Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Lengyel András: Juhász Gyula, Zalai Béla és „a válasz metafizikája” (A 20. század elejei „irodalmi forrongás” gondolkodástörténetéhez)
ba. Ilyen összefüggésben főleg Kosztolányi jeleskedett, aki a másik két költőnél mozgékonyabb alkat volt. Az 1904. július 9-e utáni napokban Kosztolányi így írt Juhásznak: „Zalai és Babies elhanyagolt: ne kövesse példáikat! Levelét várom" (BJKlev 16.). De azért - s ez jellemző a baráti kapcsolatháló működésére - megadja Zalai címét: „Zalai címe: Rózsa utca ló.fsz. 2." (BJKlev 16.) Július 21-én Kosztolányi maga állt elő újabb hírekkel: „Zalai Aradon van s pontos címével jelenleg nem szolgálhatok, mivel azt a levelét, melyben tudatta velem nyári lakása adresszét, nem találom" (BJKlev 19.). Augusztus közepén - egy Kosztolányinak írott levelében - Juhász vallotta be lustaságát: „A levelezés azonban - mea maxima culpa - nem igen megy. Szegény Oláh Gábor, Zalai s mások -fél hónap óta várnak. De azért minden nap felidézem nagy és derék barátaim képét" (BJKlev 28.). Érdekes ez a megjegyzés, már csak azért is, mert kiderül belőle, augusztus elején Zalaitól (is) kapott levelet, de ő erre, passzivitásának engedve, még nem válaszolt. 1904. december 29-én Kosztolányi megírta azt a (már idézett) levelét, amelyben deklarálta összetartozásukat, s „fejét" ajánlotta Juhásznak, Babitsnak és Zalainak (BJKlev 69.). Pár nappal később, 1905. január 5-én pedig Kosztolányi Juhásznál interveniált - Zalai érdekében: „Zalai, közösen szeretett barátunk Lipcsében van, hol pénz híján soklat] tűr, szenved és nélkülöz. írt nekem és felkért, hogy kérjem meg önt, vezesse be őt a Szeged és V.-be, hova majd szívesen ír irodalmi, társadalomtudományi, művészettörténeti cikkeket, ha akármilyen szerény honoráriumot is kap. Pénzre van szüksége s hazulról nem kap. Barátai, a legjobbak, elhanyagolták s Babies egyáltalán nem írt neki." Majd, új bekezdésben, sürgetően még egy megjegyzés: „írjon rögtön énnekem, mit végzett a lapnál; tud-e másikat, hol ennek az embernek pénzt tudnának fólhaj- szolni?" (BJKlev 74.) Nem kétséges, ez a levél több szempontból is érdekes számunkra, de a baráti levelezés hiányos fönnmaradása csak részleges értelmezését engedi meg. Valószínű, hogy ekkoriban, szokása szerint, Juhász megint hanyagolta az írásbeli kapcsolattartást, s Zalai ezért kérte Kosztolányi közvetítését. Az azonban önmagában is figyelemre méltó, hogy a barátai írásait máskor is a Szeged és Vidéke hasábjaira segítő Juhászt ekkor Zalai is, Kosztolányi is olyan barátnak vélte, aki esetleg - ahogy Babits, Kosztolányi, Csáth Géza s mások esetében is megtette - megint közlési lehetőséghez tudja juttatni egyikőjüket. Az akció azonban ekkor nem sikerült; Belia Györgynek e levélhez írott jegyzete szerint „a lap [ti. a Szeged és Vidéke] 1905-ös évfolyamának első felében nem találtam nyomát, hogy Juhásznak sikerült volna beajánlania Zalait a laphoz" (BJKlev 262.). Sajnos, források híján, nem tudjuk megmondani, hogy mi történt, illetve miért maradt el Zalai szereplése a szegedi lapban. Hogy Juhász ne próbált volna segíteni, kizártnak tekinthető. Talán az történt, hogy a nem különösebben tőkeerős Szeged és Vidéke csak honorárium nélkül tudta volna közölni Zalait, a cél viszont ez esetben nem a publikálás, hanem a honorárium-szerzés volt. S az sem kizárt, hogy Juhász - a „debreceniek", azaz Oláh Gábor vagy Dienes Pál közreműködésével - mégiscsak segített. A Tanulók Lapja című képes hetilapban ugyanis, ahol Oláh debreceni baráti köre is publikált, 1905 júliusától Zalainak négy ismeretterjesztő alkalmi cikke is megjelent (vö. Lengyel 1978. 2.). Méghozzá a négyből három júliusban és augusztusban! Minden jel szerint ezek megírását is a Kosztolányi emlegette pénztelenség motiválta, s megjelenésüket csak a napilapénál hosszabb átfutási idő tolta ki az év nyarára. Az, hogy Juhász a szegedi próbálkozás sikertelensége miatt esetleg közös barátjukat, Oláh Gábort „mozgósította", kézenfekvő lehetőségnek látszik. 1905. február 16-án újabb levelében mindenesetre Kosztolányi már nem emlegette a dolgot, hanem arról számolt be, hogy Juhász versét elküldte Zalainak, aki - mint jelezte - „rejtély" a számára (BJKlev 78.). De hogy ekkoriban a közvetlen Zalai-Juhász-kapcsolat sem szünetelt, jelzi a tény, hogy az időközben Párizsba „áttelepülő" Zalai aktuális címét Kosztolányi immár Juhásztól kérte el. Április 3-i levelében így írt: „ide adhatná-e nekem Zalai párisi címét? Szeretnék vele érintkezésbe lépni" (BJKlev 89.). Juhász ugyanis, amennyire 87
