Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Tornatermi évforduló
Emi néni elszavalta a Nemzeti dalt. A favágó Feri bácsi a gerendán megcsinálta a guruló átfordulást. A hatvanas éveiben járó cukrász lengőgyakorlatot mutatott be a gyűrűn. Zsuzsi, a nyugdíjas gyerekgyógyász fél perc alatt lement hídba. Én a bordásfalon próbáltam húzódzkodni, nem értem magasra, de legalább a gallér letörölte a számról a pörköltszaftot. A feleségem szerint hajnalig mulattunk, én már nem is emlékszem, hogy mentünk haza. Délelőtt fölébresztettem az asszonyt, most is az asztalon, valahogy neki ez az ünnepi figura, ráadtam a hálóruhát, aztán egészen esteiig aludtunk. Olyan csend volt a ház körül, mint ahol nem laknak mások, csak ketten. Máskor autók fénye járkál a falon, vagy a Híradó alatt is verik a vasakat, most meg még a kutyák se szóltak. Megkérdeztem az asszonyt, de ő nem hallott semmit ebből a csöndből. Lezuhanyozott, csinált egy szendvicset, aztán elindultunk, hogy rendbe rakjuk a tornatermet. Már besötétedett, mire odaértünk. Útközben találkoztunk egy biciklissel, máig se tudom, ki volt az. Az úton egy éhes macska nyávogott utánunk, pedig nem volt már olyan ételszagom. Megfogtam az asszony kezét, mint amikor először rántottam be hozzánk az ablakon. Meleg volt a keze a zuhanyozástól. A tornaterem kapuja kidöntve, ahogy húsz éve állt már parlagon. A füvet az ünnepség előtt keskeny nyomban vágtam le, hogy be tudjunk menni a bejárathoz. Odabent aztán nyúlok a kapcsolóért, de hiába. A biztosíték is rendben, mégis nagy a sötétség. A feleségem odasúgott. Visszarakhatták rá a bontási engedélyt, amitől kiáramtalanították. Mintha megéreztem volna, előhúztam a farzsebemből az elemlámpát, azzal mentünk be a terembe. A nagy mulatságban nem is vettem észre, hogy ott állt az óriás vaskályha, amiben fával meg iszapszénnel tüzeltünk. Ott állt a fogas, amire ha az egyik oldalára három nadrággal többet raktak, fölborult. A teremben minden csupa kosz volt, poros, a zenétől omladozni kezdett a vakolat és beterítette a tányérokat. Üvegek a padlón, pár darab az asztalon feküdt. Sötét tócsa a földön. A feleségemre néztem. Menjünk innen, holnap úgyis elkezdik a bontást! De hát a székek meg az evőeszközök meg az asztalok, az üvegek betétdíja? Értetlenkedett a feleségem. Tudod, hogy honnan kaptuk az asztalt? Ezen vágták a füvet a csirkéknek. Tán csak nem hiszed, hogy a rendes benti bútort ideadják? Ez olyan most, mintha meghaltunk volna, mondta a feleségem, mintha ez itt a halotti torunk lenne. Kivette a kezemből a lámpát és elindult kifelé. A macska egész az ajtóig jött utánunk. Lassan mozgott, mint egy hernyó, meg nyávogott. Majd itt bezabálhat a maradékból. Otthon csöndben néztük a tévét. A feleségem elővett egy doboz kekszet, igazából most ért utol bennünket az ünnepi hangulat. El se hiszem, hogy negyven éve élünk együtt. 14
