Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Ferdinandy György: Az amerikai menekült

Jött a hír, hogy meghalt Ilonka néni. Közölték, hogy mikor lesz a temetés, mentem volna, de hiába: az anyám nem engedett.

Mit tehettem? Elcsavarogtam. Anyám meg kivett az Attila utcai iskolából és javítóintézetbe adott. Otthon úgyis szűkén voltunk: a Logodi utcában egyetlen kis szobánk maradt. Hideg víz folyt a csapból, lavórban mosakodtunk. Melegedni lejártam a kazánhoz, de még lent, a pincében is lyukak tátongtak a falakon.

Még ma is ilyen ez a ház. A golyók, a belövések még ma is látszanak. Meg lehet nézni: a Körmöd lépcső melletti sarok.

Anyámhoz feljárt egy Szomjas Jóska nevű ember. Azután csak így, hárman egy szobában. Jól tette, hogy intézetbe adott.

Jött az ősz és kitört a forradalom. Nekem a legjobbkor, mert én akkor már mindenképpen megkezdtem az én magánforradalmamat.

Az intézet bezárt, újra az Attila utcaiakkal csavarogtam. Azt játszottuk, hogy ágyúval lőjük a rendőrség épületét. Volt ágyú bőven, fent a bástyán, a Hadtörténeti Múzeum előtt, csak hát ezekkel több mint száz éve nem lőttek.

Később azután komolyabbra fordult a dolog. Töltényeket loptunk a ruszkik- tól, de ezekhez meg a géppuska hiányzott. Nem mentem haza napokig.

Mindenféle ilyen emlékeim vannak. Összefüggéstelenek. Például, játszunk a katonákkal a Vérmezőn. Szétszedjük az órákat és pörgetjük a fogaskereket. Aztán rohanok fel a Körmöci lépcsőn. Lentről, a térről, lőnek az oroszok.

Máskor meg fekszem a pincében, a farakás tetején. A házban fegyvert keresnek. Rám parancsolnak, hogy jöjjek le. Nem mozdulok. Oda, a tűzifa alá dugtuk el a fegyvereket.

* * *

Anyai nagyapám Pesten, a Majakovszkij utcában lakott. Átmentünk hozzá, gyalogoltunk a hóban, át a Margit hídon. Hívtuk, de ő nem akart velünk jönni Nyugatra. Akkor az anyám visszament Budára, én meg egy könyvesboltban húztam meg magam. Voltunk ott vagy tízen, velem egykorú srácok. Kidobáltuk és elégettük a könyveket.- Az orosz kultúrát égetik! - mondták az emberek. Jó magyar gyerekek!

Ebédelni átjártam nagyapámhoz. Amikor visszaértem, a társaimnak nyomuk veszett. A szomszédok azt mondták, hogy kivégezték mind a tízet.

Fent a Várban lakott Ákos bácsi, a nagybátyám. Elmentünk hozzá is. Anyám körbejárta a rokonokat, ha másra nem is, erre jó volt neki a forradalom.

A bácsikámék lent éltek a pincében, úgy, mint az ostrom alatt. Rajzfilmeket vetítettek, én is végignéztem egyet, valami hangyakatonák kalandjait a háborúban.

De hát ezek sem akartak velünk jönni Nyugatra. Kettesben vágtunk neki, az anyámmal. Szalámit vittünk, azt adtuk az embernek, aki átvezetett. A Fertő tónál léptük át a határt. Hogy mikor, azt már nem tudom. De karácsonykor még itthon voltunk, úgyhogy ez körülbelül januárban lehetett.

Hát nekem Ausztria nem sok jót hozott. Anyám megint elintézte, hogy vidékre vigyenek. Hat hónapig hordtam a trágyát. Látástól vakulásig dolgoztatott a paraszt.

30