Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Lengyel András: Az „esernyőjét elhagyó öreg tanár” és József Attila
Berkeley és Kant pedig Dienes Valéria vázlatában mint a Bergsonhoz vezető út egy-egy fontos gondolkodója jelenik meg (vő. pl. 11. és 13.). Ez filozófiatörténetileg megvilágítja az említetteknek a „metafizikai" fragmentumokban való fölbukkanását, pontosabban: fölbukkanásuk értelmét. Itt s most csak utalhatok arra, hogy Dienes Valéria cikkének József Attilától való ismerete azt a nagyon lényeges kérdést is megválaszolhatóvá teszi, hogy a pauleriánus József Attila, mestere rendszerét követve, hogyan tudta összeegyeztetni a „logikus" Púiért és az „intuicionista" Bergsont. (Ez ugyanis már oly súlyú probléma, hogy önálló, külön tanulmányt igényel - itteni tárgyalása csak a megértést akadályozná.) Ide tartozik viszont az, hogy ha elfogadjuk, hogy Erdős Lajos révén József Attila hozzájutott az Alexander-emlékkönyv olvasásához, lehetséges inspirációként gyanúba vehető a kötet több más írása is. Ezek azonosítása és igazolása persze megint csak külön tárgyalást igényel, ám nem állhatom meg, hogy legalább föltevésként ne említsem meg pl. Fenyő Andor (A metafizikáról, különös tekintettel Kant rendszerére), Mitrovics Gyula (Az esztétikai tetszés alapproblémája és a Fechner-féle principiumok), Molnár Géza (A disszonanciák határa) vagy Posch Jenő (A képzet mint mozdulat) írásait, mint lehetséges olvasmányokat. Magának Erdősnek az Alexander-emlékkönyvben megjelent írása persze különösebb ösztönzést aligha jelentett a költő számára. De hogy valószínűleg ezt is elolvasta, arra talán Erdősnek egy Poincaré-idézete lehet a bizonyíték. A „geológia - írta Poincaré, s idézte Erdős - arra tanít bennünket, hogy az egész élet csak egy rövid epizód a halálnak kettős örökkévalósága között, és hogy a tudatos gondolat ezen epizód keretein belül csak egy pillanatig tartott és fog tartani. A gondolat nem egyéb, mint egy villámlobbanás a hosszú éjszakában. // De ez a villám- lobbanás a mindenség" (64.). Ez a metaforika, némileg átalakulva, de lényegét megőrizve, úgy vélem, az Eszmélet XII. versében mint az éjben tovasuhanó vonat kivilágított ablaka tér később vissza. Maga a gondolat azonos, „csak" a közvetlen szemléleti háttere változott meg, a „vasútnál lakom" élményéből táplálkozva. * Erdős Lajos természetesen nem volt jelentős gondolkodó, de jól képzett, megbízható tudású közvetítőként számolnunk kell vele. 1928-29-ben, bár még csak ötven körül járt, mai mércével tehát még nem volt igazán „öreg", némileg már egy korábbi periódus intellektuális tájékozódását képviselte. Alighanem ezért, vagy ezért is mondta őt „öreg tanárnak" a fiatal József Attila. De ebben az Ady-vízióban adott „definícióban" legalább akkora motiváció a saját kora uralkodó intellektuális divatjaival való szembefordulás, mint az „öreg" Erdőstől való távolság. Ha jól értjük az Ady-vízió ide vonatkozó megjegyzését, „az esernyőjüket elhagyó és megátalkodott öreg tanárok" modelljétől saját útkeresése igazolását és megerősítését kapta. Erdős szerepe József Attila tájékozódásában alighanem ebben az eszmei megerősítésben keresendő. 113
