Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Kincses Károly: Fényképészmester vagyok én, barátom, ennél a címnél soha nem vágytam többre (Beszélgetés Bérci Lászlóval)

nál három-négy-öt réteget is kellett rávinni, nem egyet. Ugye a festékes bárium-bikromát gumiarábikumos oldatban úsztatni kell a papírt. Be kell jelölni ennek a sarkát pontosan, a papírnak is, a negatívnak is, és akkor kitenni, és fotométerrel másolni a megfelelő ideig. Amikor bejöttél a fényből, akkor lágy vízben kiáztatni, és ahol a fény nem érte, onnan ez a gumiarábikumos festék és emulzió kioldódott. Kaptál egy lágy képet. Akkor azt szépen kimosni, megszárítani. Szárítani már világosban lehetett. Amikor megszáradt, akkor még egyszer preparálni, és ezt végigcsinálni még négyszer-ötször-hatszor. Mindaddig, amíg a kép el nem érte a megfelelő tónust. Egyszínű volt, hogy milyen, azt legjobban mondjuk a gammaékkel, a gammaskálával tudom érzékeltetni. Általában egytől tízig dolgozunk. A rendes fotófekete hét körül van, a grafikus nyomdafekete kilenc-tíz körül van, a guminyomásnál, hogyha én feketébe megyek, a legmélyebb fekete körülbelül, majdnem, mint a polaroidnál. Négy-öt. Akármit csináltál, erősebben nem megy. De mindez csak kínlódás és erőlködés volt, mert végeredményben nem volt gyakorlati értéke, mert annyira komplikált volt, és az eredmény olyan kevés, hogy nem volt érdemes csinálni.

Épp a múlt héten volt a kezemben a fiunknak a lemeze. A fiunk még féléves kis mütyürke volt, ült a tenyeremben, és nevettünk egymásnak, néztünk egymásra. Hát Piroska néni lefényképezte még Lőrincen a szobában, Makinával, Agfa Isochromra, amit még ma is a legjobb lemeznek tartok. Bent hívtam sötétben a lemezt. Hét perc. Nézem, nincs fölül rajta semmi. Nem baj. Nyolc és fél perc. Nincs semmi. Na, mondom, hát nem húzta ki a kazettát. Megfordítom a lemezt, hát az üvegoldalán ott van gyönyörűen a rajz. Szóval mélyhívó volt, nem felületi.

Amikor még fiatal segéd voltam Békéscsabán, 15 éves voltam, nagy, 18><24-es gépem volt, egy 30 mm-es, jól korrigált Euriscop objektívvei. És behoztak hozzánk egy nagyon szép kis barna lányt, a kis Konféder Ágnest. Kis zsidó lány volt. Ezt azért kell mondani, hogy a fajtájának minden szépsége gyönyörűen rajta volt, de gyönyörűen rajta volt minden szépsége. Mondjuk a szeme, a szemmetszete szinte nagyobb volt, mint a szája. Gyönyörű szép kis gyerek volt, gyűrűs frizurával, nagyon gondozott és ápolt gyerek. De nem boldogultam vele. Acsarkodott. A székbe már ott ült, be volt állítva, kézben volt a tolisöprű, kezemben a labda. A főnököm, Ábrahám Béla olyan 25 év körüli, kis alacsony, barna, középen elválasztott frizurás gizda formájú kis ember volt, jó kereskedő is, azt mondja a mamának, „aranyos naccsasszony, kifáradna egy pillanatra? Valami trükköt próbálunk a babával csinálni. Nem ide az öltözőbe, az előszobába tessék kimenni!" Én állok a gépnél kihúzott 18x24-es lemeznél, a gyerek ott ül a sarokban beállítva, kezemben a labda. Bejön a főnök, acsarkodik a gyerek, könny nélkül, ahogy a Honthy Hanna szokta mondani, lehet könny nélkül sírni. Odamegy, megfogja, megrázza, belevágja a székbe, az anyád istenit, maradsz a seggeden! A gyerek odanézett egy pillanatra, én leexponáltam. Muszáj volt, ugye. Hát kérem szépen, tíz évig ez a kis kép jött a kirakatba mint embléma. De azt senki nem tudta, hogyan készült.

Aki Pesten élt, az tudja

Aki Pesten élt, az tudja, hogy a Pesti Napló, az Est, a Magyarország kormánylapok voltak. A Pesti Napló megjelent reggel nyolc óra előtt, az Est megjelent 12.30-kor vagy 12.25-kor a Miksa utcában, most más utcának hívják, és a Magyarország az pedig este fél hat körül. Akkor a kormányzóhelyettes, kormányzó volt a műsoron, barátom volt Mussolini, nincs itt mit nevekkel játszani vagy tagadgatni, nagyon jóban voltunk. Meghívták a kormányzói párt egy hajószentelésre, és a főméltóságú asszony volt a keresztmama. Délben, fél egykor jött az Estnek a címoldalán: A gyönyörű hajó szentelése megtörtént. Légi rajok a levegőben, fehér ruhás leánykákból díszmenet. Amit ilyenkor szoktak mondani, az min104