Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Kántor Lajos: Golyószórásban (Szilágyi Domokos, közelből)

hétben fólfordult az egész Bolyai" s a diákotthonok és az egyetemi épületek körül cirkáló gép- pisztolyos járőrök, ezt megelőzően pedig a házsongárdi író-sírok végigjárásának levélbeli leírását kiegészítő kortársi emlékezések mindenesetre lényeges adalékokkal szolgálnak - a titkosszolgálati iratokat valószínűleg megelőző napokból. Szilágyi Kálmán írja le a következőket: „Az egyetemi ősz, a magyarországi forradalom eseményei miatt, a Szekuritáté kegyetlen megtorló intézkedéseinek jegyében zajlott. Szisz egykori lakó- és alsóbb éves diáktársának, Dohi Árpádnak a Szekuritáté elfogta egy levelét, amelyben az '56-os forradalmat éltette, s a magyarság szebb jövőjéről álmodozott. Úgy a levél íróját, mint a címzettet (Szabó Ibolyát, az akkori amaci pap leányát) súlyos börtönévekre ítélte a forradalomtól rettegő szocializmus. Egyébként Árpit, a forradalmár-gyermeket Szisz nem tartotta tehetségesnek, és csupán ennek állandó erőszakoskodásának engedve fogadta szobatársául. Aki ismeri Domit, tudja, hogy az általa nem sokra becsült emberekhez nem volt kíméletes. így aztán tényleg el sem olvasta azoknak írását, akikről egyszer meggyőződött, hogy erőszakoskodó tehetségtelenek voltak, vagy egyszerűen nem rokonszenvezett velük. Szobatársa ügyében őt is bevitték a Szekuritátéhoz kihallgatásra, és felelősségre is vonták, hogy miért nem jelentette fel szobatársát. A verőlegények végül kénytelenek voltak szabadon engedni Domit, mert a Dohi Árpi lángoló forradalmár-verséről sem tudott, és nem is tudtak ráfogni semmit." Szilágyi Kálmán hozzáteszi: „Ugyancsak nagy lelki sérülést okozott egyik legjobb barátja, a festőművészjelölt Páll Lajos letartóztatása és bebörtönzése, valamint egyetemi tanára, a költő Szabédi László öngyilkossága." (De ez már 1958-1959.)

(Az emlékezéseket természetesen ellenőrizni kell. A politikai elítéltek életrajzi adattárában, a Dávid Gyula szerkesztette 1956 Erdélyben című, 2006-ban kiadott kötetben szerepel egy Dohy Árpád volt teológus, aki 1940-ben született - ő aligha lehetett Szilágyi Domokos szobatársa 1956 őszén, az egyetemi bentlakásban. Szerepel az 1959. márciusi letartóztatásakor Szatmárnémetiben tanuló diáklány, Szabó Ibolya is, a ref. teológusok csoportjához kapcsolódó per elítéltjeként. Az adattár szerint Gödöllőn él, gyermekorvosként dolgozik - ő talán tud további felvilágosítással szolgálni az Sz. K. által említett Szilágyi Domokos- Dohi [vagy Dohy] Árpád ügyben.)

Közvetlenebb, fontos tanúvallomás került napvilágra 2008-ban, Varró János könyvének, az Erdélyi sorsvallatónak (Korda Kiadó, Kecskemét) a megjelenésével. Varró posztumusz tanúskodása az 1956-os kolozsvári egyetemi történésekben - már-már regényszerű helyszíni jelenítései ellenére - aligha hagyható figyelmen kívül a múlt rekonstrukciójában; mindenekelőtt a doktorátusát vezető Szabédi Lászlóról írottak kívánnak alapos számbavételt. De föl kell idéznünk azt is, amit Varró Szilágyi Domokosról jegyzett le. A dátumok természetesen itt sem egyeznek az adattáriakkal, a jelenet mégis valamennyire hitelesnek tűnik (a több mint tíznapos eltérés ellenére: az 1956-os elítéltek adattára ugyanis Várhegyi István és Koczka György letartóztatásának napjaként 1956. november 17-ét jelöli meg, a Kelemen Kálmánét november 18-ra teszi (a festőnövendék Balázs Imre volt az első letartóztatott, a szobrásznak készülő Tirnován Viddal együtt, őket már október 25-én letartóztatták). Varró János tehát így emlékezik:

„...Romániában a tömeges letartóztatások már 1956. november 6-án elkezdődtek. Ekkor tartóztatták le az első csoport diákot a Bolyai Tudományegyetemről is, élükön Várhegyi Istvánnal, Kelemen Kálmánnal meg az alakulófélben levő diákszervezet más vezetőivel. Letartóztatásukról a következő nap reggelén vettem tudomást. Szilágyi Domokos hozta meg a hírt, aki akkor másodéves magyar szakos hallgató volt, s azt is elmondta, hogy a szervezőmunka ezért még nem akad el, mivel ők [?] előrelátóan három vezetőgarnitúrát hoztak létre, hogy ha az egyiket letartóztatják, a másik azonnal a helyébe léphessen. Néhány nap múlva ugyanaz a Szilágyi Domokos leverten surrant be szobámba, s földre sütött szemmel, nagyon halkan közölte velem:- Tanár úr, mindent tudnak. Tessék nagyon vigyázni. Itt már semmit sem lehet csinálni.

Annyira meglepődtem, hogy csupán annyit tudtam kérdezni:

66