Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Kincses Károly: Fényképészmester vagyok én, barátom, ennél a címnél soha nem vágytam többre (Beszélgetés Bérci Lászlóval)
ménkű nagy lámpaház. Látja? Az úgy végignézett rajtam, szerencsére ölni szemmel nem lehet, mert itt vagyok, de azzal együtt úgy bevágta az ajtót... Szóval ilyen eseteink voltak. És hiába volt a nagy név, ott, amíg nappali világítás volt, addig jól ment minden, de a műfénynél mindegyik zavarba jött. Abban a napfényműteremben, ahol Brunhuberéknél a másolatokat készítettük, csak egy ferde asztal volt és néhány világosabb színű függöny, hogyha nagyon goromba lenne a világítás, mondjuk egy januári, júliusi, akkor tompítsa. Mert akkor több lett ugyan a szükséges megvilágítási idő, de jobb volt az elosztása, és a fényképésznek volt ideje uralni azt a 20-30 keretet. Mert arra ügyelni kellett. És megvolt a kirakási sorrend, hogy mikor melyiket nézem meg. Volt még egy fülke, ahol a papírokat cserélték, és oda begyűjtötték. Ennyit tudok a másolószobáról. A műterem nagyon szép volt. 10-12 méteres, legalább 8 méter széles, kétszeres üvegoldalas, üvegtetős, függönyös műterem, úgyhogy ott, ami így az ember életében előfordult, azt ott mindent meg lehetett csinálni. Jó világítás volt, ugyanolyan gép volt, mint nekünk itt ez a Herlango. Ebből az országban egy-kettő-három volt összesen. Ok még annak idején 36 centis Heliarral dolgoztak. Nem tudom, hol van az az árjegyzék, a Löbenstein, abban van százféle háttér. Mind ilyen festett hátterek. Na most, a mellképeknél volt egy olyan felhőháttér, hogy általában a világított felül volt, egy sötétebb rész a háta megett, az árnyékos felől egy világosabb rész. Azután voltak azok az illúzióhátterek, ezek olyan 4x4 méteresek lehettek. Ami nagyon érdekes volt a Brunhuberéknél, hogy volt ott 10-15 tekercsben mindenféle háttér. Rajtuk szám és kép kívülről. Amelyikre szükség lett, azt láncon felvitték az állvány tetejére, onnan leeresztették, simán lejött, és akkor a megfelelő módon befordították. Sok háttér volt. Az akkori fényképészeknél általában nemes faragott bútorok voltak, de jellemző volt, hogy székből esetleg több, de fotelből egy, faragott asztalból egy. Volt például virágtartó állvány is, kisegítésre. Nagyon érdekes lélektani tünet, hogy például az esküvői fölvételre bejön az a kis menyasszony, kis ártatlan, kis szende, kis nagy problémák lesznek majd az életében, és azt ő mind érzi, és bizonytalan, és zavarban van. Na, amikor az ember mellé teszi azt a nyugodt, szépen faragott kis asztalt - itt, a másik szobában láthattátok azt a fekete asztalt - vagy egy széket, abban a pillanatban megnyugszik. Nagyon érdekes dolog. A másik pedig az, hát ez is inkább lélektani kérdés, amikor fényképezünk, a kéziről, lábáról látom, hogy milyen az idegállapota. A miniszoknyás világ? Az meg a legjobb világ volt nekem. A térde kalácsáról láttam, ő nem is tudta, láttam, hogy milyen feszültség van benne. A Brunhubemek nagyon jó összeköttetései voltak. Mondjuk, nem a felsőház, hanem inkább a képviselők között német-sváb vonalon. Tulajdonképp egy német emberként a faji- ságára rendkívül büszke volt. A tízéves jubileuma lehetett a kormányzónak 31-ben. Hogy a meghívás hogy történt, nem tudom, csak azt mondta, kérem szépen, vasárnapi ruhában tessék jönni, egy zsebkendő, villamospénz, esetleg igazolvány, más nem lehet nálunk. Akkor 18x24 centiméteres, állványos gépet használtunk, abban az időben nagyon jó angol Imperiál lemezt, abból tettünk be, Budoár méret volt, az 16x21cm-es volt, azt tettünk be a kazettákba. Én voltam a famulus, én vittem. A főnök is kicsípte magát. Na most, amikor a testőrök között átmentünk, bizonyára tudták, kik vagyunk, mert a köszönésen kívül nem kérdeztek semmit. Se motozás, se más. Ez február 13-án, pénteken volt, duplán szerencsés nap abban az időben. Ezt azért mondom, mert hamar sötétedett. Mi két óra körül már ott voltunk. Kis ideig vártunk, és egy kis baj volt, mert a lámpákat be kellett kötni a hálózatba, de a királyi vár abban az időben egy nagyon régi, még gyantás szigetelésű vezetékekkel és kuplungcsatlakozású aljzatokkal volt, úgyhogy egy szerelő bekötött nekünk egy rendes konnektort, amit aztán végül nem használtunk. Egy gyönyörű mahagónifa borításos nagy teremben, olyan 15 méteres körülbelül, északi világítással, volt előkészítve egy dobogó. Háttere, azt hiszem, természetes, szép háttér volt. És minden pillanatban hol erről, hol 93
