Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Tandori Dezső: Kurt Schwitters nyolc-és-fél („Hiányzik végig az igazi fél?”)

latomra csippant egy nagyot. Csapatember nem voltam (dehogynem, az is), de csapat, az lettem. Egy mozgássérült verébke számára.

Ez voltam én, veréb, megtettem, amire tellett, és veletek, mondja a nagy orvos és ornitológus William Carlos Williams, a verébspecialista költő az aszfalton címerlaposra préselődött verébkéről, neki adva e szót. A B. B. úton majdnem így jártam én is. De mégse. A változások onnan jöttek? Semmiképp sem az ily-oly szép elismerések, nem „sok könyvem" nyomán. Örülök, hogy természeti lény is vagyok, aki 69-70 éves korára... elfáradt. Csak azt akarja csinálni már, amivel nem fáraszt másokat, tehát amik így-úgy nem fáradt dolgok.

Ennyit mentségem részletezéséül. Ég veletek (teljes terjedelmemben szólván).

Hogy 1988-ban életemben először Angliában jártam, vásároltam egy - akkor még olcsó, minden olcsó volt - vasúti bérletet itthon. így játszva utazgattam, voltam a déli tengerparton, Liverpoolban (múzeumok!), Southamptonban (múzeum), Leedsben (jubileumi angol kiállítás, festészet), Manchesterben, Norwichban (mindenütt múzeumok, a továbbiakban is), Bristolban, Yorkban, Coventryben, Birminghamben, Elyben, Cambridge-ben, meg mit tudom én. Később lópályák következtek: Ascot, Plumpton, Lingfield, York újra, Wolwerhampton, Éxeter, Kempton, Cheltenham, kész. De úgy 1997 táján, hiába volt jegyem, nem mentem el pl. Epsomba. Amikor Kemptonba mentem, hosszú töprengés után, vásároltam két amerikai, ill. angol medvés szaklapot („játékmedvék"), bármit hoz a fogadói szerencse, legyen valami fixem. A medvék legyőzték végül a lovakat, itthoni Nagy Koala Kártyabajnokságunk a legkedvesebb tevékenységem (a szőlővagdo- sáson kívül verébkénknek).

Kockáztattam viszont első utam alkalmából, felmentem a közel 1000 km-es utat jelentő Newcastle-be. Nagy szenes élmény volt, gótikus horror folyó és hidak, csuda. Ellenben nem ezért mentem.

Hanem mert tudtam, az ottani múzeumban őrzik Schwitters III. MERZ-művét. Nem volt szerencsém, kedden mentem, kedd múzeumi szünnap ott. Ma már, ha Pesten állítanák ki, akkor se mennék el megnézni még a III. Merz művet sem. (Nem fogják kiállítani.) De nem mennék el. Már nem járok el SEHOVA.

...De azért majd belehaltam, hogy őt magát „lerajzolni" bírjam. Ő maga nem is sikerült a kiválasztott fotó szerint, de legalább nem nyugodtam le, és majd folytatom.

Legyenek céljaim, de csak legszűkebb környezetemben kelljen megvalósításukra törekednem. Meg hát mi is a „cél". Cél lenne az, hogy mindig saját fekhelyemen aludjak, hánytorogjak, ébredjek, képzelődjem, csüggedjek, mondhassam, semmi nincs, csak alvás... mert aludni biztos jó. Valami jónak csak kell lenni az életben. Ébren is jó, csak folyton az egészségünkért, szeretteinkért kell szoronga- nunk, meg hogy el tudjunk aludni, ami a világ-fő-fő-rejtelme, a halál már nem az, mert a halál randa, mert végső cél beteljesülése... mert tartalma van, az elalvásnak nincs még tartalma (legalább).

Sajnos fogalmam sincs, Schwitters hogyan érzett, mit gondolt (valójában), a legtöbb jeles emberrel az a baj, hogy jeles, közérvényű stb. gondolatai vannak, az általános szférában (brr) gondolkodik. Én Szép Ernővel tartok, hogy amit gondolok, úgy elmegy, mint a víz, a füst, a zaj, a felhő.

61