Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Mészáros Tibor: Az élet orgazdája az ember (Vágy a teljes életmű után. Gondolatok Márai Sándor Föld című művének részletei kapcsán)

Talán ez is a háború dúlta ember reakciója, artikulálatlan válasza a sokk után, amely megszelídülve egykor regénnyé lesz: A zendüló'k. Ugyanakkor az az életérzés, mely megfogalmazódik e részletben, felveti azt a gondolatot, mely pl. a Márai által is fordított Frank Leonhard149 egyik művében, a Német novellában nyer alakot: Esztelenség Istent kérni, hogy szabadítsa meg őt az állattól, amivé Isten maga alkotta az embert — félig állattá, félig valami mássá, egy félresikerült teremtménnyé, vérében reménytelenül állatiságra kárhoztatott korccsá.150 Ugyanez a gondolat gyakran előkerül Márai korai műveiben, de még késői írásaiban is fellelhető. Előbbire példa többek között A sziget (1934) című regénye, utóbbira a Jób... és a könyve (1982) című játéka. A sziget hősének, Askenasinak az ember vergődését illusztráló gondolatai a Paradicsomon kívüli számkivetettséget is megjelenítik: Én a legjobbat akartam, a legtisztább fogalmazást, úgy akartam lefordítani a Te szövegedet az élet nyelvére, ahogy eredetileg fogalmaztad... Sajnos, úgy látszik, nem lehet. Hiányoznak a szavak, durvák és tökéletlenek, meg sem közelítik az eredetit... „Pogány magán-evangéliumának" végén (melyben még a kereszten haldokló, elhagyatottságot átélő Jézus zsoltárt idéző szavait is elmondja) vállalja, de megosztja a felelősséget: Ugye, nem tudsz felelni... S most itt ülünk a slamasztikában.151 Askenasi levonja a végső következtetést: a megoldást az ember csak a halálban találhatja meg... A Prágai Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában vázolja művével kapcsolatos elképzeléseit: ...a lelki naplementét és napfelkeltét akarom megírni. Ennek az embernek gondolatából akarom az egész mai modern civilizáció kritikáját kihozni. Érdemes volt-e s érdemes lesz-e élni?152 A Jób... és a könyvében leírt „igazság" megismétli, mely szerint a Teremtő is felelős, hogy az ember nem sikerült153, és mindenen tud javítani, de az emberi természeten nem.

A Föld című regény negyedik részlete154 az egyedül- és kívülállás apoteózisa: egy elrabolt élet anatómiája expresszív kifejezésekkel, szürrealista képekkel és motívumokkal. A gondolatok álomszerű következetlenséggel (vagy következetességgel?) követik egymást, rohanó képek, benyomások és szimbólumok formájában (törvény, rendőr, fiatalokkal üzletelő öregek). A töredékesség és szaggatottság felveti azt a lehetőséget, hogy Márai a regény írása közben érzékeli - nem lesz-lehet ebből egy teljes, egész mű; s talán az a helyes végkövetkeztetés, amit Fried István von le tanulmányában: ezen évek lenyomatával, e hiányzó regénynek a nyomaival a későbbi évek műveiben találkozhatunk.155

Olyanok e műrészletek, mint egy üres teremben magányosan ülő ember; a terembe bekiáltanak, becsukják az ajtót, s a hang egyedül rezeg, az emberi magány felerősítéseként, kísérőjelenségeként. Nemcsak „minden Egész" törött el, de maga az ember is megroppant, és a modernizálódás közben rádöbben saját tehetetlenségére, félelmeire, menthetetlen töredékességére. Kiáltás ez a Paradicsom, a Megváltás után, de kiáltás az önmagára maradt emberért is, mely - az író élménye szerint - történelme legnagyobb válságát éli. Aki elidegenedett önmagától, a világtól, történelmétől, a környező természettől, és nem találja helyét - megváltó után kiált, és a megváltást az emberi(b)ben, a vox humánában véli felfedezni. Ezért is érzi rokonnak mindazt, amit Kurt Pinthus antológiája előszavában megfogalmaz: Megkísérelték, hogy az emberit az emberben ismerjék fel, s megmentsék és felébresszék. [...] Egyre világosabban tudták: az embert csak az emberrel lehet megmenteni, nem a környezetével.156 Az expresszionisták összeszorított fogakkal, egy kiáltásba tömörítve akarnak mindent elmondani - s ha a kiáltás műfaj lenne, ez lenne legtalálóbb, legméltóbb az irányzathoz.

Szó szerint erről ír Márai A sikoly című cikkében157, mely szinte expresszionista kiáltvány, ars poetikus megfogalmazásban. Az idő kitermelt a regény, a dráma és a novella mellé egy új műfajt: a sikolyt. (Érdekes, hogy a „legplasztikusabb" műfajt, a verset nem említi.) A pacifizmussal nem értünk el sokat, mert az első millió ember lemészárlása után mind pacifisták voltunk már. Ezután leírja, hogy müyen veszteségeket kellett elszenvedni a háború miatt,

44