát és Byront. Hogy hányán vannak? Ha így számoljuk, tízen.- Büszke vagyok rájuk - mondja a Toronyőr. Úgy élnek, ahogy tanítottuk őket. Rendes, becsületes emberek.- Csak hát - sóhajtja a felesége.- Csak hát?- Semmi, semmi. Legyint. Hát hogy ez itt csak dolgozni tud. Szereti őket, de nem tudja kimutatni a szeretetét.- Erre itt vagy te! - mondja Béla. Magyarul, hogy az asszony ne értse meg. De ő már nem figyel ránk. Albumokat szed elő, elkezdi sorolni ezeket a távoli, különös életeket.- Húszéves voltam - mondja -, amikor Cheryl megszületett. Gyógytornász lett belőle, három kislánya van. Utána Edward következett. O egy repülőgépgyárban dolgozik. És végül Suzan, aki háziasszony. A férje a Woolmarkt nagyáruház főnöke. Náluk egy lány van - így ér véget a felsorolás -, egy lány és egy kutya. Cheryl apja visszaköltözött a rezervátumba, a cherokeekhez. Felépített magának egy wigwamot, halászik, vadászik, mint az ősei. Megtanulta kikészíteni - preparálni - az állatbőröket. A lányom is gyakran vele él. Fest. Megfestette az ősök képeit. Megtanult imádkozni velük, dolgozott a templomukban is. 35