Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - DANILO KIŠ EMLÉKEZETE - Kollár Árpád: Hogyan lettem (nem) nacionalista – Csáth Géza fél szemmel méregeti Kiss Danilót
Kollár Árpád Hogyan lettem (nem) nacionalista - Csáth Géza fél szemmel méregeti Kiss Daniiét Egy fél doktor Brenner Józsefnyi Csáth Géza, egy fél bronzember, fél szemében tömör, jeges hógolyóval, amivel ha fültövön vágnak, na az jól odabasz, így csakis ilyen, többször megolvad, többször megfagyott, többször tömörödött golyóval, kuglival érdemes bárkit is fültövön vágni, és szemen is egy fél bronz Brenner Gézát, aki így fél szemmel figyelhet egy fél Kiss Danlónyi Danilo Kist. Knjizevnik Csáth Géza író (1887-1919), valószínűleg ez áll a hiányzó test helyét magabiztosan pótló műmárványon, márványművön. Valószínűleg ez a szöveg tűnik el és tűnik elő a romlott hús szivárványzöldjében terpeszkedő „tag": egy név, mondjuk Vlado és egy nyomoronc peace jel kombinációja alól. Mondjuk Vlado, de Vajló is lehet ezzel az erővel, vagy akár Vakló, ha népetimonológiás fantáziánk vaklovait a karámból szabadon engedjük. Az aláírás kiolvashatatlan, avagy podpis necitak. (Ez a titokzatos ritmikájú kijelentés zárta minden, a híres-hírhedt JNA-ba való bevonulásomat halogató dokumentumom hivatalos fordítását.) Tehát podpis necitak. Azonosíthatatlan, mi nemű, nevű szabadkai, suboticai graffitis tagelte le jókedvében mellszobrunk aláírását, ami ennek következtében szintén kiolvas- hatatlanná vált. Ez a valaki, akárki, bárki valószínűleg nem azonos azzal a valakivel, akárkivel, bárkivel, aki fél bronzarcnyi jegecesedett havat nyomott (dobott?) a bronzfej szemüregébe. Ha dobott, minden elismerésem. Talált süllyedt. Precíz munka. És a bal fülbe is, most veszem észre, ahogy az öt-hat évvel ezelőtti fényképen megpróbálom kiböngészni: Vlado vagy nem Vlado. A jobb fülről semmi biztosat nem tudhatunk, a szemüregből kidagadó jéghó elfedi az objektív valóságot. Csáth Géza knjizevnik (a szülőházon Géza Cat knjizevnik, esteticar, kriticar) szabadon maradt, meredt szemével gyanakvóan figyeli, méregeti Danilo Kis knjizevniket (a szülőházon, semmi, semmis a szülőház). Hogy került ez ide, ez a kis bronz (jaj, már az első oldalon ellövöm, tovább koptatom ezt a kopott, kopogó szójátékot), hogy került ide ez a felettébb gyanús figura a város apró házaira tyúkanyóként rátertyenő, rákotló, habcsók városháza tövébe, a városi kaszinó és a börtön (valójában azóta már könyvtár és zeneiskola, de erről Csáth mit sem tudhat, ezért csak diszkréten korrigálom) határolta terecske, klinkertéglából megrajzolt körívére, mondjuk ki: a Pantheonba! Ok. A Műnk az rendben van. Nem egy Csáth Géza persze, de jó, hogy itt van, írt ezt- azt, meg kihalászott a jéghegyek közül, a jeges tengerből, sok-sok Titanic-jegyes jeges embert. (Csáth gondolatainak rekonstmkciója során a jég szó objektív okokból túlreprezentált, próbáljon meg valaki jéggel tömött szemmel és füllel nem a jégre gondolni). Artúr no problem. Megjegyzem, a szöveget jegyző én is szinte minden halottak napján, amikor jeges, sült gesztenye szél citerál a tarlott temetői bokrok közt, a maradék jéggé 16
