Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Szepes Erika: A hagymaember (Turczi István költészetének mélyrétegei)

Mindezek a kérdések a mai érdeklődés homlokterében álló problémák, amelyeket úgy válaszolhatunk meg, hogy a magát álmai, vágyképei által sodortatni hagyó Peerrel szembeállítva vizsgáljuk: tudatos gondolkodó-e Turczi, határozott állásfoglalása van-e költészetében a kor kihívásaira.

A belső Én felé utazó költőnek egyszerre kell emlékeznie, a Léthéből felmerítenie saját személyes, valamint a személyes sorsot magában hordozó mindenkori társadalom emlékeit. Turczi úgy merül emlékei mélyébe, hogy az egymásra rakódott emléknyomokat egyéni, ill. társadalmi eredet szerint elkülönítve adja vissza a gondolkodásnak, és ez a kiválasztás-elkülönítés - az emlékező szelekciója - teszi lehetővé az újbóli megélést és ezzel együtt az újraértelmezést. Az emléknyomok léte, minősége irányában induló kutatás az irodalomelmélet egyik igen friss, jelenleg frontvonalban álló kérdése, mégha az emlékezés-felejtés-átadás hármasságát a teoretikusok eltérően értelmezik is. Áttekintvén a vezető elméleteket, ezek tipológiája azt mutatja, hogy Turczi az emlékezés-felejtés komplexusban saját útján jár, így személyisége már legalább ezen a ponton körvonalazható.

Az emlékezet-felejtés-megőrzés(átadás) szentháromságának elméletei

H.-G. Gadamer megállapítása, miszerint „az emlékezet nem általában vett és bárminek számára való emlékezet. Bizonyos dolgok számára van emlékezetünk, mások számára nincs, van, amit meg akarunk őrizni az emlékezetben, mást viszont száműzni akarunk belőle [...] A megőrzés és az emlékezés viszonyához hozzá tartozik a felejtés, mely nem csupán hiány és fogyatékosság, hanem, ahogy Nietzsche hangsúlyozta, a szellem egyik életfeltétele." Továbbá: „Csak a felejtés révén válik lehetővé a szellem teljes megújulása, az a képessége, hogy mindent friss szemmel nézzen, úgy, hogy a rég ismert sokrétű egységessé olvad össze az újonnan látottakkal. A »megőrzés« ugyanis kétértelmű. Mint emlékezet (mnémé) összefüggésben áll az emlékezéssel." - igaz, de nem új keletű (Gadamer 1984, 35). Müller Péter is hoz a kérdéskörbe egy olyan gondolatot, amelynek szintén igen régi előzményei vannak: „az emlékezet szelektív, a múltból mindig a jelen válogat. E válogatást pedig - egyéni és kollektív érdekek mentén - a jelen folyamatosan újrarendezi, ezért a múlt szakadatlanul változik." (Müller 2001, 70.)

Az előzmény (mondjunk inkább megelőlegezettséget?) mint oly sokszor, az ógörög filozófia, amelyben az emlék-emlékezés, ill. nem-felejtés mellé társítottak még egy jelentős fogalmat: az igazságot, amely - bekerülvén a képzetkörbe - minősíti azt, amire emlékezünk vagy amit elfelejtünk. Különösnek tűnhet az igazság szónak az ellentétpár - emlékezésfelejtés - mellé állítása, de csak a mi számunkra. Az ógörög ember ismerte az igazság szó etimológiáját: a lanthanó = elrejtek ige mediális (visszaható) módban lanthanomai = elrejtőzöm, rejtve maradok szó a gyöke, ebből alakul az el-nem-rejtett, felfedett szótő, ami a felfedett igazságot, az alétheiát jelenti. (Párhuzamba állíthatnánk a magyar „kendőzetlen igazsággal", de a görög gondolkozás számára ez tautológia volna, hiszen már maga a ken- dőzetlenség a puszta igazság.) Ugyanebből a lanthanomai visszaható igetőből származik a léthé=elrejtett szó, a feledés folyójának, a Léthének a neve.

H. Weinrich is a Léthé szóval kezdi a felejtésről szóló művének a címét: Léthé. A felejtés művészete és kritikája (Weinrich , 2002). A mű végigkíséri a görög filozófia emlékezéselméleteit: „Európa filozófiai gondolkodása, a görögök hatására évszázadokon át (...) a nem-felejtés, vagyis az emlékezet és az emlékezés tartományában kereste az igazságot, s csak az új korokban tett tétova kísérletet arra, hogy a felejtésnek is némi igazságot szolgáltasson." Végh Attila impozáns merítésű és mélységű tanulmányában évezredeken át követi az emlékezettan történetét, amelynek egyik fő vonását az orphizmusból - ők talán az egyiptomiaktól történt átvételből - eredőnek látja: csak a testtől megszabadult lélek emlékezhet mindenre, és a Léthé

96