Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Alföldy Jenő: „És mit írva nem látsz e képen…” (Csanádi Imre: Ostorosok)

szóltak „veretes", „ódon" stílusrétegeiről, mintha Csanádi csupán a konzervatív ízlésétől indíttatva alakított volna ki valamilyen aranysujtásos „régies irályt" az irodalmi múlt kincstárából, amelyben hat-hét évszázad különböző nyelvtörténeti elemei keverednek.

Az Ostorosok jó alkalom arra, hogy rögzítsük: Csanádi nem elbújni akart saját kora elől a régiségben. Nemcsak az ódonsággal hitelesített magyar jelleg, vagy a mai nyelvromlás esetlegességeit kikerülő választékosság kedvéért archaizált - hanem a korhű megjelenítés, ennek révén pedig a mának szóló történelmi lecke kedvéért is. Ráskai Lea 1510-ben elkészült kódexmásolata nyelvünk két és fél évszázad folyamán történt változásainak ellenére hitelesen tudósít Szent Margit2 életéről és a tatárdúlás utáni évekről, évtizedekről.3 Az Ostorosok rejtett, itt-ott dőlt betűvel jelzett idézetei, utalásai és archaikus fordulatai nem általában a magyar irodalmi régiségből, hanem nagyrészt Ráskai Lea művéből származnak.

Érdekes a hatodik szakasznak ez a fél mondata: „És mit írva nem látsz e képen." Magyarázkodó, mentegetőző szavaknak vélhetnénk ezeket, mint a vásári képmutogató regösökét, akiknek fatáblákra festett, váltogatva felmutatott képeiből hiányosan áll össze a história, ezért szavakkal pótolják valamelyik jelenetet. A költemény összefüggően ábrázolja a tatárjárás nyomán támadó polgárháború korszakát s az ország általános erkölcsi romlását, de az utolsó két versszakot egyetlen személynek, a bűnösök leikéért vezeklő, életét Krisztusnak áldozó Szent Margitnak szenteli - róla pedig Meggyesi mester nem festett miniatúrát. A vers nemcsak követi a Képes Krónika szövegét és kommentálja az ostorosokról készült miniatúrát, hanem (Ráskai Lea nyomán) pótolja is a képsorozat hiányzó láncszemét, amelyben a szenvedésre rendelt királylány magára veszi, s levezekeli atyja és atyafisága, a magyarok és a világ bűneit. A regélő modor a múltba vezet, de csak azért, hogy a régi időket átélve, a mára ocsúdjunk. Illyés Gyula ekkoriban hazánk „szélárnyékos" helyzetéről írt és beszélt, amely sok mindenre jó lehetne, de arra is figyelmeztetett, hogy tőlünk keletre és délre s mindenfelé a világon a tomboló nacionalizmus veszélyezteti a békés népeket.4 Csanádi nem aktualizált, hanem látleleteket vett a Képes Krónikából, hogy okuljunk a történelemből.

2 Árpád-házi Margit (élt 1242-1271) IV. Béla (uraik. 1235-1270) és a bizánci császári családjából való Laskaris Mária királyné lánya. A szülők már négyéves korától a veszprémi dominikánus apácakolostorban neveltették. Tizenkét évesen került a Nyulak szigetére. Cseh, olasz királyi és lengyel főúri kérőit sorra elutasította, önsanyargató életmódot folytatott, és tizenkilenc éves korában szerzetesi fogadalmat tett. Apai nagynénje, a későbbi Magyarországi Szent Erzsébet példája is hatott rá. Huszonkilenc évesen halt meg. Szentté avatását öccse, V. István király kezdeményezte, de az eljárás a Szentszéken elakadt, csak a 20. század harmincas éveiben került rá sor. A magyar nép már nem sokkal halála után Szentként tisztelte, Ady ezért nevezte így Szent Margit legendája című versében.

3 íme Ráskai művéből egy részlet, mely a tatárok sújtotta ország belső viszályait idézi föl: „[...] támada háborúság Szent Margit asszonynak szülei között és ő atyjafia között, István király között. És oly igen veszedelmes háborúság támada közöttük, hogy minden igazságnak szertartása nélkül, és hátravetvén az isteni félelmet mind érsekekben és püspökökben és mind jobbágyokban, nagy sok ezer ártatlan emberek ítéletnek egyenes sége nélkül elveszének, mely nagy háborúságok között e szentséges szűznek ő siralmi, valának őneki éji és napi kenyéri. Mert meggondolja vala e szent szűz, hogy ez ilyenféle háborúság semmiképpen nem lehet nagy sok telkeknek veszedelme nélkül. Azt is meggondolja vala e szent szűz, hogy efféle háborúság nem lehet az ő szüleinek, atyjának, anyjának, lelkének veszedelme nélkül, kik immár megvénhedtek vala, és mind szüleinek, mind atyjafiainak utálatos fáradsága nélkül nem lehetne. [...] Szegényeket és ártatlanokat annyira megnyomorítanak vala, hogy a kiáltásuk mind mennyországiglan felhallik vala. Annyi nagy háborúság, veszedelem vala, hogy senkinek nem kedveznek vala, sem véneknek, sem ifjaknak, sem férfiaknak, sem asszonyállatoknak, sem szüzeknek, hanem mindenek álnokul megnyomoríttatnak minden okosság nélkül." In: Árpád-kori legendák és intelmek. 135. old. Szépir., 1983.; 1987. A versben felhasznált fordulatokat kurzívval kiemeltem.

4 Előadás Lakiteleken 1979. május 20-án. Lehet még nemzedék? címmel olvasható a Naplójegyzetek 1979-1980 kötetében. Századvég Kiadó, 1994.

88