Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Fekete J. József: Egy folyóiratszám magánélete

ekkor Bányai: „Tényleg, eddig még senki sem kérdezte meg úgy valójában, józan és okos körültekintéssel, hogy a kisebbségi itt az író szó előtt vajon minősítés vagy lokalizálás, megkülönböztetés vagy elnézés (elnézik neki, hogy írónak vallja magát, közben meg, tudhatná, kisebbségi). Am ha a kisebbségi valóban minősítés, akkor — gúnyolódó pátosz nélkül mondom - feladat, vállalkozás, vállalás. Valaminek a felvállalása. Sors- és léthelyzetnek, a (rossz) történelemnek, egész életre szóló megbélyegzettségnek. Azért mondom iróniamentesen, mert ez együtt jár a kisebbséginek minősítéssel, ami végül is nem a (nélkülözhetetlen?) járulékok legrosszabbika. Am ha se minősítés, se elnézés, se lokalizálás, hanem egyszerű ténymegállapítás, akkor meg bizonnyal felesleges szószaporítás, hiszen ha nincs (ahogyan nincs) többségi író, úgy nem lehet kisebbségi sem. Lám, a csoportképen sem látható közöttük a különbözés. Mire fel lenne? Ha a kisebbségi író kisebbségi regényt ír, akkor a többségi többségit írna?"

Korábban már idéztem Juhász Erzsébet meglátását, miszerint a kettős (nyelvi) kötődés, vagyis idegen nyelvi környezetben az anyanyelvnek és az idegen nyelvnek is megfelelni akarás szerinte nem lehet egyéb kettős marginalitásnál.6 Gobby Fehér Gyula véleménye árnyalja e sarkított véleményt, és a többirányú tájékozódás igénye mellett teszi le a garast: „A kultúra igényli a kapcsolatokat, az értékek cseréjét, az Újat. Ha nincs lehetősége ezt megkapni, furcsa folyamatok indulnak meg benne. Ezeknek vagyunk szemtanúi. A befelé fordulás, a dacos, még fokozottabb bezárkózás, a másság gyűlölete, a nemzeti hisztéria végtelenségig való fokozása, a provincializmus egyre diadalmasabb megjelenése, a regresszív tendenciák fólerősödése szemmel látható." Pusztulás, sötétség, talajvesztés - ez az írások egyértelmű üzenete, nem csak az irodalmon belüli vizsgálódás nyomán, hanem az általános társadalmi tendenciák közepette szemlélve a vajdasági magyarság egzisztenciáját illetően is. Miként Kalapis Zoltán emelte írása címébe: „Egyre vékonyodó cérnaszálon függünk..."

S mintha itt megrekedt volna, szinte innét folytatódott tíz év elteltével az újabb terepszemle. A Forrás 2004. júniusi számában újra csoportosan mutatkozhattak be a vajdasági magyar írók közül azok, akik felkérést kaptak és elfogadták azt. A szóban forgó felkéréseket én indítottam útjukra, valamelyest bábáskodtam a lapszám létrehozásánál. A bemutatkozó tizenhét vajdasági magyar szerző közül csak egy szerepelt a tíz évvel korábbi összeállításban. Másnak kell majd megítélnie, hogy milyen összképet adott ez utóbbi válogatás a vajdasági magyar irodalom négy évvel ezelőtti helyzetéről. Tény, hogy a két Forrás-szám között eltelt évtized alatt sok mindenre nem, vagy szinte semmire se sikerült hiteles választ adni. Ezt meg is említettem akkori bevezetőmben, aminek nem véletlenül lett a címe: Karámban. A számtalan problémakör közül csak néhányat idézek föl: A zárt régióban az élet lefojtott volt. A nyitott világ örvénylő. Megszámlálhatatlan részszíntér alakul az átlátható színhelyegész után. És a lokális mozgásokba betörnek a távolabbi örvénylések hatásai.7 Minden tartósan elnyomott csoport gondolkodása sérült. A sorozatos tragédiák egy idő után bénítólag kezdenek hatni a nemzetre, elgyengítik életerejét.8 Ennek a lélektani axiómának a fényében szemlélve az irodalom és a kultúra kisebbségi körülmények közepette való fejlődését, az előzőket szem előtt tartva, eleve megkérdőjelezhetővé válik, mennyire releváns a kisebbséghez tartozók belső fölmérése, értékelése, helyes-e az a mód, ahogy önnön irodalmuk esztétikai értékeiről és etikai vonatkozásairól tárgyalnak. Nem sérült-e az a kánonképzés, amely a kisebbségi létkörülmények között születő irodalmi alkotásokat a centrum és a periféria viszonylatában kettős megítélésben láttatja? Ebben a viszonylatban, a központ és a peremvidék irodalmát

6 Ezen véleménye Herceg János gondolatának továbbvitele, miszerint aki egyaránt meg akar felelni Budapestnek és Belgrádnak, az voltaképpen kettős koporsóba van zárva.

7 Sándor Iván

8 Gazda József

46