Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Kincses Károly: Fényképészmester vagyok én, barátom, ennél a címnél soha nem vágytam többre (Beszélgetés Bérci Lászlóval)

zen. Volt olyan idő hónapokon keresztül, amikor a IV. kerületi Molnár utcában lévő ingyenes konyhán az elöljáróság javaslatára mint művésznövendék, három hónapig ebédet kaptam. Reggeli, vacsora nemigen volt. De végül is kitartottam, aztán megvagyok. Sok nagy ember volt ott. Vagy 110-120-an. Az Illés Árpád is ifi volt, és a Damjanich utca 30.-ban volt egy nagyon jó padlásműterme, és mi ott elég sokszor hallottunk 1932 körül politikai szemináriumokat. Valószínű, hogy Ságvári Endrét meg Braunt meg ezeket az ismerteket is láttuk, de nem tudhattuk pontosan, mert mindegyiknek fedőneve volt, beceneve volt. Gyakran hallgattunk szemináriumokat, általában az indító beszélgetés Ilja Ehrenburg volt. Amikor a biatorbágyi merénylet volt, akkora Diskay bácsinál laktam, mert... Ja, ezt nem mondtam. Megengedte az öreg, hogy egy sarok az enyém lehessen, egy állvánnyal, és én ott dolgozhattam.

Úgy kezdődött, hogy elmentem hozzá bemutatkozni, 1931-ben, 32-ben lehetett. A Rákóczi út 18-ban, a Gázművek házában, fenn a hetedik emeleten volt egy nagyon jó világítású, hajlított dupla üveges, remek, jól méretezett napfényműterme. Öltözővel. Hát oda mindenféle szegénylegények bejártak, többek között egy Szűcs József nevű, úgynevezett riporter. Eredetileg gyógyszerészhallgató volt, de abban az időben Serédy volt a hercegprímás, és összevitatkoztak, lehet, hogy még össze is verekedett a szentatyával, nem tudom. Egy esztendőt kapott érte. Lecsukták, és az egyetemről kirúgták. Hát ezután mi lehetett volna más, rendőri riporter lett. 1931. szeptember 12-én éjjel, szombatról vasárnapra virradó éjjel bent volt a rendőrségen. Ő volt a soros riporter. Nem volt még vaku, csak ilyen lobbanó magnéziumos villanó volt. Egyszer csak jön a telefon éjfél után, hogy merénylet történt Biatorbágyon. Ő azonnal hallotta, és akkor neki Miroflex 9><12-es, ha akarom, tükörreflexes, ha akarom, átnézős, 15 centis Tessárral gépe volt. Abban az időben nagyon nagy riporter volt Schaffer, a Wesselényi utca négyben, óriási vállalat volt, ott dolgozott, és felzörgette Schäffert. Kért és kapott tőle egy borospohárnyi magnéziumot. Azután szerzett még zsírpapírt, és kölcsönpénzzel, taxival kiment Biatorbágyra. Fel a meredekre, látta, hogy ahol a fáklyák dolgoznak, oda nem megy. Akkor állványra tette a gépet, könnyű volt központosítani, végtelenre állította a gépet, és a zsírpapírba beletette a magnéziumot, mit tudom én, harminc grammot, óriási adagot, és fölkötötte a fára. Szerencséjére volt ott egy csenevész fa. Kinyitotta a gépet, meggyújtotta, és akkor elfordult. Óriási nagy villanás, abban a pillanatban rohannak fel a rendőrök, hogy mi van itten, mert nem tudták, hogy újabb merénylet vagy micsoda. Akkor igazolta magát. Azt mondták, hogy menj a fenébe, reggel ne találjunk itt, mert aztán nagyon nagy baj lesz belőle! A Józsi hazament. Azt hiszem Diskay bácsinál lelaborálta csöpögősen a képet, a sajtó irodái mind lehozták, ő meg kapott abban a világban 1600 pengőt, óriási pénzt, húsz hónapi fizetést. Amikor a Viadukt című film volt, egyébként nem sokat járok moziba, akkor elmentem megnézni.

Diskay bácsi nagyon jószívű, bohém, zsidó ember volt. Egyébként az utcai széplányokat patronálta nagy buzgalommal. Később nősült meg, majdnem hatvanéves korában. Egy ménkű nagy gépe volt, jókora 30 centissel, jól lerekeszelve. Az asszisztense beállította a gépet, ő odaállt, fekete kendővel letakarta a gépet. Aztán lerántotta a kazettatetőt, egy, kettő, három, négy csattanás volt. Mindig nagyon nevettünk, ahogy csinálta. Közepes fényképész volt, de ő abban az időben platinretusőr volt, emlékszem rá, nem ismertem még Diskayt, valamikor 15-ben olvastam egy naptárban, akkor olvastam, azóta se, a következő verset. Az volt „Mona Lisa. Mona Lisa bájos mosolyába szerelmes lett az egész világ, ilyen lesz a te képed is, ha nálunk készül a fotográfiád. Szépít, fiatalít, nagyít Mona Lisa Diskay." Ez volt. Aztán többször tönkrement az öregúr. Egy darabig, egészen 44-ig, mentek a dolgok az öregúrral. Kár érte, nagyon jószívű, bohém, nagyszerű ember volt az öreg.

108