Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Varga Imre: „Őskori s vadon érzékiség” ; Rosamunda beírásai (versek)

Varga Imre

„Őskori s vadon érzékiség"

Vajda János

Oh!... amikor testedhez érek, Rajtam tűz csap át s lángolok. Egyszerre nőni kezd e féreg;

Úgy érzem, véle eget érek;

S uram bocsá'l - minden vagyok.

Enyém e szép bozót emitten, Érettem, kedvemért lucsog.

Én vagyok útja-célja, minden; Gyöngyház-fény az öledben, Tükrözi csak világomat.

Őskori s vadon érzékiség,

Féktelen szenvedély s a láng. Előle, Rózám, nehogy kitérj,

Míg kezem az inged tépi szét, inkább nyüszíts s horgadj le rám!

Egykor űrből-káoszból kivált:

(így lett a fény, a csillagok,) Lángból-semmiből e világ,

Ettől lesz izzó az imád,

És vágyam is ettől lobog.

Érvénytelenek itt az évek.

Te lányom vagy s én a te fiad.

Bár vannak érvek, ellenérvek. Szemérmes a kor (-A térded!).- A vers máris visszariad.

Ami itt köröttünk egyedül, Elúszó, megfoghatatlan,

Mint ellentét minden egyesül- Míg olvadón billémre ülsz - A velünk támadó összhangban.

36