Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Szuromi Pál: Üdvözlégy sötétség (Az árnyak nyomdokain)
szóbeli, gondolati megnyilatkozások határmezsgyéi közel sem ugyanazok. Ami egyfelől aktív, kikeleti és szárba szökkenő környezet, az másfelől már a hanyatlás, az elmúlás képzeteivel érintkezik. Ennélfogva a csend régióját aligha tekinthetjük egyfajta mechanikus, homogén közegnek. Szó sincs róla. Inkább a közismert hérakleitoszi helyzettel találkozunk, mely szerint nemigen tudunk kétszer ugyanabba a folyamba lépni. Amit a misztikus némaság érzelmi, hangulati alakváltozatairól is biztonságosan elmondhatunk. Elég csak a békés, türelmes és simogató csöndekre, netán felzaklató, fojtogató társaikra utalnom. Talán mondanom sem kell: most is a talányos sötétség természetét latolgatom. A próteuszi csendben tudniillik e vizuális tényező auditív rokonára ismerhetünk rá. Másrészt az is árulkodó, hogy Leonardo nyomán a festészet egészét amolyan néma költészetnek tekinthetjük. Amit különben tovább is differenciálhatunk. De hogy igazában hányféle esztétikai, lélektani arculata lehet az árnyékokkal tűzdelt nappali és éjszakai valóságnak, erről csak halvány sejtelmekkel rendelkezünk. Már csak azért is, mivel az európai gondolkodásban bizonyos boszorkányos, ördöngös és tartózkodó aura övezi e témakört. Jól példázza ezt a világhírű műtörténész, Gombrich professzor egyik legutolsó tárlatrendezése. A kilencvenes esztendők elején a brit Nemzeti Galéria arra kérte az idős, tekintélyes mestert, hogy legszemélyesebb impulzusai szerint hozzon létre náluk egy izgalmas, eredeti bemutatót. Amire megszületett A vetett árnyékok a nyugati művészetben című festészeti seregszemle. E rendhagyó tematika félig-meddig önmagáért beszél. Nyomatékosan jelzi: nekünk bizony jókora adósságaink vannak a teljesebb érvényű, dialektikus látáskultúra kimunkálásában. Hisz miféle élet- és valóságszemléletet motiválhat egy olyanféle művészettörténeti beidegződés, amely egyre-másra csak a kellemesebb hangzatú forma- és fényjelenségeket közvetíti a kiállításokkal, az elemzésekkel? Azaz itt is pellengérre kerül a szépelgő, tudálékoskodó polgári mentalitás. Ami alkalmanként telítve van derűs optimizmussal, idealizmussal. Igen ám, de „Fröccsentsetek savat egy gyönyörű nő arcába, és vége a szépségnek.- példálózik a szellemes orosz író, Lev Sesztov. S hogy mit tehet ilyenképp a reményteli, szerelmes fiatalember? „A sötétséget kezdi keresni, mert...sötétben nem a következtetésekre kényszerítő logika uralkodik, hanem a fantázia a maga önkényével... Semmilyen tudomány, semmilyen művészet nem adhatja meg azt, amit a sötétség nyújt" (Az Alaptalan apoteózisa, És, 1996. jan. 12., 8. o.). Innen is kivehető: a csendes, borongós éjjelek terebélyes leplei alatt megannyi embercsoport kimondottan otthonra talál. Nem elég csupán a minden hájjal megkent kegyetlen bűnözőkre, a mulatozó társaságokra vagy az ölelkező szerelmesekre és az elmélkedő, kutakodó személyekre gondolnunk. Ennél szélesebb a skála. A reménytelenül magányos, csalódott, hajléktalan vagy depresszióval megvert halandók is analóg érzülettel fordulnak a nyugalmasabb, árnyasabb térségek felé. Ne köntörfalazzunk: a fesztelenül tobzódó nappali fénysugarakból sohasem hiányzik egyféle kegyetlen, analitikus és szisztematikus feltáró erő. Éppúgy elénk tárják környezetünk kellemes, élvezetes motívumait, akárcsak a visszataszító, csúfságos és drámai jelenségeket. Akadnak festők, akik mániákus módon öregkorukban is megformálták egykori női aktmodelljeiket. Akik akkoriban vonzó, szívpezsdítő látványt nyújtottak. Csak hát mit művel velünk az idő? Sajnos a legkülönbek is amolyan lombját vesztett csontos, összeaszott alakzatot vesznek fel. Ehhez képest a félhomály, a sötétség tartományai feltétlenül tapintatosabbak, toleránsabbak. A titkok létjogosultságát is többé-kevésbé elismerik. Más lapra tartozik, hogy a profitcentrikus tömegtársadalmakban édeskevés becsülete van az efféle képzeteknek. Túl érzelgősek, romantikusak. Ámbár a mai honpolgárok is természetes igényt formálnak az intim, talányos jelenségekre. Ezt a szükségletet egyébként a versengő médiumok a maguk módján ki is elégítik. Szinte napi adagokban kapjuk a 84
