Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 7-8. szám - Rettegés a ráérő időtől (Beszélgetés Fliegauf Benedekkel)
És ahogy az írott és beszélt nyelvek, dialektusok megváltoznak, ugyanúgy változnak a zenei, a tánc- és a filmnyelvek is, s velük együtt a mércék is. Ez persze káoszérzéshez is és szabadságérzéshez is vezethet, ami aztán egyeseknek megkönnyítheti, másoknak megnehezítheti az alkotást, a létezést. Kire és mire támaszkod(hat)sz a munkád közben, hogy szabadságot érezz és ne káoszt?- Erről a mesék jutnak eszembe. Káoszba születünk, körülöttünk egy kiismerhetetlen világ bontakozik ki. Úgy képzelem, hogy mindannyiunknak van egy meséje, ami arra szolgál, hogy azt a hűvös, megismerhetetlen ürességet kitöltse, amit magunk körül tapasztalunk. A nyugati tudomány, a keleti filozófia, a racionalizmus, a spiritualizmus, a divat, az ideológiák, a hiedelmek mind-mind ilyen mesék. A mesék arra szolgálnak, hogy képzeletünkkel kitapétázzuk a Semmit. A nyelv is azért van, hogy ezeket a meséket minél pontosabban megosszuk egymással. A szabadságra tehát nem azért van szükség, mert az jó nekünk. Sokan sokféleképpen elmondták már, hogy a szabadság egyfajta ítélet. A szabadság nem jó nekünk. És nem is rossz. Egyszerűen senki nem ér - és nem tud - többet nálunk. Ezért senkinek sem hagyhatjuk, hogy elvegye a szabadságunkat. Ha lenne egyetemes mérce, vagy valamifajta megkérdőjelezhetetlen örök kánon, akkor más lenne a helyzet. Én abban a pillanatban odaadnám a szabadságomat. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy a hívők milliói teszik ezt.- Volt az életedben olyan esemény, ami az idővel kapcsolatos, és máig sincs rá magyarázat?- Kertész Sorstalanságát olvastam a fürdőkádban. Jött egy pillanat - nem is emlékszem, melyik résznél -, amikor egy rendkívül furcsa, transzcendens élményem támadt, amit szinesztézia-flashek szakítottak meg. Hirtelen teljesen megkérdőjelezhetetlen bizonyosságom támadt arról, hogy jelen voltam valamelyik haláltáborban a náci holokauszt idején. Csikorgó hideg volt, síneket láttam, egy repedt csapot, ami vizet köhögött ki magából. A távolban egy kutya ugatott, a szenvedés tapintható volt körülöttem. Hideg január volt, az égen nem voltak felhők, csak néhány csillag világított élesen. Lehet, hogy csak egy vasutas voltam, lehet hogy fogoly, az is lehet, hogy SS-tiszt vagy kápó. Mindent alulról láttam, ezért vagy térdre esett ember voltam, vagy pedig az SS-ek kutyája. A vas ízét éreztem az ínyemen. Minden bizonytalan volt a részleteket és a nézőpontot tekintve. Egy dolog azonban biztossá vált. Jelen voltam.- Úgy gondolom, hogy sokan megéltünk már hasonló azonosulásokat, valóságokat egy-egy könyv olvasása során. Nem hinném, hogy szóba jöhetne a reinkarnáció mint lehetőség mindazok után, amiket eddig elmondtál. Akkor pedig nem marad más, mint az élénk fantázia és az ebből fakadó beleélő és átlényegülő képesség. Vagy van harmadik „valóság" is?- Én nem azonosulást éltem állt, és nem is a fantáziám játszott velem. Bizonyosságot szereztem arról, hogy jelen voltam a holokauszt idején. Én tisztelem Kertész Imre munkásságát, de ez nem egy szépirodalmi élmény volt, hanem egy spirituális felismerés. Ami azért nagyon nem ugyanaz. A reinkarnációban nem vagyok elég jártas - nem tudok róla nyilatkozni. Az érzésnek volt viszont egy furcsa biológiai vonatkozása. Úgy éreztem, mintha sejtjeim emlékeznének. Mintha atomjaim rezonálnának valamire. Zavarban vagyok, amikor erre emlékszem. 115
