Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Miklya Luzsányi Mónika: Iszalag
Miklya Luzsányi Mónika Iszalag Sohasem fogom tudni elmesélni neked azt az éjszakát, Norma a cserépkályha előtt ült a földön, térdeit maga alá húzta, a rongyszőnyeg rojtjai csendesen sírtak ujjai alatt, téged vártunk, de te nem érkeztél meg.- A fene ette vóna meg azt a dögöt! - morogta Gerberák, amikor benyitott a konyhába. Hideget hozott be, fekete posztó télikabátján vastagon állt a hó, az öreg orra is vörös lett a kinti fagytól. - Kuss te, pulinak kinn a helye! Boglyas csak nyítt, kaparta az ajtót, és mi Normával nagyon jól tudtuk, hogy nem a hófúvás miatt sír, prüszkölt már mivelünk ennél nagyobb hóban is, éppen azon az estén, amikor a szárazéri szőlőkből jöttünk hazafelé karácsony másnapján. Norma vállát húzta a megrakott tarisznya, Boglyas zászlós farka lengett előttünk a dűlőúton,kapaszkodtunk egymásba, hogy fel ne bukjunk, a szél hullámokban kavarta a hóesést az arcunkba, csizmánk tele hóval, vastag erekben patakzott lábszárunkon végig a hóié. Egymást támogattuk abban az ítéletidőben, a szőlősorok között süvített a szél, nem féltünk mégsem, rosszabb úgysem jöhet. Ha nincs velünk a kutya, tán haza se érünk, apuka állt az ablak előtt, nézte a hóvihart, mikor hazavánszorogtunk.- Édes Jézusom, most segélj! - csapta össze kezét Teresa néne. - Mert, hogy én megmondtam! Ugye, hogy megmondtam, istenkísértés kimenni ilyenkor a hegybe, csoda, hogy meg nem fagytak odakint, nem kellett volna, mondom én, elég nekünk egy csapás, minek ide másik. Teresa nénéből áradt a szó, közben forró lábvizet hozott, teát főzött, betakargatta még Boglyast is.- Ni, ez a jószág is átfagyott egészen, nem lesz mán ebből kutya sohasem, de jó, hogy a ti lábotok is el nem fagyott a nagy hóban, vizes a csizma is, csavarhatnám kifelé, de megmondtam én, megmondtam, minek volt kimenni, nem ért annyit az a mézeskalács, meg a bor, egye rosseb... Apuka még akkor is ablaknál állt, a szél erőset lökött az ablakon, tükörképe megremegett, nem szólt hozzánk, csak Teresa nénét intette le. Hideg volt a házban, mikor azon az estén nélküled megérkeztünk, pedig tüzelt Gerberák már napokkal hamarabb, amint megtudta, hogy jövünk.- Kihűltek itt a falak - tapasztotta tenyerét a hámló vakolatnak -, hiába no, nem lakták, mióta... Nem fejezte be a mondatot, a kosár után nyúlt, indult kifelé, a fásba. Gyerekkorunkban is Gerberák tüzelt a cserépkályhába, reggel megrakta, aztán égett estig, lefekvéskor már csak parázslóit csendesen. Néztük a nagy ágyból édesmamát, Norma a paplan alatt megfogta a kezem. Édesmama aranyszínű 51
