Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Bíró-Balogh Tamás: Juhász Gyula szegedi székfoglalója

Ezért Juhász egy évvel később, valami különös megfontolásból, a Dugonics Társaságról is vitriolosan írt, éppen akkor, amikor tagnak jelentkezett. 1907 decemberében Az Idő című lapban tudósítást írt a Társaság november 10-i gyűléséről: „A Dugonics Társaságnak olyan rossz híre kelt, mint az Akadémiának. [...] A szegedi irodalom csak írt, de nem olvasott föl, és a szegedi szép asszonyoknak, szép leányoknak hiányzott egy alkalom, az új kalapok bemutatására. [...] Nov. 10-én fölolvasás volt, a társaság egy-két dísztagját a szokatlan fény fölébresztette bársonyos székén, ahol az utolsó ülés óta aludtak."6

Ugyanebben a számban hosszú cikket is szentelt a Társaságnak, s e cikkben javaslatot tett arra, miként lehetne elejét venni annak, hogy az ünnepi felolvasások alatt még a dísztagok is aludjanak székükben: „A Dugonics Társaság hivatása volna a szegedi magyarságban rejlő és megnyilatkozásra váró hatalmas erkölcsi erőt a nemzeti irodalom terén híven értékesíteni! Hasznos dolog a gazdasági kérdések megoldása, de egy igazi nemzet, mint a magyar, nem csupán kenyérrel él - de kultúrával is! [...] Nem vagyok tagja a Dugonics Társaságnak, de azért egy indítványt bátorkodom benyújtani, amely - hitem szerint - sokkal elevenebbé, művészibbé és virágzóbbá teheti a társaságot." Indítványa arról szól, hogy a Társaság „mondjon le arról, hogy csak írókat választ be. Válassza be azokat, akik tettekkel, áldozatokkal érdeklődnek az irodalom és művészet iránt. Doktori értekezések helyett inkább Beethowen-szonátákat [!], emlékoszlopok helyett inkább szép szavalatokat adjon felolvasó ülésein.

így talán kevesebb dísztagja alussza át alig létező üléseit és több szép asszony fog érdeklődni, sőt — rémület! - szerepelni!"7

Miután pedig nem vették fel a társaságba, érthetően tovább bírálta őket. A szegedi egyetem szükségességéről írott cikkének egy mellékes megjegyzése szerint, ha lenne univerzitás Szegeden, akkor a „Dugonics Társaság jelentősége is megnőne, és hivatását nagyobb erővel és nagyobb eredménnyel teljesítené. Lenne igazi, megértő és ösztönző közönsége", implicite tehát jelentőség (és közönség) nélkülinek titulálja őket.8 9 Egy héttel később pedig újabb önálló cikkben illette éles kritikával a Társaságot és közönségét: „A Dugonics Társaság irodalompártoló és megértő közönségének tömör falanxában mindig szerényen meghúzódik egy kisebbség, aki aludni és melegedni jár a szegedi doge-palotába. Kiválasztanak egy csendes, biztos és, amennyire lehet, árnyas zugot, és [...] melegen és boldogan szunnyadóznak. Néha fölriadnak a nagy csendre, és ilyenkor lelkesülten tapsolni kezdenek. Belátván tévedésüket, és érezvén, hogy megint megelőzték korukat, ismét álomba szenderülnek", és ez a közönség „akkor sem döbbenne meg, ha a Dugonics Társaságban egy etnográfiai monográfia helyett Mikszáth Kálmán olvasna fel anekdotákat.,<9

Juhásznak a kemény hangú, „lázadó", fiatalkori írásaiban igaza volt: Szeged ebben az időben nem volt modem kultúrváros. Az alapvetően konzervatív szemléletű Dugonics Társaság ekkor nem is vehetett volna fel egy „modem" költőt, aki ráadásul még sorozatosan bírálta is őket.

Juhász - miután kérelmét elutasították, s ezzel mintegy nem ismerték el költői mivoltát - Nagyváradra került újságírónak, majd az „idilli" évek után a felvidéki Szakolcára, tanárnak. Időközben nemcsak az ő hozzáállása változott meg, hanem Ady és a Nyugat hatására országosan is kezdték elfogadni a „modemeket". E tendencia elől pedig Szeged városa sem térhetett ki. Ráadásul Juhász nagyváradi újságíróként személyesen is hírt és elismertséget szerzett magának, s a már első jelentkezésekor is meglévő kötete (Juhász

6 j. gy. [Juhász Gyula]: A Dugonics Társaságból. Az Idő, 1907. dec. 12-13.

7 Juhász Gyula: Vallomások a Dugonics Társaságból. Az Idő, 1907. dec. 1-2.

8 )• SY- [Juhász Gyula]: A nemzeti egyetem. SzéV, 1908. jan. 19. In: JGYÖM 5:147-150.

9 Jim [Juhász Gyula]: A szegedi közönség. SzéV, 1908. jan. 26. JGYÖM 5:151-154.

98