Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Gömöri György: Lapok egy hosszú barátság történetéből

Budapesten erre nem volt lehetőség, mert Nagy Imrének október huszonnegyediké hajnaláig semilyen meghatalmazása, illetve tényleges hatalma nem volt, s a magyar sztálinista pártvezetés bele tudta rángatni az átalakulás forgatókönyvébe a szovjet csapatokat. Woroszylski, aki moszkvai tapasztalatai révén maga is „revizionista" lett, eleve rokon- szenvvel közeledett a forradalmasodott magyarokhoz, percig sem fogadta el a hivatalos propaganda „nyugati pénzen szervezett ellenforradalom" című hazug verzióját.

Mindezt nem tudnánk, ha Wiktor Woroszylski nem kezdett volna naplót vezetni, amelyben Budapestre érkezésétől fogva feljegyezte a fontosabb híreket és eseményeket. Ez a Dziennik wfgierski (Magyarországi napló), amit több nyugati nyelvre is lefordítottak, s amely már magyar szamizdatban megjelent Kerényi Grácia fordításában, alapozta meg Woroszylski nemzetközi hírnevét, hiszen ő volt az egyetlen „szocialista" országból érkező ismertebb újságíró, aki megpróbált tárgyilagosan beszámolni a Magyarországon történtekről. Egyszer majd talán valaki összehasonlítja Woroszylski naplóját az akkoriban ugyancsak Budapesten tartózkodó jugoszláv író, Dobrica Csoszics feljegyzéseivel, és fogja látni, utóbbi csak addig támogatta a magyar forradalmat, amíg azt Belgrád aktuális politikai érdekei megkívánták. Wiktomak, bár magát akkor még kommunistának tartotta, nem voltak ilyen meggondolásai, s a Napló első fele 1956 novemberében még nyomtatásban meg is jelenhetett a Nowa Kultúrában, csak akkor tiltották be a teljes szöveg közlését, amikor már kezdett kínos lenni Gomulkának, hogy a lengyel közvélemény mennyire a magyarok oldalán áll, s mennyire szeretne tenni valamit a magyarok érdekében.

1956 novemberében Hanka Adamiecka közvetítésével újra találkoztunk. Hankát a Sztandar Mlodych nevű lap, az akkori magyar Szabad Ifjúság című lap testvérlapja küldte ekkor Budapestre, főleg azért, mert már járt ott korábban, ugyanannak az évnek a nyarán. Már ekkor megismertem és meg is szerettem ezt a puha arcú, szőke lányt, aki már első találkozásunkkor oly szenvedélyesen szidalmazta a szovjetpárti konzervatívokat a lengyel kommunista vezetésben. Most, amikor újra megjelent Pesten, a Szikra Nyomdában találkoztunk október 28-án éjjel, ahol éppen a napilappá átalakult Egyetemi Ifjúság első példányait nyomtattuk. Telefonszámot cseréltünk, és valamikor november negyediké után Hanka fel is hívott, méghozzá egy kéréssel. Tudja, hogy ismerem Woroszylskit, megten- ném-e, hogy kalauzolom egy kicsit a városban? Beszél ugyan németül és oroszul, de mégis jobb, ha van egy magyar tolmácsa, illetve alkalmi idegenvezetője.

Természetesen vállaltam. Annál is inkább, mert a második szovjet beavatkozást követő két héten furcsa kettős hatalom jött létre Budapesten, és a Kádár-csoport (amelyiket, miután a harcok elcsitultak, szovjet páncélkocsin szállítottak be a parlamentbe) még túl gyönge volt ahhoz, hogy elzárkózzon a tárgyalásoktól a forradalomhoz hű szervek egyikével- másikával, például a munkástanácsokkal. Sem ezeket, sem az egyetemistákat még nem lehetett nyíltan „ellenforradalminak" minősíteni. Sőt, november tizediké táján megjelent az utcákon az ún. „háromszínű plakát", amelyik állást foglalt a szocialista vívmányok mellett, ugyanakkor a szovjet csapatok mielőbbi távozását követelve. Ezt a plakátot az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság, tehát a mi egyetemi szervezetünk is aláírta, s miután Wiktor látta a plakátot, szerette volna megtudni, kik állnak mögötte, mennyire blöffölnek annak a „fegyeres erőkre" is hivatkozó szerzői. Már nem tudom, ki igazított útba, de valakitől megkaptam a „nemzetiszínűek" tartózkodási helyét és elhatároztam, hogy Wiktort (akiben teljes mértékig megbíztam) elviszem hozzájuk.

Erre (Wiktor naplójának tanúsága szerint) november 11-én, vasárnap került sor. Kihalt utcákon járkáltunk, az Üllői út tájékán, mert meg akartam mutatni Wiktomak a korábbi harcokban elhíresült és belövésektől megsérült Kilián laktanyát. Az egyik mellékutcában (Tűzoltó utca?) aztán félelmetes látvány fogadott: az utca kövezetén, kifacsart tagokkal, saját tankjuk által a kövezetbe lapítva láttuk több szovjet katona holttestét. Ezt később

65