Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Tandori Dezső: Trio Montaigne

Az első: „valami forgó-kopás", combtőben. Erre azért szedegetek nem-gyógy- szer-gyógyszert, s ha most a bal lábammal volt a fő baj, egykor a jobb lábamat meggyógyítottam nagyján. Kiderül, mi lesz végül most. De még csak 2007 elején vagyunk, és a járás torz, gátolt stb. Ma is hagyományos írógépen dolgozom, van egy „írógépszerelőm". Elhaladok boltja előtt egy nap, s kiszól: „Tandori úr..." Hogy a járásom, vonszolódásom. Végül (itt) oda lyukadt ki, hogy a prosztata nagyon komoly bajokat okozhat, fájdalmas lehet, a járást elemien gátolhatja. S hogy mit kéne szednem. Az egyik P.-t, a növényit, már évek óta szedem, s éjszakai vizelési ingereim nem is túl nagyok. Fájdalmaim sincsenek, nemi életemet sem gátolja történetesen ez (mindegy, mely mértékben érdekes a dolog ily „vetülete"). S ahogy a gyógyszer P.-t is venni és szedni kezdtem, látom ám, hogy az úgynevezett jóindulatú prosztatamirigy-duzzadás egyik tünete sem gyötör engem valami nagyon. Tehát?

Nem járok sehova. Két ilyen „díjas" helyre el kellett mennem, egyrészt, mert lehetetlen volt nem elmenni, másfelől a díj a megjelenéssel járt, különben nyista. A második alkalom után, hajnalra, a hajdani sérvem végállapotához illő pokolfájdalmaim támadtak. Meghúztam hasam, lábam? Edzett teniszezők is gyakran bekapják így a horgot, hónapokig „bénák". Vagy valami a gyomorral? A belekkel? Nem szedek már nyugta tót (nem is lépek fel), de most... és rá pezsgőt ittunk otthon? Lehetetlen. Akkor mégis mi? A fájdalmak oly hatalmasak voltak, s kétpercenként három „rohammal" jöttek, ez egy óra alatt... és imádkozni lehetett csak, két-három óránál tovább egy rém-szeánsz ne tartson, hogy már hajlandó lettem volna operáltatni is magam. Ami nálam a végsők végsője! Itthagyni a fellegvárat, a világ egyetlen helyét, ahol létezni szeretek és bírok, lakásomat (lakásunk centrumát, a bagolytanyát, verébtanyát, teddy- /medve-tanyát stb., kézirattanyát, könyvtanyát)...?/, de eleve, hogy mások kezére adjam maga, döntsenek felőlem, bírálják el esetemet... Nem! S mégis. A „döntsenek felőlem" alapja (hogy ne döntsenek aztán!) ez: szegény prózai munkásságom annyira nincs megelemezve, megértve, figyelembe véve... azt nem elemzik? Hát a hasamat se, csigolyáimat se. Kik ők? Ugyanazok, amik az esztéták, tisztelet a kivételnek, az irodalomtudorok stb.

Nagy lehetett tehát a végbaj, hogy sebész barátomat elhívtam, nézne meg. Június 6. (2007) Nem sérv! Mondja ő. Ez óriási. A tünetek megszűntek. Éljen. Másnap a tünetek újra jöttek. Iszonyatosan.

Megszűntek. Volt fizikai okuk? Húzódás? Megerőltetés? Ha bélfájás, egészségtelen táplálkozás, sok gyomorgyógyszer volt az ok, sok antibiotikum? Itt jön be a 2006 februárjában elszenvedett baleset, mely jobb vállamat nyomorékká tette. (Orvoshoz karom teljes befeketülésekor sem mentem. Ötféle kenőcs, két antibiotikum stb.) Iszonyatos baj lehetett volna. A gyomornál jött ki?

Egy nap, 2007. április, valami epeömlés-félém is volt. Hm. Az írógépszerelő szerint azonban epekő nem lehet a játékban, nem stimmel a hely. Hogy hol. De sebészem felhívta a figyelmemet, akaratlan is: bélrendszer! Szelek, széklet! Innen ez a belső tapasztalatom. Vigyázni a szarral!

Most sok rostos ital, szesz alig, sok tejföl, joghurt, kefir, semmi vad gyógyszer, semmi ily túlzás - a belek rendben. A tünetek, a pokoltünetek megszűntek.

31