Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Temető Krisztina: A megszakíthatatlan folytonosság (Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regényéről)
továbblendül, akkor minden meg is ismétlődik... „Minden vég ugyanabba az álnok kezdetbe torkollik". „A kialakult rendet, az ismétlés szigorú rendjét semmi nem bonthatja meg". A regény „története" azt a pillanatot ábrázolja, amikor a képzeletbeli sorsmalom lelassul, esetleg leáll. Olyan ez, mintha pillanatképek sorozata volna, elmosódott, lassított felvételek. A regény hőseinek mozgása egyszerűen csak alibi; azért van erre szükség, hogy az írónő kifejthesse a regény megszületésének indítékát; rávilágítson saját közvetítő szerepére a hibás természet tökéletes utánzásának történetében; visszatükrözze gondolatait a szereplők életébe, és egy töredékben ábrázolja a folytonosság megszakíthatatlanságának dogmatikus jellegét. A „talált kézirat" felhasznált motívuma a trükkregények, még pontosabban a fiktív dokumentum formájú művek sorába illeszti a regényt6. A valódi világ és a mű valósága mellé a szerző egy harmadik valóságot, egy talált naplót ékel be. A kézirat beépül a szerkezetbe, de a teljes rekonstruálása a regényben folyamatként jelenik meg, és bevonja a játékba az olvasót is. Számos dolgot megtudunk Alláról, megismerjük a gondolatait, a fájdalmait, nyomozás segítségével fel is fedezzük az életének néhány szakaszát, de valójában nem ismerjük meg sem a személyiségét, sem pedig a sorsát. A regény világa A regényben hangsúlyos szerepet játszik a narrátor, Szvitelszki és Álla naplója. Az elbeszélő (és csak az ő) szemszögéből láthatjuk Jóna világát és az ott élő emberek sorsát. Nem hallgathatunk bele a regény hőseinek párbeszédébe, nem láthatunk bele tudatvilágukba. Ahhoz, hogy hihető legyen mindaz, amit az író elénk tár, amit fordítóként fölfedez a könyvgyűjtő Szvitelszki kráter tekintetében, az implikált szerző kénytelen lebontani civil énjét és szerepbe bújni. A fordító tehát a szerzői én töredéke. Bemiczky nemcsak önmaga alakját teremti újra a regény kedvéért, hanem Szvitelszkiét is, továbbá a könyvhalmozó üres lelkének feltöltése végett egy másik női életet is teremt: Álla sorsát tárja fel, egy idegen nyelv világából, környezetéből támasztja fel ezt a hollófekete, gyönyörködtető démoni nőt. A könyvben tulajdonképpen az írónő kétszeres meghasadásának lehetünk tanúi: először a fordító szigorú tekintetében, másodszor a fordítandó napló szövegeiből fölsejlő Álla lírai személyiségében találhatunk rá. A regény vizsgálatakor három fiktív szöveg-, illetve történetszintet találtunk. Az első, az alapozó szint a fordító világa, amely a folyamatos átváltozás és a „kinek a szoknyájába bújtam" állapotot mutatja be. A fordító terében uralkodó motívum a hiány, és ennek a hiánynak a feltöltése, visszaírása az a késztetés, amely a fordítót irányítja. Tulajdonképpen egy menekülés nyomvonalát látjuk. A következő szint: Szvitelszki jónai világa, melyet ugyancsak kényszer ural, a könyvhalmozás kényszere. Ez a szenvedély olyannyira elhatalmasodik a gyűjtőn, hogy meghatározza mindennapjait. Adva van a főhős, Szvitelszki. Szvitelszki a jónai történelemtanár nevéből („szvit-" - világ, világos) és hivatásából adódóan akár a kistelepülés lakosságának „világossága" is lehetne, de ez a sötét szentjánosbogár üres medúza-tekintettel él a világban. Egyetlen olyan dolog létezik a világon, amely ezt a megkeseredett, üres kráterként létező embert fel tudja villanyozni: a könyv és ennek kisajátítási folyamata. Minden könyvgyűjtemény megkaparintásakor előrevetíti felhalmozott kincseinek sorsát. A könyvtelenítőkben potenciálisan ott rejlik feleségének, a nyálas csókú, analfabéta Mokrinkának és balamuta gyermekeinek alakja. Mindamellett, hogy Szvitelszki látja sorsát, úgy cselekszik, hogy be is teljesüljön: úgy választ feleséget, úgy választ életformát. Egy ördögi kör ez: az a folytonosság, amelyből ki lehet ugyan tömi, de még inkább bele lehet gabalyodni. Ebben a jónai világban, Szvitelszkin kívül, megismerhetjük a szent csuhébaba Mokrinkát, a tisztaságmániás Havackónét, Törpezsiráf groteszk figuráját és Odarka kékeszöld, pletykából kidomborodó alakját. A harmadik szint Álla életének lírikus lenyomata - a napló. A lány naplója a történet oka és indítéka, ugyanakkor ez a szöveg a regény okozata is. A lány füzeteinek lírai hangvétele meggyőz minket arról, hogy bár az írója a megismételhetőség áldozata lett, és testét alárendelte a sorsnak, s bár átokként hordozza anyja vétkeit, s ezek miatt teste bűnre van predestínálva, lélekben költőien gyönyörű. A fordító számára ez a naplótöredék vitathatatlanul kihívást jelentett, ráébredt, hogy ez a fordítás tulajdonképpen nem Szvitelszki megbízásától lett fontos számára, hanem önmaga miatt: „Nem fordulhatok vissza, egészen addig nem, míg meg nem értem az egyszerűség őrjítő költészetét, amely attól nincs, hogy van, letagadhatatlanul létezik, miközben valami fondorlat miatt halvány jelét sem tapaszalom"- írja az elbeszélő. 6 Milosevits Péter: A szerb irodalom története. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. 495. o. 111
