Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Háy János: Kurátorok
Péter: A többiek úgysem fogják akarni. Tamás: Örülnek, hogy nem ők az elsők, meg különben is, már rohadtul unták, hogy minden főszerep a tiéd, direkt osztottam rád, hogy utáljanak minél jobban, mert tehetség az nincs benned, csak azért, hogy megutáljon mindenki, és azt is én csináltam, hogy a tévé is mindig veled csinált interjút, meg az újságok. Ne izgulj, előkészítettem mindent, a Colombón nőttem fel. Azt hiszed, bárki is melléd áll? Örülnek, hogy végre eltűnsz, veled végeznek a legboldogabban. Péter: De Anna biztosan mellém áll. Tamás: Ő pont nem fog. Péter: Hogyhogy? Tamás: Kórházban van. Péter: Kórházban? Tegnap még együtt voltunk és semmi nem volt. Tamás: Most már van. Este történt vele egy kis baleset. Péter: Micsoda??? Tamás: Semmi, kisebb zúzódások, előfordul, ha az ember egy kicsit felelőtlenül mozog a lakásban. Péter: Te rohadék, te megverted! Tamás: Na, fogd vissza magad öreg! Azt hitted, van olyan, hogy nálam lakik, az én hűtőmet használja és veled kúr? Ezt tudod, ki nyeli le... Péter: Te szemét, te rohadt geci... Tamás: Ugyan, minek ez a fikázás, meg akarod keseríteni az utolsó órádat? Ilyen fika akarsz lenni, így akarsz bekerülni a színháztörténetbe? Tamás belöki Pétert a társulat elé Tamás: Na, lódulj! A közönség már várja az előadást. Színészek késekkel, bárdokkal. Éljenezve Péter: Ők már tudják, hogy én? Tamás: Semmit nem bízok a véletlenre. Vérengzés a színpadon 27
