Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Buda Ferenc: Ágh István köszöntése
Buda Ferenc sÁgh István köszöntése Kedves Pista! Első találkozásunkhoz képest kerek négy esztendővel korábban összefuthattunk volna - mondjuk - valahol a Rádió környékén, a Múzeum körúton, vagy esetleg a Kossuth hídon, ha az idő sorsvető kockája csak egy kicsikét is másként perdül. Nekem akkor akként perdült, hogy az útiköltségen felül nem maradt több pénzem egy mozijegyre valónál. Megnéztem hát egy körúti moziban Az ördög szépsége című francia filmet Gérard Philippel és Michel Simonnal a főszerepekben, majd ahelyett, hogy kivártam volna a másnap délután kettőre meghirdetett diáktüntetés kezdetét, az éjszakai utolsó személyvonattal hazautaztam Debrecenbe. Azóta is eszembe-eszembe jut néha: ahogy Téged - mint írod - „az ifjúság szerelem utáni vágyakozása" tartott meg halottak közt is az élők sorában, úgy engem voltaképp a pillanatnyi pénzzavar prózai kényszere fosztott meg a korai halál kínálkozó esélyeitől. (Meg kell említenem mindazonáltal, hogy a tulajdon halálomat az idő tájt s még jó sokáig - hozzád hasonlóképp s természetesen - én sem hittem el.) Hétfőről keddre virradólag szálltam le a vonatról, s délelőtt tízkor nálunk már el is kezdődött a forradalom. Este: kézifegyverekből sortűz a tömegre, két halott, sebesültek tucatjai. Ennyivel aznap Debrecen megúszta. Ez - ha úgy vesszük -, bagatell. Sőt - Petőfi szavát idézve - potomság. Pestről: a pusztulás, a pusztítás fekete hírei. Két nap múlva, amikor Kemény Géza barátom meg jómagam a frissiben vételezett dobtáras géppisztollyal a nyakunkban - nyár óta már katonaviselt — köznemzetőrként a Piac utca meg a Kossuth utca két szemközti szegletén arra ügyeltünk, hogy a városon Pest felé átfolyamló birodalmi páncélos hadoszlopot a fegyvertelen, de feldühödött (avagy: a feldühödött, ám fegyvertelen) lakosság részéről megtorlást provokáló sérelem ne érje, szóval csütörtökön, a harmadik napon Te már ott feküdtél centire kijelölt helyeden, átlőtt comb húsod zúzott rostjai közt a szilánkkal. Csattanós, frappáns pályakezdés, nemde, uraim? Minderről azonban mit sem tudtam még akkor. Csak később: 1960 kora őszén, Debrecenből Pestre menekülésünk esztendejében, a bölcsészmenza bejáratánál kerülhetett sor a kötényben lapuló legkisebb fiú személy szerinti azonosítására. Biztos vagyok benne: mégsem csupán a Bátyád nagy verse révén éreztem úgy az első pillanattól fogva, mintha már évek óta ismernénk egymást. Talán testvértelen voltomnak köszönhető (vagy: róható fel), hogy akkori első rádnéztemkor soha meg nem született öcsém tekintetét véltem felvillanni egy-egy pillanatra? Meglehet. 66
