Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Sándor Iván: Az Argolíszi-öböl
Mi lehet az, amivel apám szövege szerint egyetlen korszak sem nézett radikálisan szembe? Anyám nem fog megszólalni, látom a tekintetén. Rajtam a sor. Hogy került ide a fekete rolós szekrény? kérdezem. Patika a pécsi Király utcában. Az irodában állt, az elszámolásokat tartotta benne nagyapád. Én is csak hallottam róla. Amikor összeházasodtunk, már államosították, híres patika volt, apád ragaszkodott a rolós szekrényhez. Semmi máshoz a régi bútoraik közül. Az elszámolások, a folytatólagos elszámolások, így mondta, a lényegüket nem, csak a tartalmukat változtathatják... Nem könnyes a szeme, miközben beszél, de úgy látom, szeretné, ha nem tennék fel több kérdést. Minek tennék fel, mindent megtudtam az elszámolások folytatólagosságáról. Egy patikában a berendezés többnyire fehér színű, lehet, hogy a rolós szekrény is fehér volt valamikor. Anyám megkérdezi, hozzon-e kávét, kimegy, hozza a kis ezüsttálcán, a tiédben sincs cukor, mondja, nincs szacharin sem. Hibát hibára halmozol, olvasom az apámnak küldött üzenetet. Az aláírásból megismerem a keresztnevét a kódszám birtokosának: ölel Feri. Apám válasza: folytassuk, szervusz, kollégád. Miért nem írta oda apám is legalább a keresztnevét? A rohadt bölcsességfogammal ébredtem megint, ma kidobatom, nem várok tovább, olvasom Feri üzenetét, apám a válaszában nem vesz tudomást a bölcsességfogról, egy platóni mondat értelmezéséről elmélkedik, ugye, ma már inkább komikusnak, semmint bölcsnek látjuk őt, írja Feri az újabb válaszban, jelenti, hogy megszabadult a bölcsességfogától, lehet, hogy Platónon is segített volna egy jó szájsebész, írja, anyám nesztelen léptekkel, megszokta a szobában ezeket a lépteket, kiviszi a két üres kávéscsészét, néhány évtized, írja apám, és még az is elveszti időszerűségét, amivel mi a kortapasztalataink alapján próbáljuk felülbírálni az antikról felhalmozott két és fél ezer éves tudást, lehet, hogy elkérem a szájsebészed telefonszámát, remek urológust is tudok ajánlani, írja Feri, maga veszi ki a katétert a műtét utáni második napon, nagyműveltségű férfiú, ilyeneket mond nekem, miközben kiveszi a katétert, tudja, professzor úr, a humanista kultúra értékei múlhatatlanok, ez most egy kicsit fájni fog, ezt a katéter kiemeléséről mondja, ha úgy döntesz, hogy befekszel hozzá, megvitathatod vele a téziseidet, ne izgasd fel magad, írja apám, a humanista kultúrakorszak múlandóságát nem én kívánom, arról van szó, hogy már túl vagyunk rajta, csak nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, mert mi is annak a korszaknak a termékei vagyunk, szégyelld magad, írja Feri, ezért dolgoztál egész életedben, gyűjtögesd csak az átkozott jegyzeteidet, én is gyűjtöm a magaméit, betesszük a te átkozott rolós szekrényedbe, lepecsételjük, felnyitható ötven év múlva, azoknak mi leszünk az antik, írja apám, aludj jól, nem is tudtam, hogy prosztataműtéted volt, nem volt, írja Feri, álmodtam a katétert is, a beszélgetést is a professzorral, de megvetem a kultúrpesszimizmusodat, a kultúrpesszimizmus is elavult, írja apám, az a kérdés, hogy mi van utána, aludj jól... Levél Paulóhoz, ez váratlan. Apám is Paulónak nevezi. 8
