Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Mózes Huba: Az Erdélyi Helikon és a Nyugat

hirdette ő [...] Európát adta a magyarságnak, és magyarságot adott Európának [...] A fóldkerek bármely országában meleg szeretettel s a szellem fejedelmének kijáró hódolattal fogadnák őt, csak nálunk utasítják vissza kincseit, mint nem kívánatos gazdagságot. Mintha csak azt mondaná a szűk látókörű elfogultság: Mire nekünk Európa? Mire nekünk kultúra?" (Dsida 1935.)

A Nyugat negyedszáznál is több szerző műveiről ad hírt az Erdélyi Helikon folyóirat munkatársai, illetve a Helikon írói közösség tagjai közül. A legnagyobb számú cikk és tanulmány Kuncz Aladárral és munkásságával, valamint Tamási Áron műveivel foglalkozik. A legtöbb kritikát és ismertetést Schöpflin Aladár jegyzi. Hozzá zárkózik fel legkevesebb 3-3 írással Benedek Marcell, Illés Endre, Kardos László, Sárközi György, Cs. Szabó László és Szerb Antal. De részese az erdélyi irodalom recepciójának például Bálint György, Kádár Erzsébet, Németh László, Szabó Zoltán és Török Sophie is.

Az Erdélyi Helikon és a Nyugat kapcsolatának emblematikus képviselője, Babits Mihály a Nyugatban írta a két világháború közötti erdélyi költőtriász vezető egyéniségéről, Reményik Sándorról máig megszívlelhető értékelését. Idézem:

„[...] Különös, hogy Erdély legnagyobb hatású dalnoka ez a csöndes, tartózkodó, szemérmes jellemű költő lett; különös, de nem érthetetlen [...] A költő Reményik évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek [...] Azt hiszem, ebben a helyzetben senki sem tudott volna tökéletesebben viselkedni, mint Reményik viselkedett. A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s a költő értékei emberi értékek [...]" (Babits 1940: 392.)

1935-ben Dsida Jenő Babits európaiságát, 1940-ben Babits Mihály Reményik emberi tartását méltatta. A lényeg nyilván nem az időrendben rejlik. Bátran idézhetem tehát Reményik Sándor egyik nemrég előkerült, 1932-ben írott levelét, amelyben a szerző Dsidát méltatja Kóborló délután kedves kutyámmal című lírai riportja kapcsán. íme:

„[...] Ebben a versben szinte minden benne van, ami én sohasem voltam, az egész merő ellentéte az én élettelen életemnek és élettelen irodalom-csinálásomnak. Irigyellek mélyen és fájdalmasan az életed és az írásod ragyogó fiatalságáért. De ebben az irigységben szeretet van. Milyen jó, hogy vagy, hogy nekünk vagy, és hogy ilyen vagy. Régóta figyelem, amennyire figyelni bírom még, pályád hatalmas felfelé-lendülését, tudnod kell, hogy régen nem ígéret vagy már, hanem beteljesedett bizonyosság. Inkarnációja az erdélyi irodalom jövendőjének [...]"

Befejezésül hadd szögezzem le, hogy az erdélyiekhez a párhuzamos megjelenésű két orgánum közül természetszerűen a kisebbségi gondokra a kisebbségiség körülményei között választ kereső és saját szereplehetőségét, például Dsida Jenő költészetében, ezáltal meghaladó folyóirat állt közelebb. Nem kétséges azonban, hogy a folyóirat munkatársainak és olvasóinak a törekvéseit és igényeit a nyugatos eszmények messzemenően befolyásolták.

59