Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Belák Henriett: Felmérhető-e a világ? (Egy sikertörténet természetrajza: Daniel Kehlmann)
személyiségfejlődése íródik le. Zöllner művészeti kritikusként olyan felfedezőútra indul, amelyen Kaminski élettörténetét és saját személyiségét kell megismernie, az utolsó állomáson pedig a teljes megsemmisüléssel kell szembesülnie. Most Kehlmann számára A világ fölmérése jelenti a sikert. Volt azonban, láthattuk, az Én és Kaminski is kritikusi siker. De mi volt a sikerek előtt? „Regényeim mindig a valósággal való játékról, a valóság megtöréséről szóltak" (16) - írja Kehlmann.22 Látszat és valóság, fikció és valóság, benyomások és képzelgések, művészet és valóság, művészi valóság és idő. Ezek a kulcsszavak alkotják Kehlmann korábbi történeteinek bázisát. Első regénybeli hőse, Arthur Beerholm - a Beerholms Vorstellung (1997) című regényben - művészien forgatja a kártya lapjait; nem csalásról van szó, csupán a művészet legmagasabb fokának elsajátításáról. Beerholm sok tanulás, gyakorlás és erőfeszítés útján jut el a kártyajáték igazi művészetéhez, megtarthatja a publikumot elkápráztató előadását; ez a regény címe. A perfekció a cél, a nap huszonnégy órájának intervallumokra való felosztása kényszerébresztésekkel és önreakciók megfigyelésével, a gyakorlás nélkülözhetetlen kellékei. Egyéves önsanyargatás után eléri a régen kitűzött célt, vagyis elérkezik a művészi befolyásolás, a mágia - reneszánszi értelmű - végső stádiumához, ahol beleesik saját látszatvalóságának csapdájába.23 „Művészetünk mögött csalás áll. Mindig. (...) Meg kellett tanulnom, [...] megtéveszteni (...) mindenekelőtt önmagam." (145)24 Hol kezdődik és hol ér véget a valóság, és ha megtalálni véljük, akkor meddig tart egyáltalán? Kehlmann második regényének, a Mahlers Zeífnak (1999) a kulcsfigurája adja meg erre a kérdésre a választ. Vagyis csak adná, de nem tudhatjuk meg, mivel az idő, az emberi élet végső pillanata megakadályozza őt ebben. David Mahler, a túlsúllyal küzdő, szívinfarktust kapott egyetemi tanár elsődleges célja, hogy hipotézisére megoldást találjon. Ismét az idő a kulcsszó, amely a visszafordíthatatlanságot jelképezi, de a fizikus megálmodja a természet és a törvényszerűségek elválaszthatatlan kapcsolatát, miszerint minél nagyobb a természet rendetlensége, annál nagyobb az idő intervalluma. Mahler élete versenyfutás az idővel. Egész életét az elméletnek, a termodinamika második tételének szenteli, vagyis az idő törvényszerűségén dolgozik. Az idő fintora, hogy túlsúlya és betegsége miatt egy végzetes szívinfarktus akadályozza meg abban, hogy személyesen vázolja fel elképzeléseit. Sajnálat, együttérzés helyének nem ad teret a szerző. Egy szánalmas figura álmának és valóságának lehetünk a szemtanúi, akinek végkimenetele az idő elmúlása, a visszafordíthatatlan természet törvényszerűsége. Beerholm esetéből kiindulva, ahol az (ön)ámítás játszott fontos szerepet, hasonló figura képzelgéseibe pillanthatunk bele Julian élettörténetének esetében is, a Der fernste Ort (2001) című regényében. Miután a főhős úszóbalesetet szenved a tengerben, megpróbál előnyt kovácsolni az esetből, és mivel halottnak hiszik, kilép a valóságból. Elmenekül eddigi élete elől, és innét kezdve az olvasó sem tudja, hol a regénybeli valóság és fikció határa. A múlt és a jövő ötvöződik e kisregény-terjedelmű novellában, a jelen is pusztán pillanatfelvételként jelenik meg. Már a cím is, A távoli hely szó szerinti fordításban, sejteti a jelentől való elszigetelődést, a szakítást az aktualitással, az irányt: vissza a múltba és a nincstelen jövőbe. Álmodja Julian, a főszereplő az egész történetet, netán megbolondult, 22 Daniel Kehlmann: Diese sehr ernsten Scherze. Poetikvorlesungen. Göttingen: Wallstein Verlag, 2007. 23 Daniel Kehlmann/Helmut Krausser: Klassiker und Drecksäure. In: Volltext, 2006., 1. szám. 24 Daniel Kehlmann: Beerholms Vorstellung. Frankfurt am Main: Suhrkamp Taschenbuch Verlag, 2000. 117
