Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Győri László: Elza

övé, egyre határozottabbak lettek a mondataim, megéreztem az előadás nagy- szerűségének az ízét. Amikor felébredtem, még akkor is új meg új mondatokat fogalmaztam, ha nem tetszett a szórend, egyenként vissza-visszatértem rájuk, s új sorba állítottam őket, új meg új részletek jutottak eszembe, felforgattam az egész előadást, a helyükre illesztettem őket.

Hét óra harminc perc.

Az előadás álombéli körülményeit sikerült röviden megfogalmaznom, már csak maga a tartalom hiányzik. Úgy vagyok vele, mint Thomas Mann, aki azzal kezdi egyik elbeszélését, amely különlegességénél, életszerűségénél, riport alakjánál fogva ritka erővel megkapott: „Meséljek valamit? De mikor nincs mit! Különben jó, mesélek." Arra kérik, meséljen valamit, engem az álom kér arra, hogy meséljem el, s én rábólintok: jó, elmesélem. Egy kis magyarázat még szükséges. Egy történelmi kutatóintézet könyvtárosa voltam, amelynek van egy oral history részlege is, egyenesen abból nőtt ki. Oral history: szóbeli történelem. A történettudomány néhány évtizedes segédtudománya, az írásbeli dokumentumok kiegészítése eleven emlékekkel. Az Oral historynak hívott intézeti részleg ezzel foglalkozik, interjúkat készít egyfelől érdekes, fontos, rendkívüli, másfelől érdektelen, de tipikus sorsú emberek egész életéről, amelynek az eredményét életútinterjúnak nevezik. Almomban egy Oral history-konferenciát hallgattam, de hirtelen az Oral history egyik munkatársa kiállított a pulpitusra, a mikrofon mögé, azzal, hogy én is meséljem el valakinek a sorsát, mintha egy életútinterjút ismertetnék. Nem volt kétséges, hogy kiét fogom elmesélni, egy pillanatig sem kellett rajta töprengenem, akárha előre készültem volna rá. Elza sorsát terítettem a hallgatóság elé. Ne várjanak sokat, hisz nem elbeszélés következik, csak egy életnek a vázlata, de olyan élénken álmodtam, hogy nem hagy nyugton, kénytelen vagyok papírra vetni. Ha esetleg, amit ugyan nem hiszek, akad ember, akit eltölt a történet, és képzeletének erejénél fogva megeleveníti, már nem írtam le hiába. Ez az ember valószínűleg nem én leszek. Azzal is meg lennék elégedve, ha egyáltalán elolvasnák, el, sorról sorra, elejétől végig, egyelőre az én szavaim erejénél fogva, ha ugyan eddig is volt és ezután is lesz elég erő bennük.

Kőműves Elza 1939-ben'született a Békés megyei Lomboson. Apja földműves, anyja szintén földműves családból származott. Nővére hét évvel előtte, húga öt évvel utána született. Középparasztok voltak, annak is a felső határán, de még innen a gazdagságon. Apja a falu legjobb gazdái közé tartozott, aranykalászos tanfolyamot végzett, az állattartás volt a legkedvesebb foglalatossága. 1951-ben egy ablak alatt a rendszerről, a Szabad Európa rádióról beszélgetett, de rossz ablakot választott, a rendőrség letartóztatta. Házkutatást tartottak, s fegyver találtatott nála, értsd: fegyvert rejtettek el nála a kék parolisok. Hosszú évekre ítélték, a szegedi Csillag Börtönben ült, idősebbik lánya, Olga ugyanekkor a szegedi orvostudományi kar hallgatója volt. Egyébként a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, Németh László is tanította. Arról nincs tudomásom, hogy ez a csoda miként történhetett, Olga mindenesetre elvégezte az egyetemet, orvosi diplomáját 1956-ban vette át. A család kulák címerrel az adókönyvén magára maradt, felesége szántott-vetett, ökrökkel, mert lovaikat

7