Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Bombitz Attila: Sztyepan Pehotnij feltámadása (Kommentárok és jegyzetek Baka István életműkiadásához)
jelenet, mely a nemzetiségek asszimilációjának paradox voltát tematizálja. Séner német- horvát családból származik, Lisztnek ugyanakkor németté, franciává kellett lennie ahhoz, hogy elismerjék. Míg Séner a nemzeti identitás sérülékenységét szenvedő alanyként, addig Liszt kívülállóként, ugyanakkor világpolgárként definiálja ugyanazt a léthelyzetet. A Liszt-jelenet kísértetiessége e diskurzus ideológiai töltetét ellensúlyozza. Sénert holtan találják az újvárosi templomban, arcán boldog elégtétel mosolya. Holtteste körül azonban ócska slágerkották hevernek, a befejezés kettős lezárása elégtétel és önámítás ambivalens érzetét kelti. A Margit (Tiszatáj, 1984. 3. sz.) története a Vasárnap délután ellenpontozása. A Vasárnap délután Jóistene által adományozott tiszta és beteljesületlen szerelem kerül a főszereplő gondolatvilágának középpontjába: a kísértő Sátántól elfogadja az ajánlatot, visszamenőleg elcsábítja kamaszkora szerelmét. A Margit szövegvilágát az előző kisregényekhez hasonlóan körbefonja a történelmi-politikai háttér ironikussága. Itt az ötvenhatos események fókuszálásában formálódnak a szövegvilág valós és hazug történetei, amelyek determinálják a szereplőket. Baka itt is álomszerűvé, bizonytalanná teszi a tér és idő konstruálta világot, az álmos és ködszerű tér és az időszerkezet adja a történetek misztikusságát és az irracionális valóság és létértelmezés lehetőségét. A szövegvilágon belül paradox teret találunk: egy külső, valóságos és földrajzi teret, valamint egy misztikus teret, a fel nem ismerhetőt, az elmosódottat, az irracionálist, amely az ablakon kitekintő főszereplő(k) világ- és térlátását határozzák meg. A Margit szövegvilágának idejét az órás képében megjelenő Sátán irányítja. A könyvtáros órájáról eltűnnek a számkijelzések. Az órásműhelyben csupa régi órát lát, a számlapokról hiányoznak a mutatók, ketyegésük azonban hallható. Az időzónák egyezményesek, de melyiket igazították a nagy kozmikus óra járásához, tevődik fel a kérdés. Baka világértelmezésében: az egy és oszthatatlan világidőben az örökkévalóság minden pillanata egyszerre és együtt van jelen. Ez az immanens világmagyarázó elv ad lehetőséget Margit elcsábítására. A kisfiú és a vámpírok (Tiszatáj, 1985. 11. sz.) horrorisztikussága alkalom Baka visszatérő témájának újabb variációs kibontásához: a közelmúlt történelmének ironikus látásmódja, az első szerelem meghatározó élménye, az élet lehetőségeinek elmulasztása stb. bontakozik ki e kisregényben is. Gomolygó köd és paplansűrű szürkeség jellemzi a külső teret. A világra kitekintő figurák szenzuális-tapasz- talati képessége azonban belülről is meghatározott: baljós előérzetek és nyomasztó érzések korlátozzák megismerő funkcióikat. Az ámyszerűség és a kontúrok elmosódottsága, a belső érzékelés elbizonytalanítása itt is a világ és a szubjektum dialógusának zavarát szimbolizálja. Az irracionalitás átpoetizálása az imaginativ világteremtést szolgálja. Baka ismert alakokat, neveket idéz, erősen kötődik előszövegeihez, miközben ironizálja is azokat. Ő maga is maszkot ölt, nem is egyet a kisregényben: Bakó András levéltárosét, aki az életet örök kudarcnak tekinti, egy nyolcéves kisfiúét, aki a körülötte zajló politikai lármából nem sokat ért, régi képesújságok és könyvek rejtekébe bújik, Bakó András költő ősének maszkját, akinek válogatott verseit olvassa a későbbi leszármazott. A kisfiú és a vámpírok antiutópia, melyben történelmi-társadalmi regressziók jutnak kifejezésre. Tajvani katonák várják benne a negyven éve megígért hazaszállítást, a történelmi múltat és dokumentumokat a hatalom érdeke szerint hamisítják, a kisregényben ábrázolt felkelés implicit módon utal az 1956-os forradalomra, a világégés, mint a második világháború és a despotizmus, mint a kádárista diktatúra kap magyarázó szerepet a cselek- ménymodellben. Ebben a megrekedt világban nincs előbbre lépés, az individuális létezés a hatalomvágy és hazugság őrületében megkérdőjeleződik. Bakó András passzív ellenállása a Szekszárdi mise Séner Jánosának pozícióját erősíti meg. Az Én, Thészeuszban (Tiszatáj, 1990. 3. sz.) Borges hatása figyelhető meg: a szöveg világát egy Ada márkájú csokoládé ábrája teremti meg. A csokoládépapír ábrája, mely egyszerű perspektivikus érzékcsalódáson alapul, oly módon lényegül át, hogy az egyenes úton haladó elbeszélő ugyanazt a teret 56
