Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Alföldy Jenő: „És mit írva nem látsz e képen…” (Csanádi Imre: Ostorosok)

helyzetek időbeli távolságának jelzésére szolgálnak. A „mennyországiglan felhallik vala", a „serken már elő-tikszó-koron", a „Sír nagy bőséggel, gyilkolja-gyötri, / őgyenge testét ösztövéríti" nem csupán ,szép, mert magyar és mert régi',13 hanem kifejező, s a régmúltra utalva tárgyi- asító és az érzelmeskedéstől elidegenítő. Ugyancsak szépek és mérsékeltre temperálva is kifejezőek az ugyaninnen kölcsönzött-variált fordulatok - például: „Nem kedvez magyar a magyarnak: / hányán, hajj, fegyver által halnak."14 Ettől azonban egyáltalán nem szűnik meg a tatárdúlás és a belviszályok jelenre vonatkoztathatósága. Épp ellenkezőleg: a régiség a történelem fájdalmas önismétléseire és a mindenkori ember javíthatatlanságára utal. Rég volt, de ma is milyen ismerős - sugallja, s érezzük: az emberiség nem javul, időközönként, ha akadnak is szentek, a történelmi bűnök tovább tenyésznek. Hét évszázad sem volt elég ahhoz, hogy a tatárjárás borzalmai ne ismétlődjenek meg többé, s hogy fiú az apát vagy apa a fiát ne gyilkolja - sokra tartott modernségünk éppúgy nem alkalmas arra, hogy az ördögi körből kitörjünk, mint az ugyanannyit kárhoztatott „sötét középkor". Érzésem szerint ez a költemény legfontosabb üzenete, s ezért érezzük a régi fóliánsok nyelvezetében szóló költeményt gondolatébresztőnek és múlhatatlanul időszerűnek.

13 Mint egy korábbi alkalommal, itt is Kálnoky László Időszerűtlen vallomására utalnék: „Képzeletem a múltat mért idézi? / Mért tűnik oly magyarnak, ami régi?" (A költői egyéniség kialakulása, 18. lábj., I. köt.)

14 Ld. a 3. sz. lábjegyzetet.

93