Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai

'írii in ill;:Tnrmr - mu iimiii irm

hanem egy negatív képmást gondol el, amely a megváltás helyett éppen halálba vonzana. A „megkísértés" evangéliumi jelenete sejlik fel az egész mű mögött, az Istenfia próbatétele a böjt utáni káprázatokkal - csakhogy nem az őskép felelevenítésével, hanem az egyéni jelenetezés másságával. Önmaga költői nyelvén alakítja a mesét - amely mégis köthető a világ alapvető mítoszi átéléséhez.

Mi is tulajdonképpen a Fekete Saskirály? Mondhatná róla, a benne zajló küzdelemről Juhász Ferenc is: „az élet, vagy a költészet". Csakhogy itt a „szereposztás" a fordítottja az Ady versének. Az ős Kaján figurája bizonyos pozitív töltést hordoz, a Saskirály ellenben éppen az ember negatív léte: az ellentét az emberben, az ellen-ember. És ezzel szétválik az élet és a költészet. Az élet a Saskirály-képzet ellenében győzhet, a költészet éppen a Saskirály megképzése, életre keltése a műben, és legyőzése ugyanott. Az élet nevében. Bárha a két vers szemléleti szerkezete mégis megegyező. Ha kívülről nézzük: tartama egyetlen metafizikus pillanat: amikor az ember önmagában találkozik halálösztöneivel, a „lelkem alatt egy nagy mocsár: a fórtelem"-mel. És ahelyett, hogy engedne a csábításnak, legyőzi azt, felszögezi a fára, és nem engedi szabadon garázdálkodni. Egyszerre szögezi fel önmagában, és áll ellen a felszögezett szuggesztiójának, amely elszabadítására szólít fel. Mert az élet: hogy ne szabadítsuk el magunkban a halált. Évtizedek önmagát az emberbe hazugul beleélő, benne kifejlesztő építményét, „mely zsarnokin életik".

De folyamat is ez az eposz (és ennyiben az addigi Juhász-eposzok társa is): ha belülről, az emberi élet oldaláról nézzük. Meg-megújuló küzdelem (mint Adynál: „piros hajnalok hosszú sorban suhannak el"), az élet leélése: a halál megfékezése, míg végül megérünk - a halált mégis percenként legyőzve - az elmúlásra. Mint az angol barokk metafizikus költők esetében: filozófiai magasfeszültség és egyben a legrafináltabb költői eszközökkel tudatosított küzdelem, amely az életcsapdák át- és túlélésének esélyét érzékíti meg.

Az ismert Juhász-motívumokból épül ez a vers is. Csakhogy itt a kötött versszak, majd a komponált fejezet és az évtizedekig érlelt versegész hármas kényszere nem engedi, hogy kényelmesen kiteljesedjen az elképzelt kompozíció. Itt minden egyes versszakban meg kell alapozni a mű egészének sikerét. Épp ezért ez az első olyan Juhász-eposz, amelynek részei külön-külön is olvashatók-ízlelhetők. Persze, ha már az egész mű állandóan érvényesülő kompozíciója nyilvánvalóvá vált az olvasó számára. Ha már benne él a mű egészében.

Nem véletlen, hogy Juhász pályája annyiszor kapcsolódik-kötődik Bartók életművéhez. Eszmélkedése: A szarvassá változott fiú volt, a Fekete Saskirályt követő műve ismét Bartókot idézi: A hazatérő halott (1988). Benne a rész és egész problémája izgatja: formailag-kompozícionálisan is, de még inkább egzisztenciálisan. A visszaépülés. A szétszakadt emberség egészségének öntudata. „S visszafolyva összenő ami szétesett". Az ő Bartók-példázata: a „minden egész széttörött" sors ellenében összeálló újfajta teljesség. Vagy legalább ennek igénye. Ezt teljesíti be a „hazatérő halott" metaforája: az életre föltámadó teljességigény. Szemben az emberben lakó Bűnnel és halállal Bartók az egészség szimbóluma. Juhász mintha kétféle bartóki szerkezeti sajátosságot építene egybe eposzában: a Mikrokozmosz sorozat miniatúráit és A Kékszakállú herceg várának filozófiai-népmesei szerkezetét éli eggyé.

Emlékezzünk: valaha a Diárium című folyóiratban szonettekkel lépett fel a költő, az egyik igazán nagy verse, a Rezi bordal is kötött klasszikus formában íródott. Ez a formai kötöttség tér vissza a Fekete Saskirály esetében. A különböző poklokat-kalandokat megjárt költő ezáltal tudja most belső küzdelmét, történetszemléletét és metafizikáját a legpontosabban kifejezni.

Többször beszéltem Juhász Ferenc szűkszavúságáról, valahol ezt le is írtam, és emlékszem, Vas István jót derült ezen. Pedig ezt most is megismétlem. Ugyanis Juhász szinte tőmondatosan mondta ki műveinek a szerkezetet meghatározó alapelemeit. A válság,

70