Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Alföldy Jenő: „És mit írva nem látsz e képen…” (Csanádi Imre: Ostorosok)

Krónikás ének a tatárjárás utáni időkből

Ostorosok című versét Csanádi részben a Képes Krónika szövege, részben pedig Ráskai Lea1 1510-ben elkészült, Szent Margit legendáját megörökítő, magyar nyelvű kódexmásolata alapján írta meg. Képzeletét a Képes Krónika egyik miniatúrája, Meggyesi Miklós flagellánsokat ábrázoló képe gyújtotta be: szomorú menetük szörnyű idők mementója. Megszemélyesítő képe a keresztény világ közös veszélyére figyelmeztet:

Kisded egyházak karcsú tornya, ég aranyára, titok-tudóra, hunnyászkodva sandít, meredten, ítélet-váró rettenetben.

A 13. század közepének történelmi tragédiáit, félelmeit és bűneit, a vezeklőket és a szentéletű királylány alakját idézi föl ez a krónikás vers. Krónikás jellege kifutópálya a költészet felszárnyalásához. Az Ostorosokat az írott képeken belüli, kilenc versből álló kisebb sorozat, A Képes Krónika miniatúráira legérdekesebb költeményének gondolom. Nem olyan veretes-bravúros kultúrhistória talán, mint A miniátor - Meggyesi Miklós - nevére, nem tartalmaz esszévers-szerű művészettörténeti-esztétikai észrevételeket, mint a Szarvasra vadászók vagy a Béla herceg és a pomorán, de krónika voltában ez a darab telik meg a legtöbb lírával, a lélekben lakozó történelmi érzék s a szenvedés költészetével. Csanádi leírhatatlan szörnyűségek tanúja és részese volt a háborúban s a hadifogságban, és gyanítom, hogy a középkori borzalmak távolságtartó, mérsékelt hangú fölidézése - a vezeklők orvén - arra volt neki jó, hogy versében stílszerűen érzékeltessen közvetve olyasmit, amihez hasonlót közvetlenül is látott-hallott és átélt a második világháborúban: dúlást, öldöklést, testvérharcot, és amit a 20. század még hozzátett.

A mű azért is külön figyelmet érdemel, mert ez Csanádi egyik legkésőbben írt verse. Nagy áttételekkel alighanem saját testi fájdalmai is kifejeződnek benne... Ez után már csak a gyerekkora édenébői fölelevenített Szülét, a jóságos nagyanyjáról szóló költeményét írta meg (1981). Igaz, valamelyest még igazított egyik-másik versén, s legutoljára a hetvenes évek közepén elkezdett Flórát fejezte be (dátumozása: 1975-1988), de a szívműtétek miatti kényszerpihenők és az Új Tükörrel meglazult-megszakadt kapcsolatai s elkedvetlenedése után 1979 az utolsó alkotóéve, amelyben több darabot megírt és nyilvánosságra hozott. Főként a Verses állatvilágot gyarapította, bizonyára a ciklusban megcélzott korosztályhoz felnövő, kilencéves kislánya kedvéért (Leveli, Turul, Fejjel lefelé, Csíkászatok, Magyar strucc), de az írott képek ciklusnak ez a fontos darabja, az Ostorosok is ebből az évből való.

Nyelvi-stiláris okokból is külön figyelmet érdemel A Képes Krónika miniatűr«inak ez a verse. Csanádi gyakran élt az archaikus magyar költészet fordulataival - erre számos kritika utalt már az életmű recepciója során. Egy-egy költeményével kapcsolatban már kimutatták (például Mohácsy Károly a Bornemisza Péter elemzésében) a költő régies szavainak, többé vagy kevésbé rejtett idézeteinek mintáit, lelőhelyeit, de többnyire általánosságban 1

1 Ráskay Lea apáca volt aló. század elején. A Nyulak szigetén levő domonkosrendi kolostorban élt, s lemásolta a Margit-legendát (1510). Az 1276 és 1300 között készült eredeti, latin nyelvű Margit-legenda szerzője „Frater Senior" - Marcellus atya, a királylány gyóntatója volt. Művét már a 13. sz. végén magyarra fordították. Ráskay Lea ennek az átültetésnek a 14. sz. végén készült további másolatát írta le újra a 16. sz. elején; a magyarul szóló változatok közül ez maradt fenn. A mű eleje és vége megcsonkult, de a latin eredeti segítségével a hiányzó részeket a 18. sz.-ban pótolták. A magyar szöveg a többszöri másolás és a szubjektív betoldások ellenére megfelel Marcellus atya eredeti, latin nyelvű írásának.

87