Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Kovács Krisztina: Emigráns pozícióból (Az idegenség alakzatai Ferdinandy György prózájában)

Alfred Schütz megállapítása szerint tiszta mi-kapcsolat csak tér- és időbeli közössé­gen alapulhat. Az elválás elrejti a másikat egy nehezen eltávolítható, idegen álarc mögé. A hazatérő sikere azon áll vagy bukik, hogy el tudja-e érni a kapcsolatok rekurzív meg- változtathatatlanságát. A belső idő megfordíthatatlan, vágyhatunk az ismétlésre, de ez a „honvágy" csak üres előérzeteket hoz magával. Az Egy régi placc Hát ennyi című novellájá­ban az Esti Kornél vonatútjának szövegbe szervesülése az élmény ciklikus visszatérésének bizonyítéka: „ Kornél, egy ifjú titán. A történet útközben áll össze, két egymásra vetített vonatút alatt." Az állandóság érzete olyan ideális pozíció a hazatérő számára, amelynek illúzióját képtelen feladni. Az évtizedekkel ezelőtti helyzetben otthagyott, változatlan állapotban megtalált ismerős alakja ezért jelenik meg több alkalommal: „És az az asszony harminc év után is ott várja őt, a pályaudvari restiben. Hát igen, valahogyan így él, az álmaival, az emlékeivel a szemlélődésre ítélt közép-európai ember." „Az ember megtanulja, hogy nincsen rá szükség. Hogy nélküle is megvan a világ." Ez a magatartás olyan külső, távolságtartó nézőpontot eredményez, amely a végle­ges otthontalanság állapotára jellemző. Olyan távlat, mint az 1996-os Az amerikai telefon Verőfényes vasárnap című novellájában meghatározott távolság: „Gombostűre szúrom az életemet, forgatom, nézegetem." A hosszú előkészítés utáni hazatérés témája a 2001-es Gyönyörűen tudott fütyülni kötet­ben már a legfőbb kérdés. Átmeneti közegek, repülőterek, buszutazások során jutunk egyre közelebb az elhagyott helyhez. A visszatérőnek saját mikrokömyezetéhez való viszonyát kell újragondolnia. Az apa párttagsági könyvének elégetése az Apám arcvonásai szövegében a de manni értelemben vett arcrongálásnak felel meg, nemcsak árulás, hanem a történetek és az idő önmagukba záródása. A Maca című novellában: „A hazatérés látszólag választás. Elhatározás. Egy életút befejezése. A kör bezárul, az idegenbe szakadt élet kész, kerek egész." A Carpe Diemben ismét a narrátor látható apaként, de a szerepek megfordulnak. Az apa és a pelenkáját megvásároló fiú közös jelenete fejezi ki a körforgást: „Aki elment, vétkezett... Ha hazajön, fizetnie kell." A Magányos gerle kötet Száraz magömlés című szövegé­ben az inkontinencia az útvonalak megtervezhetőségének, kiszámíthatóságának új típusú szükségszerűségét alakítja ki, ez a tér birtoklásának, a világ megismerésének új stratégiája, a halálba érkezés poétikus megjelenítése. A tárgyak mint az emlékezet mítoszai A hazatérő az időtlenség, változatlanság kategóriáit a helyszínek és tárgyak megőr­zésén vagy éppen elvesztésén keresztül éli át leggyakrabban. A közelmúltban megjelent Ferdinandy-kötetekben e felfogás markánsan érvényesül. A Gyönyörűen tudott fütyülni egyik novellájában az anya jegylyukasztója öröklődik, jelképezve a folytonosságot. A 2005-ös Magányos gerle kötetben a pusztulást a tárgyak fokozatos elveszése, a terek kiürülése, az utcanevek megváltozása jelzi (pl. Telefon, Fehér kövecsek). A Telefonban a családi házat a ráépítés fosztja meg eredeti jellegétől: „Nézte a helyet, ahol leélte az életét. Ezt az öreg családi házat, amiben semmi családi se maradt." A fősze­replő öregasszony távozását lomtalanítás, halálát a lakás kiürítése készíti elő. Az Ellenpéldatár egy a 20. század első felének irodalmából ismert narratív hagyományt elevenít fel. A történelem egyetlen helyszín, egy zárt, körülhatárolt tér, ebben az esetben egyetlen ház történetében megjeleníthető. Az ehhez szükséges montázsszerű szerkesztés, a lineáris időrend felbontása érett, minden részletében kimunkált próza része, ahol a nyi­las fia kommunista besúgó, a hétköznapi eseményeket az idő és a történelem teszi kulti­kussá. A Karácsonyi szvit szövegében az 1944-es, az 1956-os, a párizsi és a trópusi karácsony sűrített leírása önmagában is alkalmas egy élet legfontosabb történéseinek elmondására. 120

Next

/
Thumbnails
Contents