Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai
Persze mindezekben még ott az egyensúlykeresés igénye is. A művekben még egyfajta „ősállandóság" is megérzékítődik, az ironikus kivonultság a kivonulás előttiségre is utalva minduntalan: a Margita névválasztása, mely a társasági utalásokat annyira bevonzotta egyben a Magyarországra való viszonyítottságot is jelöli. Amiként a Transzszibériai prózában a cím másik fele nemcsak a párizsi prostituáltat, de (a magam részéről belehallom:) a történelmi Franciaországot is megidézi: „et de la Petite Jehanne de France"; Eliot a társaság Michelangelo-csevelye mellett éppen a nemzeti dráma hősét, Hamlet királyfit említi; Pound a teljes kultúrhagyományt szembesíti; Kavafisz népe egész klasszikus történelmi példatárát vonultatja fel; Yeats pedig a romantika és liberalizmus patrióta eszköztárával operál. Ezáltal lesz a viszonyítottság még karakteresebb, az irónia még nyilvánvalóbb. Mint ahogy „a rövidlátó, szegény Ady Endre" mögött ott áll a megidézett „kisebb méretű csoda", Petőfi is. Aki „csodát látott mindenben s nagy szerencsénkre a próféták őrületével vallotta, hogy minden csoda s hogy e csodák légióját csak ő tudja megfejteni". De mindezt a csodát-bele- képzelést Ady csakis a maga módján tudja elképelni, úgy, ahogy kortársai is megképzik: „Bámult és látott, nem írhatnám le elégszer ezt, bámult és látott, bámult és látott ő, akiben minden csak akként és akkor létezett, ha belsejében élt." Ady-formájú Petőfi, miként Eliot-formájú Hamlet, Pound-formájú Ariel és Caliban és Cendrars-formájú „kis párizsi Johanna" terem ekkoriban a világirodalomban. Egy véletlen nem szerelem (vagy mégis?) szülötte volna a Margita, avagy valóban ugyanaz a műfajt koncipiáló bizonytalanság munkálhatott Adyban is, mint a vele összeolvasott kortársaiban? A Margitát a hazai filológia alaposan feldolgozta: feltárta életrajzi, műfaj- és eszmetörténeti hátterét, megalkotásának történetét éppúgy végigkísérte, mint kényszerű megszakítottságának dokumentumait is feltárta. Mindez kevéssé változtat a kortársak és az utókor ítéletén, mely legtöbbször szélsőségesen fogalmazott-fogalmaz, poétikai ítéletet hangoztatva nem poétikai premisszák alapján kimondva: a Margita az egyik mélypont Ady pályáján. Nem véve észre a mélypont ünnepét éppen ebben a műben. De hadd szembesítsem a Margitát Ady - címe okán - korábban legfrekventáltabb, 1911- es esszéjével: Petőfi nem alkuszik. Mint európai kortársai, ő maga is esszében is megalkotja a maga perszónáját, átértékelve poétikai pozíciója számára a hagyományt. Ha a Margitát Ady Prufrockja (nem regénye, nem története) gyanánt említem, Mauberleyjeként Petőfi esszéjét idézhetem. Ez a megtévesztő című írás, amelynek csak hangzatos címét idézi mindig a kultúrpolitika, valójában Ady önigazoló perszónateremtése, éppen a politikuslétből való kilépés mozdulatát rögzíti benne és általa. Ady-könyvében Vezér Erzsébet felhívja figyelmünket az esszé poétikai elhelyezhetőségére is: „Ady a titokká válás korszakában Petőfit is titoknak tudja látni". Ady nem egyetlen lendületből fogalmaz, de egy olyan köztes mezőt teremt, amely egyrészt tovább viszi a politikus alkat védelmét, másrészt a költő helyét fogalmazza meg a mindenkori politikai mezőnnyel szemben. Mint majd a költői gyakorlat során a Margitában. Éppen egy hagyományos értékrend felborulását érzi meg, célzásai a politikuséival szemben a poétikai érzékenységet erősítik fel. Ez a Petőfi Mezőberényből nem halni indul, hanem - ha groteszkül hangzik is - per- szónává válni. Az univerzum kisebbfajta csodájává válni, hiszen a nagy csoda az Egész, aminek a költő nem tud a végére járni, nem tudja „a mindenséget megzavarni". Mégis az Univerzumban való létezés hazárd reményével indul Mezőberényből Ady leírásában. Hadd idézzem éppen ezt, Petőfi indulását: a bizonytalanba. Mondhatná ő is a yeatsi sorokat: I I balanced all, brought all to mind, The years to come seemed waste of breath, A waste of breath the years behind In balance with this life, this death. 47
