Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Zelei Miklós: Összeszikráztatni különböző életeket (Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal)
- Volt irodalmi színpad, vagy a színdarabot az osztály adta elő?- Az osztály.- És hogy történt, hogy utána gépészetet választottál?- Hát éppen azért, mert az irodalom számomra annyira halott dolog volt, hogy különösebb élvezetet nem okozott. Azt hiszem, hogy valószínűleg itt van valahol az irodalomtanításnak a rákfenéje, hogy olyan dolgokat tanítanak a gyerekeknek, ami nem az életkoruknak megfelelő. Tehát ha azt a képességet és íráskészséget, ami nálam működött, azzal az irodalmat valamiképpen az alkotás és a játék felől közelítettük volna meg, akkor elképzelhető, hogy egészen más irodalomképem alakul ki. De mert egyszerűen arról volt szó, hogy az irodalom kötelező olvasmányok és a nem mindig szórakoztató olvasmányok halmaza, aminek nem sok köze van a játékhoz meg a szórakozáshoz, eszembe nem jutott volna, hogy ezzel foglalkozzam. Az életkornak megfelelő kreativitás hiányzott az irodalomból, az irodalom tanításából. Ott volt ellenben a matematika, amihez olyan kreativitás kellett, hogy én képes voltam hetekig gondolkozni egy feladat megoldásán. Akkor vezették be a fakultatív rendszert, amelyben fölkészülhetett több óraszámban az ember a felvételire. Én szinte gondolkodás nélkül matematikára meg fizikára mentem. Az érettségim már közös érettségi-felvételi volt, úgy emlékszem, mindkét tárgyat ötösre csináltam meg, és simán fölvettek a műszaki egyetemre, és elvittek előfelvételis katonának.- Téged? És mi voltál? Gyalogos?- Harckocsizó. Amikor megvolt az egy hónapos kiképzés, mindenkit fölsorakoztattak az alakulótérre, és onnan névsor szerint beosztották az embereket. Én ott maradtam egyedül a placcon. És nem tudtam, hogy most akkor lőszer lett belőlem, vagy mit akarnak velem csinálni? Mondták, hogy én kimaradtam, tehát nem osztottak be sehova se. Kiderült, hogy összecserélték a papírjaimat egy szívbeteg srácéval, akit meg beosztottak valahova. De ezen nem korrigáltak, úgyhogy engem akkor beosztottak raktárosnak, a többiek alsógatyáit meg a ruhákat kellett cserélni meg mosodába vinni - hálás feladat. Vagy hadgyakorlaton nekem kellett szétosztani a lőszereket, kézigránátokat, vagy éppen a harckocsilőszereket a teherautóról lepakolni.- Ez hol volt?- Ez itt volt Somogy megyében, Nagyatádon. Akkor volt itt egy nagyon komoly, úgy nevezett elsőlépcsős laktanya. Ami azt jelentette, ha katonailag gond van, akkor innen kellett azonnal indulni.- Az mit jelent? Ha olvassa egy mai fiatal, mire gondoljon, amikor ezekhez a szavakhoz ér: hogyha gond van ?- Éppen ezzel akartam folytatni. Hogy voltak az állományban olyan tisztek, akik '68-ban bevonultak Csehszlovákiába, kint tevékenykedtek, mint az ellenforradalom elleni magyar haderő.- És akkor ti tudtátok, hogy Nagyatádról hány óra alatt vonulunk be Rómába?- Igen, mondtak ilyeneket.- Mi volt az ellenségkép?- Mit tudom én! Jönnek a japánok bombázni. Mindig volt valami ilyen. Kitalálták, hogy most megtámadtak az amerikaiak bennünket, és akkor fölrajzolták a térképre, hogy itt már ennyi és ennyi bajtársunk elveszett. Gondoljunk bele, így szították rendesen az 55
